Századok – 1964
Tanulmányok - Jemnitz János: A béke utolsó hónapja és az Internacionálé összeomlása (I. rész) 1130
A BÉKE UTOLSÓ HÓNAPJA ÉS AZ INTERNACIONÁLÉ Ö8SZEOMI.ÁSA 1135 és gr. Hoyost, Berchtold kabinetfőnökét, hogy a német kormány Ausztria mögött áll.1 8 Július 7-én Bécsben összeült a minisztertanács, ahol Tisza István kivételével elfogadták a háborús platformot. Egy héttel később Tisza István csatlakozott a többséghez. A késlekedés egy hete alatt, július 11-én a német követ újabb sürgető nyomást gyakorolt a Monarchiára. Július 23-án az osztrák kormány átadta áz ultimátumot Belgrádnak. Minthogy az európai közvélemény a kulisszatitkokat nem ismerte, a július 23-iki ultimátum váratlan csapásként érte, hiszen a közben eltelt napok és lassan hetek alatt már a viszály békés rendezésében bizakodott. A három hetes időszakban, mikor a kulisszák mögött folyt a háború előkészítése, a szocialista pártok körében növekedett az aggodalom, de lényeges eltolódások nem következtek be. A júniusvégi merénylet után a pártok egységesen a mérsékletet hirdették, a béke fenntartását szorgalmazták. Jaurès már idézett szavai miben sem térnek el a Népszava cikkeitől: „Ugyan mit akarnak a derék hazafiak? Háborút viseljünk, fiainkat a vágóhídra vigyük azért, hogy Bosznia a legtökéletesebb börtönné váljék? Vagy tán Szerbiával kezdjünk ki és szabadítsuk el láncairól az európai háború fúriáit . . . Tiltakozunk mindenféle háborús kaland ellen."19 S a Népszava szerkesztői ez idő tájt még nem is sejtették, hogy milyen közel hatolt hozzájuk már a háború szele. A következő napokban a Népszava és a magyar szociáldemokraták újabb és újabb nyilatkozatokban erősítik meg a háborúval szembeni elmarasztaló ítéletüket. A magyarnyelvű cikkek tartalmilag beolvadnak az Internacionálé általános békenyilatkozataiba. 1914. július 4 —5-én Strassbourgban Elzász-Lotaringia szociáldemokratái tartományi kongresszust tartanak, amelyen részint sürgetik a Bécsben megtartandó nemzetközi kongresszus egybehívását, részint az elzászi háborús viszályt támasztó góc elhárítására megerősítik, hogy ők Németország keretei között kérik autonóm jogaik szavatolását. A tiltakozások, békeakciók azonban csak szokványos formákat öltöttek, még nagyon kevesen érezték, hogy sorsdöntő órákat élnek. S legkevésbé látszik ez az elsősorban érintett németeknél, osztrákoknál. K. Kautsky még 1914. július 13-án is úgy ír V. Adlernek, hogy bár elutazik, majd a július végére Brüsszelbe összehívott Nemzetközi Szocialista Iroda ülésére (amelyet még az orosz pártpolitikai kérdések rendezésére, és nem a háború elhárítására hívtak egybe), de sajnálja az időt, amit szerkesztői, írói munkásságától kell elvonni. Majd arról ír, hogy az Iroda ülése után valószínűleg Olaszországba vagy Svájcba megy üdülni, még az Internacionálé augusztusi bécsi kongresszusa előtt.20 A következő napon V. Adler arra kéri Kautskyt, hogy beszéljen a belgákkal (E. Vanderveldével és C. Huysmens-szal) a K. Hardie—E. Vaillant javaslatról, minthogy a franciák mindinkább ragaszkodnak hozzá „és számmukra (és valószínűleg a németeknek) (eredetiben így — J. J.) elfogadhatatlanabb, mint valaha, vagyis más formula kell".21 18 Uo. 264—265. 1. 19 Népszava, 1914. júl. 2. 20 V. Adler: Briefwechsel mit A. Bebel und Kautsky. Wien. 1954. 595. 1. 21 Uo. 15*
