Századok – 1964

Történeti irodalom - Sós; Á.: Die Ausgrabungen Géza Fehérs in Zalavár (Ism. Bartha Antal) 1267

1268 TÖRTÉNETI Iii OD ALOM kerültek előtérbe. A monográfia szerzője az elhunyt Fehér Géza professzor előzetes ásatási beszámolójával polemizálva fejti ki azt a nézetét, hogy az utóbbi hatalmi attribútumok nem feltétlen bizonyítják frank-bajor katonai helyőrség, helyesebben frank-bajor birodalmi exponensek jelenlétét a zalavári központban. Ilyen hatalmi attribútumok gyermeksírból is kerültek elő, márpedig a bajorok aligha delegáltak kiskorú hatalmi exponenst Pribina vagy Koeel udvarába. Az érvelés során a szerző hivatkozik a Nagymorva Birodalom területéről ismert temetkezésekre. Nemeskéri János antropológus érvei a zalavári lovagi attribútummal ellátott temetkezések embertani anyagának vonatkozásában felhívják a figyelmet a morva és a zalavári temetkezések embertani anyagának azonos protoeuropoid jellegére, amelyet a nevezett antropológus szlávnak tekint. De mindezen túlmenően, teljesen jogos az az érvelés, amelyik arra hívja fel a figyelmet, hogy a frank-bajor területen honos hatalmi jelvények széles körben elterjedtek, mint egy társadalmi rend ós hatalmi viszony szimbólumai, ezért azok viselői nem feltétlen voltak bajorok. A polemikus hangvételben kifejtett utóbbi érvekkel szemben komolyabb ellenvetést nehéz megkockáztatni. De talán egy szempont nem tűnik indokolatlan akadékoskodásnak. Pribina Német Lajostól hűbéri birtokként kapta dunántúli birtokait, a IX. század elejétől a Dunántúl közismerten a Frank Birodalom érdekszférájához tartozott, a salzburgi püspökség pannóniai esperese, majd segédpüspöke S végül újból esperese folytatott egyházszervezési tevékenységet a Dunántúl vegyes etnikumú lakossága között. Az egységes Frank Birodalom felbomlása után a Dunántúl a Bajor Fejedelemséghatalmi vonzásába került, azaz a frank-bajor politikai szervezet hatásának tényét a zalavári szláv hatalmi központ vonatkozásában a régészet s az antropológia érvei nem homályosíthatják el. Egyébként maga a szerző sem zárja ki kategorikusan a frank-bajor hatást, noha az utóbbi észlelése inkább a kereskedelmi kapcsolatokban jelentkezik. Elismerjük, hogy a régészet tényeiben másképpen jelentkeznek a történeti kapcsolatok, mint a forrásokban. Az új társadalmi viszonyok formálódása nem lezárt etnikai keretben történt, a feudális viszonyok kialakulásának jelentősége éppen az, hogy az első olyan osztálytársadalmi rend, amelyik valóban egyetemes történeti jelenség volt. A fentiek után téves volna feltételezni, mintha a szerző tagadná a frank-bajor állami és egyházszervezeti hatást Pribina — Kocel fejedelemségének területén. A szerző mértéktartóan mindenekelőtt a régészeti emlékek adta lehetőségek határai között maiadva, hívja fel a figyelmet a frank-bajor telepesek megjelenésére. De következetesen elhárítja a zalavári fejedelemség elnémetesedésének és bajor katonai helyőrség létezésének feltételezését, s ezt az igen határozott álláspontot nem csupán a zalavári, hanem a Keszthely-fenékpusztai ásatások eredményei is erősítik. A frank-bajor hűbéri függőség biztosi- , táea a helyi szláv vezetőrétegeken keresztül is érvényesülhetett, az egyházi szervezet bajor jellege pedig garantálta a bajor politikai befolyás zavartalanságát. A mű utal a zalavári hatalmi központ déli, elsősorban bolgár kapcsolataira, noha e vonatkozásban óvatos megfogalmazásban csak azt szögezi le, hogy a zalavári vasleletek déli érclelőhelyekre jellemző sajátosságokkal rendelkeznek. Ezenkívül a bolgár sókereskedelem tényóre hívja fel a szerző a figyelmet. Az egyházi szervezet régészetileg megfogható emlékei a templom- és kápolnamaradványok. A vári kápolna építészeti vonatkozásait fejtegetve a szerző utal azok szláv jellegére, s főként morva területen, Staré Mis to közelében „Na Spitalkách" levő kápolna építészeti eljárásaira. Ez a körülmény figyelmeztet a dunántúli szláv hatalmi központ kapcsolataira a Morva Birodalom területével, noha közös stílusjegyek a templomépítészetben kimutathatók a korabeli Európa szinte valamennyi területén. S végül egy olyan kérdés, amelyre a mű több alkalommal is kitér: a zalavári fejedelemség szláv lakossága továbbélésének kérdése a honfoglalás és a magyar feudális királyság kialakulásának korában. Minthogy e probléma igen szerteágazó, csak a leglényegesebb megállapításokra mutathatunk rá. A vári kápolna közelében még a IX. században kezdődött a temetkezés, s azonos helyen helyezték örök nyugalomra az előkelő lovagokat és a köznépet is, míg a XI. században feltehetően nemcsak települések, hanem osztályhelyzet szerint is más-más temetőben temetkezett a vagyonos és a köznépi réteg. A temetkezések embertani anyaga reprezentálja a szláv lakosság továbbélését és keveredését a magyar etnikummal — ezzel kapcsolatban a mű joggal veti fel azt a szempontot, hogy ha tömeges német kolonizáció színterévé vált volna a zalavári terület, úgy az a temetkezésben is nyomot hagyott volna. A régészet etnikai kritériumai kapcsán felmerül az „S" végű hajkarikák sokat vitatott problémája is. Az utóbbi leletanyaggal kapcsolatban kérdés az, hogy kapcsolhatók-e azok kizárólag a szláv etnikumhoz vagy sem. Sós Agnes hivatkozik Kralovánszky A. legutóbbi kutatásainak eredményeire, összekapcsolja azokat saját megfigyeléseivel, s így jut arra a következtetésre, hogy a X. század második és a XI-