Századok – 1964
Tanulmányok - Ránki György lásd Berend T. Iván - Serfőző Lajos: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a szanálás 1159
1180 SEítFŐZÖ LAJOS szerencséjük, hogy a munkásság jelenlegi vezetői nem értenek teljesen egyet a munkásság körében észlelhető és bizonyos elhatározásra irányuló törekvésekkel, hanem odaállnak és megállítják azokat a folyamatokat, úgyszólván ütköző bakként közbeékelik magukat; amikor pedig ezt tesszük, akkor állandóan az ország szerencsétlen helyzetére való hivatkozással tartjuk vissza munkatársainkat, nehogy erőteljesebb megnyilvánulásokra menjenek át" — mondotta Frühwirth kereszténypárti képviselő egyik megjegyzésére válaszolva Kabók Lajos, aki nyilván azt a „bűnét" akarta jóvátenni fenti fejtegetésével, hogy pár nappal ezelőtt ő maga javasolta a szakszervezeti kongresszuson, hogy a munkásságnak az általános sztrájkra kell készülődnie.7 3 Később visszatérve a dologra, hozzáfűzte még előbbi megjegyzéseihez, hogy tennie kell valamit végre a nemzetgyűlésnek a dolgozók érdekében, mert „ . . . hangsúlyozottan kijelentem, a munkásvezetők nincsenek már tovább abban a helyzetben, hogy állandóan azt a fékező munkát végezzék, hogy a dolgozó társadalmat jogos törekvéseiben visszatartsák". Hogy pedig legyen konkrét tennivalója ebben a vonatkozásban a parlamentnek, mindjárt be is terjesztett egy javaslatot — a béregyeztető hivatalok felállításáról.7 4 így folyt a vita hol csendesebb, hol viharosabb ellenzéki támadások közepette. Bethlen — aki szokásától eltérően aktívan részt vett a tanácskozásokban — kifejtette, hogy ő mit vár a szanálási időszaktól. A gazdasági élet normalizálódásán túlmenően a szociális megnyugvás és a politikai konszolidáció is be fog következni. A kétségtelenül nagy áldozatokat érdemes lesz meghozni — vélte.7 5 Mivel mindez nem nyugtatta meg az ellenzéket, nem korlátozta a beszédek hevességét és terjedelmét, erőteljesebb eszközöket is használatba vett az ellenzék küzdelmének letörésére. Ezek az eszközök a kormánypárti elnökök és az egységespárti többség révén adottak voltak. Mindemellett a sürgősséget, amely hosszabb napi tárgyalási időt jelentett, azonnal kimondatta a javaslatokra a kormány. Április 9-étől pedig mái- napi 10 órás ülések kezdődtek, sőt ugyanezen a napon elhangzott a megrendelt egységespárti indítvány: 16 órás üléseken tárgyalják a javaslatokat. Másnap el is fogadta ezt az indítványt a kormánypárti többség. Április 11-én és a következő napokon tehát már reggel 7-re be kellett fáradniok a honatyáknak a „Ház"-ba, hogy egy órás megszakítással együtt üljenek éjfélig. Az egységes párt könnyebben bírta ezt a megterhelést, hiszen alakítottak 70 párt, amelyek tagjai váltogatták egymást az ülésen. Jóval nehezebb volt az ellenzék doíga, mert neki már létszámánál fogva is sokkal inkább permanenciában kellett teljes létszámban állnia. Ennek ellenére azonban úgy látszott, hogy az ellenzéket csak feltüzelik, kitartásra ösztönzik ezek az intézkedések. Az idő haladt, húsvét veszedelmesen közeledett. Bethlennek tehát a házszabályok dorongja mellett a mézesmadzagot is elő kellett vennie. Ismerte annyira ellenzékét, hogy tudta: az hatásos lesz. Április 14-én, a nagyhét első napján megjelentek a közvetítők az ellenzék között. A szociáldemokraták körül Berki Gyula egységespárti képviselő, Bethlen bizalmas embere sürgölődött. Ő hozta össze Proppert és Farkast, továbbá a frakció két jogász tagját, Györki Imrét és Hébelt Edét Pesthy Pállal, az új igazságügyminiszterrel. Propper számolt be tanácskozásukról az Intéző Bizottságnak. Az igazságügvminiszter közölte Bethlen nevében: Hajlandó az "Nemzetgyűlési Napló. XXIII. köt. 109. 1. 74 Uo. 120. 1. 75 Nemzetgyűlési Napló XXII. köt. 278. 1.
