Századok – 1964
Tanulmányok - V. Windisch Éva: A magyarországi német nemzetiségi mozgalom előtörténete (1867–1900) - 1104
1110 Vr. WINDISCH ÉVA Ezek az elvek Steinackert úgyszólván az egész képviselőházzal szembeállították, s a feltámadó ellenszenv csak fokozódott, amikor a nyolcvanas években a politikai és gazdasági élet legkülönfélébb vonatkozásairól fejtette ki véleményét beszédeiben, s nemcsak a szeparatisztikus tendenciák ellen lépett fel, kijelentve, hogy Magyarország Európa szemében csak a Monarchia nagyhatalmi állásától függően számíthat tekintélynek, de sűrűn felvetette a nemzetiségi elnyomatás problémáját is. Az 1882. évi költségvetési vitában a nemzetiségek kulturális igényeinek tekintetbevétele mellett emelt szót, s támadta az erőszakos magyarosítás politikáját. A gazdasági élet nehézségeit tárgyalva a középrétegek, főleg az iparűzők felemelésének szükségességét hangoztatta: az ipar fejlesztésével, a mezőgazdasági termények országon belüli feldolgozásával, ipartestületek, az ipari oktatás fejlesztésével e jórészt gyenge elemek az egész gazdasági élet hasznára erősödnének meg. A hivatalnokok kvalifikációjával kapcsolatos vitában támadta a magyarországi bürokratikus hivatalnok -rendszert, s többek között azt kívánta, hogy a közhivatalnokokat kötelezzék a magyar mellett egy másik hazai nyelv elsajátítására is. A középiskolai törvényjavaslat vitájában Steinacker az emberi szabadság elvére hivatkozva kívánt a nemzetiségek részére egyenlő elbánást: a nem magyar állampolgárok épp úgy teljesítik a haza iránti kötelességeiket, mint a magyarok, s ezért nem azt érdemlik, hogy beolvasztási kísérletek alanyai legyenek, hanem hogv a szabadságjogokban a magyarokkal egyenlő fokban részesedjenek. Valamennyi nemzetiség nevében utasította vissza Steinacker azt a vádat, hogy a.nemzetiségek a magyar állam ellenségei; ami a németeket illeti, ők hívek hazájukhoz, de hívek német nemzetiségükhöz is, és keserűen érzik az iskolai, egyházi, színházi téren mutatkozó magyarosítást. Az egyén vagy a társadalom részéről megengedhető a magyarosítás szándéka, de az állam részéről nem: az állam köteles polgárainak nyelvükre való tekintet nélkül egyenlő mértékkel mérni — jelentette ki. Az 1886. évi törvényhatósági vitában Steinacker modern autonómiát követelt a városok számára, A felsőház vitájában annak a követelménynek adott hangot, hogv a felsőház ne egy osztály, eey felekezet, egy nemzetiség képviselete legyen, hanem az állampolgárok összességéből választott testület, tehát minden osztály, minden érdek, minden nemzetiség találja meg benne képviseletét.127 Bármennyire élénk tevékenységet fejtett is ki Steinacker a képviselőházban, álláspontját a legcsekélyebb mértékben sem tudta, elfogadtatni sem a többi képviselővel, sem a politikai közvéleménnyel. Maga is tisztában volt elszigeteltségével — melyben egyébként az összes szász képviselővel osztozott —, bár időnként úgy érezte, megnyilatkozásai ,.titkos rokonszenvet" ébresztettek egyes képviselőkben.Tisza Kálmánnal és híveivel mindenesetre nyílt ellenségeskedésben állott; hűvös maradt viszonya a konzervatívokhoz is. Sennyev Pálhoz fűződő személyes jóviszonva s a nézeteikben bizonyos vonatkozásokban megnyilatkozó rokonság ellenére is.128 Talán egyedül Mocsárv Lajos az, akit Steinacker a Tisza-rezsim magyar képviselői közül maradéktalanul nagyrabecsült, s akihez, az Ausztriához való viszonyról vallott ellentétes felfogásuk ellenére is, 127 Edmund Steinaoker: i. m. 103—117. 1. A középiskolai törvényjavaslat és a Tegaletörvény tárgyalásakor mondott beszédeket közli : Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez ... I. köt. (376. sk. 1. és 770. sk. 1. Steinacker beszédeit ismerteti Groneweg is: i. m. 30 -10. ós 58—68. 1. 125 Edmund Steinacker: i. m. 83—84, 89:1. A Kossuth-párthoz való viszonyát megvilágítja Herman Ottó Steinacker ellen írott cikke (ismerteti Groneweg : i. m. 50. 1.).
