Századok – 1964
Történeti irodalom - Magyar–zsidó oklevéltár VI. köt. (Ism. Benda Kálmán) 1300
1300 TÖRTÉNETI IRODALOM 1300 felvétel adatainak vizsgálatánál elég lett volna egy helységnél egyedekig menve bemutatni az adóösszeírás és a kataszteri felvétel adatainak eltérését, a többi tabellát pedig 2 közös táblázatba egyesíteni (1. az adóösszeírások és a kataszteri felvétel összegező adatainak egybevetése, 2. a parasztság kezén levő földterület az adóösszeírás és a kataszteri felvétel szerint). Hasonló összevonásokat, ill. adatközlési takarékosságot láttunk volna szerencsésebbnek a Pest megyei községek vizsgálatánál, a zalai helységek 1789 ós 1848 közti adatainak elemzésénél stb. Sándor többnyire túlbőven magyarázza táblázatainak adatait. Stílusa sokkal inkább plasztikus eZőadó-stílus, mint értekező próza — ami viszont evidensen túlfeszíti egy ilyen dolgozat reális terjedelmi korlátait. Mindezen túlmenően Sándor olyan kérdéseket is tárgyal, amelyek nem tartoznak szorosan dolgozata alapkérdéséhez. Jórészt szükségtelennek tartjuk pl. a 11 oldalas bevezetést (1. „Helyrajzi és helytörténeti adalékok" — ebből elég lett.volna az, ami az 5 zalai falu 1785 és 1853 közti helyzetének megértéséhez szorosabban szükséges lett volna —, 2. „Ház és házhely" — e dolgozatból egészében elmaradhatott volna, bár adatai tanulságosak —); a zalai helységek állatállományáról a tárgyalt korszak elejéről s végéről közölt adatok kihagyandók lettek volna, hisz. egyrészt nem is tartoznak szorosan a tárgyhoz, másrészt pedig Sándorban magában is. kétely kél (ha gyengébb is a jogosnál) az 1840-es évek állattenyésztési adataival szemben. Egészben véve, a dolgozat műfaja marad így határozatlan: forráskritikai eredményeinek rögzítéséhez elég lett volna a jelenlegi terjedelem 1/4-e — 1/5-e (s még ebbe is belefért volna, néhány további terület 3—4 helysége adatainak hasonló ismertetése). Külön kell foglalkoznunk a zárófejezet („A jobbágybirtok és az 1848-i agrárkérdésnéhány vonatkozása") által felvetett kérdésekkel. Sándor itt (részbendolgozata tanulságai, részben újabb agrártörténeti irodalmunk alapján) kísérletet tesz bizonyos általánoskövetkeztetések kivonására — részben sikerrel, részben vitathatóan, mert kellően még nem bizonyítva. Helytállónak tűnik (ha ugyan etekintetben sincs még teljes képünk a helyzetről) az a tézise, hogy a majorságok kiépítése elsősorban nem á telki állomány rovására halad előre a XIX. század első felében, úrbéres szántókat s réteket nem vesznek el (előnytelen cserék azonban vannak). Atekintetben azonban még korainak tartjuk az állásfoglalást, hogy a telken kívüli földek nagyrésze maradt-e 1848-ig a jobbágyok kezén,, mint ezt Sándor Pál állítja (az általa itt felsorakoztatott adatokat azért nem tartjuk megnyugtatóan általánosíthatónak, mert ezek irtványföldekre, hegyvidékekre vonatkoznak), s azt is korainak látjuk kimondani, hogy az úrbériségen kívüli földek tömegeselvétele csak 1849 után következik be. Abban teljesen igazat adhatunk Sándor Pálnak, hogy Fényes Elek 1846-i és 1849-i adatai a jobbágy- és zsellércsaládfők számáról a tényleges rétegeződóst nem mutatják be, s hogy a nemesi birtok is kisebb 1848-ban, mint azt a korábbi irodalom vélte. Azt a tézisét azonban nem látjuk kellőlegbizonyítva, hogy az 1848— 49-i parasztmozgalmak nem annyira a nagybirtok megdöntésére, mint a fel nem szabadított földek tulajdonbavételóre irányultak, s nem voltak a nagybirtok megsemmisítésre irányuló tendenciáik; azt is a kérdés leegyszerűsítésének tartjuk, hogy 1848-ban Magyarországon nem volt osztály, amely a nagybirtokrendszer megsemmisítését valóra tudta volna váltani, mert a parasztság önmaga nem volt képes erre; azt a fogalmazást sem tartjuk helyesnek, hogy 1848 — 49-ben „liberális középnemesség" és „radikális baloldal" közt folyt a harc; a „radikális baloldal" is liberális volt, s jórészt középnemesekből állt. A dolgozat maradandó értéke az, hogy elsőnek mondott ki, igényes, meggyőző dokumentációval, egy sokak által sejtett forráskritikai tézist: a jobbágynép XVIII. századvégi — XIX. század eleji földhasználatának (s ezzel kapcsolatban rétegeződésónek) vizsgálatánál nem elégséges az úrbéri tabellákból, adóösszeírásokból kiindulni; a II. József-kori és abszolutizmus eleji kataszteri felvételek, telekkönyvek sokkal közelebb visznek az igazsághoz. Ismételjük: ezek teljes feldolgozása s belőlük mindenben megnyugtató következtetések levonása még hátra van. TRÓCSÁNYI ZSOLT; MAGYAR-ZSIDÓ OKLEVÉLTÁR. VI. KÖT. SOPRON: 1600-1740 Gyűjtötte: Házi Jenő. Szerkesztette és kiadta Grünwald Fülöp és Scheiber Sándor (Budapest, 1961. 680 1. + VIII facsimile) A Magyar-zsidó oklevéltár legújabb kötete Sopron város zsidó vonatkozású iratait adja közre. A város a mohácsi csata évében kitiltotta falai közül a zsidókat, s bár később,, hosszas huzavonák után, a városi piacokon, vásárokon megjelenhettek, napközben a»
