Századok – 1964
A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Fedoszejev; P. N.–Francev; Ju. P.: A történettudomány módszertani kérdéseinek kidolgozásáról 1214 - Francev; Ju. P. lásd Fedoszejev; P. N. 1214
% 1224 P. N. EEDOSZEJEV-JU. P. FRANCEV ségeit, s hogyan használja fel azokat a munkásosztály és a dolgozó emberiség ügyéért vívott harcban. A párttörtónészek egyes müveikben történeti alapon vizsgálják a párt tevékenységét, de még gyengén mutatják be a pártot, mint a történeti folyamat legfontosabb mozgató erejét, amelyik arra mozgósítja a tömegek erejét, hogy a tömegek realizálják azokat a lehetőségeket, amelyeket a történeti helyzet nyújt az emberek, a történet alkotói számára. A korunk történeti eseményeinek szentelt műveknek problémák történetének kell lenniük. Az események lelkiismeretes időrendi leírása, időben és térben viszonylag korlátozott anyagon, lehet évkönyv, az események szemtanújának visszaemlékezése; de ez még nem történeti kutatás. Ha hiányzik a probléma — nincs kutatás, bármilyen lelkiismeretesen is igyekezzék a szerző összegyűjteni és leírni az anyagot, az ilyen munkának nem lesz jelentősége. Gyakran hallani a következő véleményt az egyes kutatási témák kapcsán: a Szovjetunió számos területén a kollektivizációt tanulmányozták ugyan, de ennek a területnek a vonatkozásában még nem; tollat ragadok tehát. Az ilyen érvelés nem meggyőző. A történésztől senki se követeli egy ós ugyanazon törvényszerűségeknek a statisztikai bizonyítását. A kutató által felhasznált új anyagnak a történeti folyamat új aspektusait kell feltárnia, új következtetésekre kell hangolnia, új törvényszerűségeket kell kimutatnia. Az egytípusú anyagon mechanikusan ismétlődő kutatás nem gazdagítja a történettudományt, a sablonszerűén gyűjtött bizonyítókok, tények mellett figyelmen kívül maradhatnak olyan jelenségek, amelyek nem férnek el a már kiépítet t mederben. Elméleti, módszertani kérdésfeltevések nélkül nem lehet megélni. A történeti kutatások módszertanának kidolgozásakor helytelen lenne a történettudomány és a szociológia szembeállítása. A szovjet társadalom történészei nemcsak történeti dokumentumokat használnak fel, hanem a konkrét szociális, vagy ahogy mondják, a szociológiai kutatások módszerét is. (Statisztikai adatok, helyszíni vizsgálatok, kérdőívek, információ gyűjtés stb.). Ugyanezt a módszert használják a közgazdászok és a filozófusok is, akik a szovjet társadalom viszonyaiban, gazdasági és ideológiai életében végbemenő folyamatokat kutatják. A különbség az, hogy a történész a konkrét kutatások módszerét összekapcsolja a történeti módszerrel, társadalmi életünk egyes jelenségeinek múltbeli fejlődósét is felderíti a történeti források alapján. A társadalmi élet jelenségeinek ós folyamatainak vizsgálata a történész műveiben széles történeti háttérrel, történeti fejlődésében jelentkezik. A modern társadalmi élet jelenségeinek sokfélesége a társadalomtudósok erőinek összefogását követeli. A modern kor jelenségeinek kutatása nem maradhat a jelenségek felszínén; a tények leírása az előre kész, közismert következtetésekkel nem adhat semmit se a tudomány, se a gyakorlat számára. A kolhozok, szovhozok, ipari vállalatok, kormányzati szervek, pártszervezetek életének jelenségeit tanulmányozó történészek megtanulják a gyakorlat tényeinek általánosítását és elemzését, a hibák feltárását, az élet által diktált új problémák megfigyelését és felvetését. Az ilyen művek elméleti kérdéseket vetnek fel ós gyakorlati segítséget adnak a párt intézkedéseinek megvalósításához, a dolgozók közti szervező és ideológiai munkájának tökéletesítéséhez. Hogyan készüljön fel a történész a szovjet társadalom mai életének és folyamatainak gyümölcsöző kutatásához? Ahhoz, hogy helyes gyakorlati következtetések szülessenek, a kutatónak szoros kapcsolatban kell állnia az élettel. Korunkban azok írják a történetet, akik csinálják. A szovjet társadalom történeti kérdéseinek kidolgozásába be kell vonni a pártmunkásokat, a gyakorlat i munka tapasztalatával rendelkező fiatalokat, akiknek segítséget kell adni a tények elméleti általánosításához és történészi gyakorlatban kell őket részesíteni. Az 1953 utáni történeti szakaszban végbement folyamatok kutatását a tudományos intézmények úgy tudják mélyen és sokoldalúan feldolgozni, ha az anyag összegyűjtésébe és általánosításába bevonják a gyakorlati embereknek azt a széles körét, amelyik érdeklődik az elméleti és történeti problémák iránt. Röviden, feladatunk a történeti kutatások problematikájának aktualizálása, a történettudomány problémái kidolgozásának elmélyültebbé és hatásosabbá tétele. Az SzKP Központi Bizottságának 1962. évi márciusi ülésén joggal bírálták a társadalomtudományokat, köztük a történészeket a tudományos káderek képzése és a disszertációk miatt. A felületes témák lehúznak minket; ettől a fogyatékosságtól minél hamarabb meg kell szabadulnunk. Ez a fogyatékosság a magyarázata annak, hogy a történettudomány még nem tudta kivívni magának azt a tekintélyt a szovjet társadalomban, amely megilletné. Ez az oka a széles olvasóközönség történeti irodalmunk iránti érdektelenségének.
