Századok – 1964

Történeti irodalom - Újabb történeti demográfiai irodalmunkról (Fügedi Erik) 1252

1260 TÖRTÉNETI Iii OD ALOM nunk, hogy az első korszak csak 1869-ben, ill. 1784-ben végződik, a második a XVIII. század közepéig, egyes területekena XVIII. század elejéig, sőt kivételes esetekben a XVII. század végéig tart. Már ebből a puszta felsorolásból is világos, hogy a munkát korban visszafelé haladva kell elvégezni, az ismert és megnyugtatóan tisztázott korszakokból kell kiindulni az ismeretlen felé. Az első korszak a II. József-féle felvétellel végződik, bár országos viszonylatban korábbi adatgyűjtésekkel is számolni kell, amint azt az 1777-i conscriptio animarum bizonyítja. A II. József-kori és az 1869-i népszámlálás között azonban olyan nagy a kronológiai távolság, s ez a korszak nemzeti történetünknek olyan fontos szakasza, hogy a kettő közötti űrt csakis azoknak a demográfiai mutatóknak segítségével tölthetjük ki, amelyekről Danyi előadásában megemlékezett. A történész szemszögéből nézve, mindaddig nem mehetünk tovább, amíg ezek a mutatók országosan és az egyes területekre kidolgozva nincsenek, s amíg az első korszak nem nyert megnyugtató megoldást. Az abszolutizmus korabeli (1857) népszámlálás adatainak közzététele részben ezt célozza. A második korszakra vonatkozólag első tekintetre szerencsésebb helyzetben vagyunk, mint a franciák, mert az államigazgatás valószínűleg már Mária Terézia uralkodásától kezdve gondoskodott arról, hogy az egyházi anyakönyvek legfontosabb adatait összesítsék: ennek eredményeként jöttek létre a conscriptio, ill.' numerus animarum-nak nevezett kimutatások. Sajnos a látszat azúttal is csal. Dávid vizsgálata után ugyan aligha lehet kétséges, hogy ennek a csoportnak forrásértéke messze meghaladja az országos összeírásokét (legalábbis az 1696, 1715 és 1720. éviekét), sőt Danyi ellenőrző számítása alapján az is kétségtelen, hogy az országos arányokat helyesen mutatják, mégis egy sor olyan — elsősorban történeti — vizsgálatot kell elvégezni, amelyek az ezekkel való további munkát lehetővé teszik. Mindkét szerző rámutatott arra, hogy több forráskritikai kérdés merül fel ebből a szempontból. Ilyen elsősorban a conscriptio, ill. numerus animarum keletkezésének kérdése. Meg kell vizsgálni, hogy ki ós mikor kezdeményezte ezeket, milyen utasításokat kaptak a szóbajövő egyházi és világi hatóságok, mit tanítottak (ha egyáltalán tanítottak valamit) erre vonatkozólag a papnöveldékben. (A protestáns anyakönyvek és velük kapcsolatban keletkezett más források úgy látszik egészen külön kérdés.) Meg kell vizsgálni, hogy a kiadott utasításokat hogyan hajtották végre, milyen nehézségek merültek fel, hogyan próbálták azokat kiküszöbölni. Meg kell vizsgálni — és ez már statisztikai feladat —, milyen eltérések mutatkoznak a conscriptio ill. numerus animarum ós az egyházi anyakönyvek között. Ezzel a kérdéssel egy kicsit részletesebben kell foglalkoznunk, mert véleményünk szerint ez a második korszak döntő kérdése. Az anyakönyvek hibáira számtalanszor rámutattak már. Úgy látszik, hogy bár az anyakönyvek vezetését az egyház kezdeményezte (nálunk 1515-ben, mint azt Kápolnai helyesen állítja, s nem a tridenti zsinat után), vezetése mégsem volt olyan prominens egyházi érdek. Az anyakönyv vezetésére ui. elsősorban azért volt szükség, hogy a régebben megkívánt „tisztes és törvényes házasságból való származás" (pl. a polgárjog elnyerésénél elengedhetetlen) igazolását kiállíthassák. Ezért vezettek egyes helyeken elsősorban születési és házassági anyakönyveket, de ugyanez logikusan feleslegessé tehette a születésük után nem sokkal elhunytak anyakönyvezését. Ha a későbbiek folyamán ellenőrizték is az anyakönyvek vezetését, ez alapjában véve mégis csak a plébános lelkiismeretességétől függött. A fennmaradt anyakönyvek korát, földrajzi megoszlását, vezetésük fejlődésót Dávid előadásában vázolta ugyan, vázlata azonban — az előadás túlméretezett tematikája miatt — természetszerűleg elnagyolt, s nem mindig érvényesítette a történoti szempontokat. Bizonyos, hogy a fennmaradt anyakönyvek katalógusa választ ad majd a kronológiai és területi megoszlás kérdéseire, vizsgálatuk pedig tisztázza majd, hogy milyen mértékben megbízhatók. Ennek ellenére fel kell vetnünk keletkezésük kérdését is, azaz azt, hogy mit tanítottak ezzel kapcsolatban és milyen utasatításokat