Századok – 1964
Tanulmányok - Jemnitz János: A béke utolsó hónapja és az Internacionálé összeomlása (I. rész) 1130
Jemnitz János: A béke utolsó hónapja és az Internacionálé összeomlása (1914. július) (I. rész) Szarajevótól az ultimátumig Az 1911 — 12-es évek háborúi után 1913-ban a felszínen a nemzetközi enyhülés jeleit állapították meg. Az év első felében ugyan nagy viharokat váltott ki a német és francia hadsereg felduzzasztása, a francia hároméves katonai szolgálatról szóló törvényjavaslat vitája, de ez inkább távlataiban töltötte el az embereket aggodalommal, közvetlen nemzetközi bonyodalmakra nem vezetett. 1913-ban csak a Balkánon folytatódtak villongások, megkezdődött a II. Balkán-háború, de ez már nem mutatkozott Európa számára oly veszélyesnek, mint az 1912-es év utolsó harmadában lezajlott háború. Végeredményben 1913 második felében a háborús hullámok elültek, s 1914 első hónapjai a béke jegyében teltek el. A látszat természetesen félrevezető volt, minthogy a nagyhatalmak fegyverkezési versenye mind nagyobb méreteket öltött. 1913 végén a Zaberneset1 megmutatta a militarista körök szörnyű hatalmát Németországban, másfelől pedig felszínre vetette az elzászi problémát. Néhány hét után a Zabern-eset felett napirendre tértek, s a háborús szálak pókhálóját tovább szőtték tárgyalószobákban, amelyekre csak a nagyhatalmú államférfiak utazásaiból lehetett következtetni. A nyugalom — úgy látszott — tartós lesz.. A háborús veszélyt a legvilágosabban látók sem észlelték. Ennek egyik legjobb bizonyítékát R. Luxemburg, a német radikális szocialisták vezetőjének 1914 júniusi antimilitarista pere szolgáltatja. Luxemburg vádbeszéde és a szociáldemokrata sajtócikkek ez idő tájt még a német militarista kaszt katonakínzásait ostorozták, a belső militarizmust támadták, s nem a külső háborútól tartottak. Ugyancsak a közvetlen háborús veszély meglepetésszerű jelentkezését bizonyítja R. Luxemburg 1914. június 24-iki cikke a Gleichheitben. A merénylet előtt négy nappal megjelent írásban mit sem olvashatunk nagyobb külpolitikai bonyodalmak közeledtéről. Ami az új időket bizonyítja, az pusztán az, hogy Luxemburg hajlandó, ha erős fenntartásokkal is, elfogadni polgári pacifistákkal való együttműködést azzal a feltétellel, ha ezek tényleg elutasítják a katonai kiadások megszavazását. Ugyanez a gyanútlanság tükröződött a francia ortodox-baloldal, a guesdeisták lapjában is. A Socialisme et Lutte de Classe kitűnő írógárdával rendel-1 1913 novemberében a német szoldateszka kíméletlen zsarnoksága miatt — kötelezték a polgári lakosságot a francia zászló bemocskolására — a város lakossága fellázadt, a városka önkormányzata a katonai parancsnokság ellen fordult. A felsőbb hadvezetés azonban fedezte alantas hatóságait. Elzásziakról, az elzásziak autonómiájáról lévén szó, az eset élénk visszhangot kapott a francia—német sajtóban, a nacionalista szenvedélyek elszabadultak. — A „Zabern-válság" munkásmozgalmi vonatkozásairól itt nem szólhatunk, csak jelezzük, hogy a francia és német párt erőfeszítései a háborús szenvedélyek leszerelését célozták.
