Századok – 1964
Közlemények - K. Telbizov egy elfelejtett magyar garibaldista 1196
EGY" ELFELEJTETT MAGYAR GAR1BALDISTA 1197 maga ősi függetlenségébe visszahelyezte, melynek dicső vívmányai a Hazát a Világegyetem minden inivelt nemzeteinél tiszteltté tette, melynek dicső elveiért a catastropha után a többiek között én is sulvos rabságot szenvedtem, a rabság után pedig számkivetésbe menni kénytelenitettem ... s csak akkor fogok imádott Hazámba visszatérni, ha Hazánk 848 — 49-iki dicső ujrateremtőjének, századunk legnagyobb emberének, Kossuth Lajosnak, mint azon elvek egyedüli legilletékesebb képviselőjének kíséretében a független szabad Hazába térhetek vissza. Hogy az orczifalvi választókerület tisztelt választói igénytelen személyemet a közelgő országgyűlésre képviselőjelöltül felléptetni s azzá meg is választatni hajlandók; e cselekményük által mint szabad polgárok legszebb alkotmányos jogukat gyakorolják: és kétségkívül a jelöltben központosuló bizalom a legdíszesebb polgári megtiszteltetés, melyben egy hazafi részesülhet, s e megtiszteltetés engem a legőszintébb hálára fogna kötelezni, — de arról, hogy megválasztatáson! esetére a képviselői állást elfogadom-e vagy sem? ne kívánjon tőlem senki előleges nyilatkozatot . . . II Dunyov Istián levele Ormon Zsigmonhoz, Temes megye főispánjához, amelyben leírja élete legfőbb eseményeit Magyarországon és Olaszföldön, szomorít életsorsát mint emigráns s kifejezésre juttatja forró szeretetét hazája és Kossuth iránt (V. Kolarov nemzeti könyvtár levéltára, Szófia). Pistoia, február hó 1/5 1884 Nagyméltóságú fő ispán ur, mélyen tisztelt uram, barátom ! Igen nagy megnyugvásomra és örömömre szolgál, hogy uj évi szerencse kivánat alakjában küldött név-jegyem szives fogadásra talált. Az évek óta kért bizonyítványok szives megküldése óta kétszer irtam bizonyos örökségi ügylet alkalmából: de minthogy leveleim nem voltak biztosítva, hanem egyszerűen bérmentve: valószínű, hogy elsikkasztattak; mert válasz azokra nem érkezett. A mostani uj év fordulatot ón csak alkalmul akartam használni arra, hogy ha már egyébként imádott Hazámmal nem érintkezhetem, legalább uj évi szerencse kivánat alakjában a messze távolból menesztett szerény név-jegyemmel tanúsítsam kegyeletem tiszteletteljes nyilvánítását azok iránt, kiknek becses személyéhez ernyedetlen tisztelettel viseltetem. A Kegyedre cziinzett név-jegyem váratlanul azon kedvezésben részesült, hogy a szokásos egyszerű név-jegy csere helyett levélbeli válaszszal tiszteltettem meg: és nekem mindenekelőtt bocsánatot kell esdenem válaszom hosszura nyúlt elodázásáért. Kedves levele betegen találta a 70-es években lézengő csonka invalidust. — A téli időszakban napi renden levő légköri változások igen érzékenyen fokozzák ideges csúzos bántalmaimat ós gyakran több hétig megszakítás nélkül elgyötörnek. Mólyen tisztelt és szeretett Zsiga bátyám ! Nem lelek alkalmas szavakat hálás elismerésem kifejezésére a szives jóakaratért, melylyel becses levelének minden szava eláraszt; és a barátságos érdeklődésért, melyet igénytelen személyem iránt oly rokonszenvesen nyilvánítani méltóztatott. A multakra való visszaemlékezés, melylyel Vingai tartózkodásomra vonatkozni szíveskedett, mély hálára kötelez engem; mert visszavezet azon korszakra, midőn a bölcsészeti tanfolyamot végzett egyszerű bolgár ifjú, ki az akkori körülmények szerint, minden vezető nélkül önnönmaga képzésére és mivelésére volt utalva, és mint Vingai aljegyző, ismereteinek gyarapítása végett a megyei közgyűlésekre mindig megjelent; a megboldogult Várkonyi főjegyző és Vukovies Sebő meg Kegyed részéről mindenkor a legszívesebb jó akarattal elhalmoztatott; miszerint szives pártfogásuk és jó indulatuk önképzési feladatának valósítására még bátoritóbban ösztönözte. — Hálás érzéssel emlitein fel ez alkalommal is, hogy azon köz-gyülések voltak az én igazi iskolám, melyben zsenge köz-igazgatási, politikai ós törvényes ismereteimet fejleszthettem, gyarapithattam. — És minthogy Vingára vonatkoztam: legyen szabad, válaszom tárgyától eltérve, azon bánatos érzésemnek kifejezést adnom, hogy szülő városomból nem találkozott egy polgártársam se, ki annyi — bátorságot érzett volna magában, velem az érintkezést fentartani. — Szülővárosom végkép elfelejtett: pedig felfogásom szerint a compromissio-18 Századok 1964/5—в.
