Századok – 1964
Tanulmányok - Makkai László: Puritánizmus és természettudomány 1073
PURITANIZMUS ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNY 1095: val kezelni. A középkori egyház mágikus gyakorlatát így Aristoteles tekintélyével szentesíthették. A földet körülvevő égi szférák változhatatlan és romolhatatlan világa pedig magától értetődően fogadta be az egyházi és állami feudális hierarchia mintájára szigorú rangsorba szedett természetfeletti lényeket, démonokat, angyalokat, amelyek feladatot is kaptak, azt, hogy az átlátszó kristálygömböknek képzelt szférákat a rajtuk elhelyezkedő bolygókkal és csillagokkal együtt forgassák az égi világhoz méltó körmozgással. A természettudományos gondolkozás forrásai Ahhoz, hogy az aristotelesi formák, minőségek és mozgások s a hozzájuk tapadó animisztikus-mágikus elképzelések zűrzavaros világa átalakulhasson a természettudomány által felfogható egyenértékű mennyiségi jelenségek matematikailag rendezett világává, előbb ki kellett belőle takarítani az antik spekulációt és a középkori boszorkányszombatot. A modern természettudomány kialakulásához az egyik út a reneszánszból, az antik materializmus újjáéledéséből nyílt. A XVI. század természettudománya kevés eredetit alkotott, korszakalkotó jelentősége abban állott, hogy gondos filológiai munkával helyreállította a skolasztika által eltorzított aristotelesi tanok eredeti értelmét, s a középkorban ismeretlen görög és római tudósok (Archimedes, Epikuros, Lucretius stb.) egész sorát ásta ki a feledésből és adta közkézre. Kiderült, hogy Aristoteles nézetei az ókorban nem voltak egyedülállóak, sőt hogy igen nagy ellenzéke volt. Ez a felfedezés megrendítette az aristotelesi világkép addig fellebbezhetetlennek hitt tekintélyét, s felbátorította a középkorban még halk és félénk kritikát. Az ókori tudományos viták felelevenítéséből születtek meg a modern természettudomány első nagy eredményei, köztük a legjelentősebb, Copernicus heliocentrizmusa. A következő támadás az aristotelesi világrendszer zártsága ellen irányult. Giordano Bruno vértanúsággal megpecsételt elmélete a középkori koncepcióval annyiban szakított, hogy a minőségek hierarchiája helyébe a minőségek egyenértékűségét állította, s összemosta az égi és földi világot, de a mozgásokat továbbra is misztikus erőknek tulajdonította. Ezzel viszont mintegy kijelölte a természettudomány számára a hagyományos koncepciónak azt a pontját, ahová a döntő támadást kellett irányítani: az anyagi testek mozgását belülről, antropomorf akaratként irányító misztikus erők létezésébe vetett animisztikus eredetű és mágiára csábító hiedelmet. A modern természettudomány már ezért is mint a mozgások fizikája, pontosabban mint kinetika született meg. De errefelé terelte a tudományos érdeklődést a technikai fejlődés is, a modern természettudomány kialakulásának másik forrása. Teljességükben ki nem bontakozott ókori kezdeményezések alapján a középkor technikája fejlesztette ki a vízi és szélkerék széleskörű alkalmazásával az energiágépet, mely a termelő munkában az emberi (és állati) izomerőt szervetlen energiaforrásokkal helyettesítette s egyben megsokszorozta. Az energiagépben és az ugyancsak középkori kerekes órában először került rendszeresen szembe az ember olyan természeti mozgásokkal, melyeket nem saját fizikumának bevetésével, hanem pusztán tudatával, a távolból irányított, nyilvánvalóan minden mágikus praktika nélkül, egyszerűen természeti technikai elvek felismerése és alkalmazása által. A természeti mozgás minden animisztikus misztikáját felszámolta az, hogy az ember maga csinálta, tehát meg is értette a gépet, ezt az élő-élettelen, emberi beavatkozás nélkül, de
