Századok – 1964

Tanulmányok - Makkai László: Puritánizmus és természettudomány 1073

1086 MAKKAI LÁSZLÓ A puritán prédikáció hatása az animisztikus mágikus hiedelmek eloszlatásában eredményes volt. Nem — az akkor még igen szűk körben terjedő — természettudományos eszmék, hanem a puritán nézetek győzelméről számol be egy kortárs, a XVII. század végéről visszatekintve: „Mikor gyermek voltam, még a polgárháború előtt, az volt a szokás lányok és vénasszonyok között, hogy éjszakának idején fantasztikus történeteket meséltek démonokról és kísértő szellemekről. Anyáról leányra szálltak ezek a szerzetesi találmányok, s a Szent Egyház fenntartotta őket azzal, hogy a papok azt mondták: ha tagadod a szellemeket, atheista vagy. Mikor azután elkövetkeztek a háborúk, s velük a lelkiismereti szabadság és az inkvizíciótól való szabadság, a fantómok eltün-A természeti törvény vallásos megfogalmazása Ahhoz persze, hogy a puritánok teljesen megszabaduljanak az animisztikus képzetektől s ösztönös pszichologizmusuk tudatosuljon, természettudományos felismerésekre lett volna szükségük, pontosabban egy olyan világképre, amelyben minden természeti és társadalmi mozgás törvényszerű okokra vezethető vissza. Ilyen világképpel azonban ekkor, a XVI—XVII. század fordulóján még a természettudósok sem rendelkeztek. A természeti törvény fogalma maga is ismeretlen volt az ókori civilizációkban. A keresztény középkor ismert ugyan egy „természeti törvényt", erről azonban társadalmi értelemben beszélt, s azokat a vallási és erkölcsi normákat értette alatta, amelyeket Isten helyezett az emberek szívébe, de melyeket a bűn elhomályosított s csak az isteni kijelentés, a biblia fényében ismerhetők fel újra teljes tisztaságukban. A világot teremtő és igazgató mindenható Isten fogalmában ugyan bennefoglaltatott az a gondolat, hogy a természet Isten törvényeinek engedelmeskedik, de az animisztikus-mágikus képzetek ezt az elvet természetfölötti hatalmak szeszélyes beavatkozásainak feltételezésével keresztezték, s így az isteni törvény időről-időre kiadott, az ember számára meg nem ismerhető okokból állandóan változó isteni parancsokká szakadozott szét. Természeti törvény, mint kauzális vagy akár dialektikus összefüggések egymásból következő láncolatának megbonthatatlan belső rendje, csak olyan szemléletben alakulhatott ki, melyből a törvényadó Istennel szembeszegülő autonóm animisztikus erőkbe vetett hit lúányzott. Bármennyire is hangsúlyozta Kálvin az isteni szuverenitást, bármennyire is determinisztikus volt predestináció-tana, az Isten és a Sátán animisztikus dualizmusával nem számolt le véglegesen és világosan, s ezzel eltorlaszolta az utat a természeti jelenségek törvényszerű összefüggéseinek felismerése előtt. Etekintetben nem segített az ókori materializmus képviselőinek, elsősorban Epikurosnak és Lucretiusnak a humanisták által történt felfedezése sem, mert az epikureista természetszemléletben a szabadakaratú atomok végeredményében animisztikus elemekként viselkednek, s így mozgásukat nem lehet egységes természeti törvény megnyilvánulásainak felfogni. A továbblépés kulcskérdése így nyilván az volt, amit a puritán prédikáció többé-kevésbé öntudatlanul feszegetett: a Sátán elpszichologizálása, mint az önmagában zárt természeti törvény zavartalan érvényesülését akadályozó elem kiküszöbölése. A puritánizmus, mint láttuk, e tekintetben előbbre lépett Kálvinnál, s noha ezt az előrelépést nem fogalmazta meg egyértelműen, pedagógiai gyakorlatában eszerint járt el. Mi sem bizonyítja ezt