Századok – 1964
Tanulmányok - Jemnitz János: A béke utolsó hónapja és az Internacionálé összeomlása (I. rész) 1130
1140 JEMNITZ JÁNOS az önbírálatra Ausztriában, s kezdete lehetne a befelé fordulásnak és fordulatnak."33 A merénylet után tehát megállapítható, hogy a Monarchia területén, csakúgy mint Németországban, a szocialista sajtó különböző hangnemben, de mindenütt Bécset bírálta, s még a szerbellenes Quessel is egyúttal reformokat követelt. Az általa komoly veszélyeknek tartott szerb irredentát ő sem háborúval, hanem átgondolt tervezéssel kívánta leszerelni. Bécs viszont háborúra készült. Ma már tudjuk, hogy az osztrák diplomaták és katonák mögött ott állt a német háborús gépezet. A kortársak ezt ilyen világosan nem tudhatták, sokan sejtették, voltak akik biztosra vették (néhányan ellenkező nacionalista előítéletek alapján), de a szocialisták körében a legelterjedtebb nézet az volt, hogy Bécs saját erejéből válik mind agreszívebbé. Ennek első jeleit július derekán lehetett tapasztalni, s az Arbeiter Zeitung nyomban fel is emelte tiltakozó szavát.34 Az Arbeiter Zeitung különösen aggasztónak tartotta, hogy ezekben a válságos órákban a népek nem tudják az alkotmány felfüggesztése miatt szavukat hallatni. Egyúttal tiltakozott az ultimátumtervezet ellen, amelyet olyképpen fogalmaztak meg, hogy az mintegy eleve elfogadhatatlan legyen a szerb kormány számára, hiszen az ország szuverenitásának megszűntével lett volna egyértelmű.35 Az ultimátum átnyújtásának napján az Arbeiter Zeitung tartózkodó álláspontot foglalt el, amelynek során finoman, de azért jól érezhetően elhatárolta magát a bécsi kormányköröktől. Az ultimátummal szemben a kételynek adott hangot, s a vádpontokat még bizonyítandónak ítélte, éreztetvén, hogy az eddig elhangzottak nem győzték meg őket.36 Egy nappal később viszont már tovább mentek, s elismerték, hogy Bécs részéről meg lehet érteni, ha a bűnösök megbüntetését követeli — de a lap véleménye szerint ennek a szerb kormány sem állja útját.37 Felvethető, hogy az osztrák szociáldemokrata vezetők nem álltak szilárd elvi talajon, s a nacionalizmus befolyásának lehetünk tanúi, amikor osztrák pártkörökben túlságosan sokat beszéltek Szerbia Monarchia-ellenes tevékenységéről. Túlságosan hozzátapadtak a Monarchiához, s így fel sem vetették a Neue Zeit módjára annak esetleges megszűntét. Ha ezt mégis megtették, akkor inkább lidérces jóslás, s nem reális lehetőség formájában.38 Mindennek ellenére ezekben a napokban az osztrák szocialista sajtó elsősorban még saját kormányzó köreit, és nem a „féktelen Szerbia" vezetőit támadta. Bár ezek a támadások megbocsáthatatlan mértékben jellemezték a már említett július 24-iki cikket is, melyben az annexióról mint egyszerű tényről emlékeznek meg, s •'"Arbeiter Zeitung, 1910. jún. 30. 34 Uo. 1910. júl. 14, 17. 35 Uo. 1914. júl. 22. 36 Uo. 1914. júl. 23. 37 Uo. 1914. júl. 24. 38 Megjegyzendő, hogy a haladó körökben, amelyek egyébként elhatárolták magukat a különböző nacionalista irányzatoktól, sokáig nem is számítottak arra, hogy a Monarchia esetleg szétesik. Polányi Károly egy 1963 októberi visszaemlékezésében is csak mint vészmadarakról nyilatkozott azokról, akik már 1914 előtt a Monarchia megszűnésére számítottak. Hozzátette, hogy a galileisták között nem akadt ilyen. Az osztrák szociáldemokraták ugyan számoltak ilyen lehetőséggel, de a gazdasági kapcsolatokban, a fejlettebb osztrák területek elhivatottságában és a haladásban bízva federáció révén fenntarthatónak ítélték a Monarchia államkereteit.
