Századok – 1964
Tanulmányok - Jemnitz János: A béke utolsó hónapja és az Internacionálé összeomlása (I. rész) 1130
1136 JEMN1TZ JÁNOS Mindez mutatja, hogy a német—osztrák vezetők nem látták, mi készül,de ugyanakkor vissza is riadtak minden határozott lépéstől, továbbra is gátolták az előrehaladást, fenntartották a bizonytalanságot.2 2 A merénylettel azonban a német-osztrák szocialista sajtónak is foglalkoznia kellett. Szembetűnő, hogy milyen eltérésekbe ütközünk a német párt rezonálásának szemügyre vételénél. A Neue Zeitben H. Wendel Szarajevóért elsősorban Bécset okolta. Aláhúzta, hogy az utóbbi években a Balkán valóságos polgári forradalmat élt át, amelynek során felszámolták a török feudális rendszert. (Ez a fejtegetés nem kis részben O. Bauertől ered, de tudjuk, hasonló következtetésre jutott V. I. Lenin és K. Kautsky, valamint a balkáni szocialisták is.) Ez viszont a Habsburg-Monarchiát létalapjától fosztotta meg, minthogy a török veszély ellenében fogadták el a balkáni népek Bécs oltalmazását. Mindez nagy próba elé állítja a Burg és a Ballhausplatz urait : vagy megértik az idők szavát és sürgősen életbeléptetik az indokolt reformokat, vagy pedig össze kell omlania a Monarchiának. H. Wendel hozzáteszi, hogy az utóbbi évek politikája, a presztízs szempontok érvényesítése, az agrár-vámkérdések előtérbe nyomulása, az albán-politika olyan látszatot keltenek, hogy a konzervatív-reakciós bécsi körök bukásra kárhoztatják a Monarcliiát.23 Néhány nappal később a Sozialistische Monatsheftében színvonalas, de egészen másképpen kiélezett, nem annyira Bécs-, mint Belgrád-ellenes cikk jelent meg. A kisebb tanulmány a német nacionalista-revizionisták egyik szellemi vezérének, L. Quesselnek tollából került ki. Quessel megállapította, hogy a szociáldemokrata sajtóban a merénylettel kapcsolatban mindenki érezhette a bizonytalanságot. Megfigyelhető volt némi szerb szimpátia jelentkezése, de ez nem erősödhetett meg, minthogy a „hivatalos", vagyis K. Kautsky által szellemileg uralt centrista szocialista sajtó a nemzeti szempontokat háttérbe szorítja, ezeknek nem tulajdonít kellő fontosságot. Quessel tehát a szerb—osztrák ellentétet felhasználva is bizonyítani igyekezett a maga igazát a nemzeti érdekek jelentőségéről. Azt a megállapítást viszont, hogy a Neue Zeit, K. Kautsky ezeket a szempontokat nem volt hajlandó figyelembe venni, erősen megkérdőjelezik az előbb, elmondottak, amelyek tanúsítják, mennyire számoltak a német-osztrák ortodox-marxisták a nemzeti erőkkel. Quessel ezután azt hangsúlyozta, hogy a nemzeti összetartó erő egyik legfontosabb ismérve, mozgató ereje a nyelvi egység. Ez a délszlávoknál megvan, ós ez a magyarázata annak, hogy 7,5 millió szláv el akar szakadni Bécstől. Ezzel számolni kell, és kétségtelen, hogy meg kell adni számukra az önrendelkezési jogot. Felvethető viszont, hogy ez egyértelmű-e az elszakadás-22 A francia, majd az angol—francia, illetőleg a kelet-európai radikális forradalmi csoportok olyan elképzelésével szemben, hogy a pártoknak az antimilitarizmust az utcára is ki kell vinniük, általános sztrájkhoz kell nyúlni adott esetben — az 1907-es stuttgarti kongresszustól kezdve a német és osztrák párt vált az Internacionálén belül a legfőbb kerékkötővé. E viták előtörténetéről lásd: Jemnitz János: A háború és béke kérdése a II. Internacionálé koppenhágai kongresszusán (Történelmi Szemle. 1960. 4. sz.); A II. Internacionálé 1912-es rendkívüli bázeli kongresszusa (Történelmi Szemle. 1962. 1. sz,); Párizstól Bázelig (Párttörténeti Közlemények. 1962. 4. sz.). — 1914 nyarán ugyanezt a jelenséget tapasztaljuk, többek között Adler — Bebel—Kautsky levelezésében, Scheidemann naplójában s más elsőrendű forrásanyagban. A német pártban csak a baloldal, illetőleg a bal-centrum lett volna kész a felzárkózásra, de ez a szárny mindvégig kisebbségben volt. A francia párton belül — mint azt még látni fogjuk — ezeket az aggodalmaskodó opportunista vagv nacionalista irányzatokat utasították július végéig vissza. 23 Die Neue Zeit. 1910. júl. 10. H. Wendel: Tu felix Austria. 651 — 652. 1.
