Századok – 1964
Tanulmányok - Ránki György lásd Berend T. Iván - Serfőző Lajos: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a szanálás 1159
1162 SERFŐZŐ LAJOS jog kérdését arra az időre tették félre, amikor a kormány vállalt kötelezettségéhez híven választójogi törvényjavaslattal jelentkezik a parlamentben. Legfeljebb a javaslat sürgetése hangzott el időnként. Látnivaló, hogy nem valami radikális politikai törekvések ezek, hanem az SzDP reformista vezetőinek a parlamentbe való bevonulása alkalmával deklarációba foglalt szolid polgári követelései egy részének a megvalósítására irányuló célkitűzések. Ezek megoldását remélték a szanálási időszaktól. A külföldi kölcsönnel úgy hozták mindezeket összefüggésbe, hogy — nem alaptalanul — azt hangoztatták, hogy az ország belső életének demokratizálásával kedvezőbb feltételek mellett, olcsóbban jut az ország kölcsönhöz. A kisántánt országai — mondották — nem nézik jó szemmel az ország politikai rendjét, a különítményes ellenforradalmi, revansista nacionalizmust, pedig ezektől az országoktól nagymértékben függ, hogy milyen feltételek mellett kapunk kölcsönt. Különösen Prága és Belgrád venné jónéven a belpolitikai rendszer átalakítását.5 Megmutatkozik ebben a felfogásban a kölcsön megszerzése útjának — és egyben a külpolitikai orientációnak — Bethlen elképzelésétől való eltérése is. Az SzDP Prágán—Belgrádon—Párizson keresztül tényleg az egyenesebb úton, Bethlen viszont Londonon és Rómán át akart eljutni a kölcsönhöz. A kisantant véleményére való hivatkozás csakhamar elesett. Hiszen Bethlen első szerény sikere külföldön — a kölcsön szükségességének elvi elismertetése mellett — az volt, hogy Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia külügyminiszterei, elsősorban a Benesre és Bratianura gyakorolt angol nyomás eredményeképpen, 1923. július 28-án tartott sinajai konferenciájukon elhatározták, hogy megkönnyítik Magyarország számára a kölcsön felvételének lehetőségét. Feltételül azt szabták, hogy Bethlenék az összeget ne használhassák fel fegyverkezésre és irredenta propagandára.6 Megmaradt azonban változatlanul a szociáldemokrata párt vezetőinek az az igvekvése, hogy engedményeket csikarjanak ki a demokrácia érdekében, bizakodván a szituáció adta lehetőségben, a külföldi segítségben. Bethlennel vagy Bethlen nélkül képzelték el az átalakulást ? Ebben a már akkor is könnyen eldönthető kérdésben nem volt egyértelmű, gyorsan kialakuló álláspontjuk. A kölcsöntárgyalások első szakaszában még inkább abban reménykedtek, hogy Bethlen beváltja, kényszerül beváltani régebbi Ígéreteit, hiszen éppen ebben az időben újítja meg ezeket az Ígéreteket ország világ előtt. Minduntalan beleütköztek azonban abba a ténvbe, hogy a kormány Ígéretei továbbra is többnyire szavak maradtak, a gyakorlatban alig változott valami. Kétség és remény között vergődött tehát az SzDP jobboldali vezetősége. Ez mutatkozik meg állásfoglalásaik következetlenségében is. Bethlen 1923 május elején indult első külföldi útjára a kölcsön érdekében. Megelőzően már sorozatos tárgyalásokat folytatott ebben a dologban a pártok vezetőivel. Az út előtti utolsó ilyen tanácskozásra április 26-án került sor. A miniszterelnök ekkor azzal a kérelemmel fordult a pártok vezetőihez, hogy arra az időre, míg ő Párizsban a Jóvátételi Bizottságnál, valamint Londonban és Rómában tartózkodik, a pártok járuljanak hozzá a teljes politikai csendhez és ennek érdekében egyezzenek bele, hogy a parlament május 23-ig napolja el üléseit. Az SzDP -t képviselő Peidl Gyula ennek akadályát a növekvő 5 Demokráciát. — Népszava, 1923. júl. 29. * A kisantant egyöntetű állásfoglalása a magvar kölcsön kérdésében. Népszava, 1923. júl. 31.
