Századok – 1964
Tanulmányok - Ránki György lásd Berend T. Iván - Serfőző Lajos: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a szanálás 1159
A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKIIATA I'ÁIiT ÉS A SZANÁLÁS 1161 •összeillesztésére alig-alig volt lehetőség, újakat kellett teremteni helyettük. Ezekre a mindig külföldi segítségre támaszkodó, viszonylag gyenge magyar tőkének rendkívül nagy szüksége volt. Sürgették tehát az európai gazdasági vérkeringésbe való beilleszkedés feltételeinek a megteremtését, elősegítését a politikusoktól, a kormánytól. A feltételek közé tartozott mindenképpen a rendezett belpolitikai viszonyok létrehozása, a szilárd államhatalom végleges megteremtése is, amely szükséges volt ahhoz, hogy a nemzetközi tőke kockázatmentesen kapcsolódhassék be a magyar gazdasági életbe. Ugyanakkor, mivel csakis győztes hatalmakra, illetve azok nemzetközi szerveinek segítségére lehetett számítani, nyilvánvalóan vállalni kellett, ha időleges belenyugvással is, az imperialista világháború következményeit, a trianoni békeszerződés terheit. Mindezzel számolnia kellett az uralkodó osztályok érdekeit a reális lehetőségekkel tudatos, jól átgondolt koncepcióval összeegyeztetni törekvő Bethlen István miniszterelnöknek is. Ismert elgondolásának lényege az volt, hogy belpolitikai téren minden kényszerűen szükséges formai és látszatengedmény megadása mellett fenntartsa ós tartósan megszilárdítsa a magyar, uralkodó osztályok fasiszta diktatúráját. Külpolitikailag pedig lehetőleg az ún. „utódállamok" megkerülésével, a legkonzervatívabb, legreakciósabb európai hatalmak segítségével igyekezett a gazdasági és politikai kapcsolatok kiépítésére. Bethlen tehát az uralkodó osztályok, elsősorban a nagytőke érdekében, politikai rendszerének tudatos továbbépítése, az általa elképzelt és lehetőnek tartott konszolidáció céljából kereste az érintkezést a nagyhatalmakkal, e célból akarta — mind súlyosabb és súlyosabb feltételeket is vállalva — megszerezni a kölcsönt. Törekvéseinek legbaloldalibb ellenfele a legális pártok közül a szociáldemokrata párt volt. Az SzDP vezetősége a Tanácsköztársaság bukásától, a Peidl-kormány idejétől kezdve a polgári demokrácia politikai keretei közé szerette volna terelni az ellenforradalmi rendszert. Ezt a törekvést célzó programmal vett részt a párt az 1922-es választásokon, ilyen célkitűzésekkel ismertette meg a nemzetgyűlést a parlamenti frakciónak a parlamentben elhangzott bemutatkozó deklarációja is. Az említett programok azonban jóval elmaradnak azon követelések mögött, amelyeket a párt 1903-as programja a kapitalizmus viszonyai között megvalósítandó célkitűzésként sorakoztatott fel. A ,, . . . legközelebbi feladatunknak azt tekintjük, hogy a szükséges előfeltételek megteremtésével hozzáidomuljunk, hozzásimuljunk a haladottabb, fejlődöttebb nyugati államokhoz" — mondotta Peidl Gyula a parlamenti frakció deklarációjának ismertetése közben.4 Idézett félmondata jól érzékelteti a vállalt feladatok mértékét és megoldásának módját is. Az SzDP vezetése úgy vélte, hogy a szanálás időszaka alkalmas arra, hogy az ország a demokratizálódás útjára térjen. A demokratizálást általában a szanálás feltételének tartotta. Számos esetben hangoztatták a szociáldemokrata szónokok, írta a Népszava, hogy igazi szanálás nem képzelhető el a „lelkek szanálása" nélkül, elsősorban a nyílt ellenforradalom maradványainak (kivételes törvények, internálás, emigráció, rendőri felügyelet, politikai elítéltek) felszámolása, valamint az általános titkos választójog nélkül. Elsősorban a felsorolt kérdések megoldására és ezekkel együtt két, az inflációból adódó gazdasági követelés: a bérindex-rendszer bevezetése és az oly régen fontosnak tartott béregyeztető bizottságok felállítása került most előtérbe. Az általános választó-1 Nemzetgyűlési Xapló I. köt. 97. 1.
