Századok – 1964
Tanulmányok - Makkai László: Puritánizmus és természettudomány 1073
10'J6 МАК KAI LÁSZLÓ emberi parancsra működő automatát. Amellett, hogy leleplezte a mágia öncsalását, a gép a természeti mozgások alaposabb tanulmányozását is kikényszerítette. Az ember a magaalkotta „második" természeten (Leonardo kifejezése) kezdte megtanulni az „első" természet igazi mibenlétét, mozgásainak reális törvényszerűségeit. Az elsődlegesen termelőeszköznek készült gép így másodlagosan kísérleti eszközzé is vált, amennyiben tökéletesen ellenőrizhető és tetszés szerint megismételhető természeti mozgásokat lehetett általa reprodukálni. Mindez kisebb mértékben, kezdeményezésszerűen már az ókorban megtörtént, de éppen az energiagépeknek a termelésben való kismértékű alkalmazása miatt nem válhatott a tudományos kutatás olyan hatalmas hajtóerejévé, mint az energiagépet a technológia előterébe állító középkori technikai kultúra talaján. A középkori polgárság együtt nőtt fel a korai gépesítéssel, s a gépszerkesztés feladatai állították mechanikai problémák elé. A középkorvégi gépszerkesztés, csak úgy, mint az ókori materialisták szellemi hagyatékának felélesztése terén, Itália vezetett, s így érthető, hogy a modern természettuelománv e két forrása olasz tudós agyában kapcsolódott össze. Galilei volt az első, aki a természeti mozgásokat az aristotelesi világképtől függetlenül, egyben azonban a teljes összefüggés, az új világkép keresésének igénye nélkül kísérletileg vizsgálta és matematikailag általánosította. Mint Descartes mondotta, Galilei igen jól megmagyarázza, „quod ita fit" (hogyan történik), de azt nem, hogy „cur ita fit" (miért történik), ami történik a fizikában. Ismeretes, hogy Galilei az inkvizíció állandó üldözése közepette folytatta kutatásait, s ez indokolná, hogy miért nem fogalmazta meg az egyház tanításával ellenkező új világképet. Mégsem ez a legfőbb oka annak, hogy Galilei nem adott összefüggő tudományos világmagyarázatot. Kétségtelen, hogy nem hitt már az aristotelesi „lényegekben" és „minőségekben", mint a természeti mozgások okaiban, de saját kutatásai nem adtak számára elegendő alapot arra, hogy más, nem animisztikus okokat keressen mögöttük, főleg nem a világegyetem mozgásait egyetemlegesen irányító közös okot. Az ókori materializmus sem ismert ilyen közös okot; Epikuros atomjainak öntörvényű mozgása inkább az animizmus felé mutatott vissza. A gép, amely a világegyetem mechanikus mozgásainak modelljét jelentette a természettudósok számára, az emberi tervező és irányító szellemre utalt, mint végokra. Márpedig ahhoz, hogy „a minőségek fizikája helyébe a mennyiségi fizika, az önmagában lezárt hierarchikus kozmosz helyébe a végnélküli és egyértékű jelenségek univerzuma, a közvetlen érzékelés világahelyébe a matematikus által elgondolt világ" léphessen (ahogyan a tudomány forradalmát a legújabb francia tudománytörténeti szintézis találóan jellemzi),23 nem volt elegendő a „hogyan" kérdését felvetni, mert a „miért"-re hamis feleletet adó mágikus szemlélet a „hogyan" világos látását is zavarta. El kellett takarítani az útból az animisztikus világkép minden maradványát, hogy a tudományos módszert zavartalanul lehessen a természet immár egyenértékű mennyiségi jelenségeire alkalmazni. Ezen a ponton kapcsolódott bele a természettudomány fejlődésébe a mágia elleni vallási küzdelem. A kálvini, s az ebből sarjadó, ezt továbbfejlesztő puritán gondolkozás nemcsak azzal szolgálta a kibontakozó természettudo-23 R. Taton (szerk.) Histoire générale des sciences. II. La science moderne. Paris 1958. 186. 1. További jó, gondolatébresztő tudománytörténeti összefoglalások H. Butterfield: The Origins of Modern Science. London. 1950 és A. R. Hall: The Scientific Revolution 1500 — 1800. London. 1954.
