Századok – 1964

Tanulmányok - Makkai László: Puritánizmus és természettudomány 1073

PURITANIZMUS ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNY 1083: Természetesen igen nehéz volna, sőt tulajdonképpen lehetetlen a vallási és társadalmi törekvéseknek ezt a belső összefüggését konkréten kimutatni, idézetekkel igazolni, hiszen ez az összefüggés a kortársak tudatában nem válhatott világossá, mert belemosódott a vallási spekulációk szövevényébe. De ha nem is tudjuk pontosan nyomon követni a gondolkozásnak a társadalmi helyzettől annak vallásos kifejezéséig vezető zegzugos útját, az összefüggésnek mindenütt nyomára bukkanunk, ahol a vallási megnyilatkozásoknak nem társadalmi gyökereit, hanem társadalmi konzekvenciáit kutatjuk. A dialektikus sor ilyenkor tökéletesen egybekapcsolódik: a társadalmi harc döntésre vitelének szükségéből fakadó antimágikus küzdelem a társadalmi harc döntésre vitelébe torkollik. Az animisztilcus képzetek elpszichologizálása a puritán prédikációban A feudális és tőkés társadalmi erők első nyílt összecsapása az angol forradalomban zajlott le, ebből következik, hogy az antimágikus vallási szenvedélyek a forradalmi puritanizmusban csaptak a legmagasabbra. Miben vitte tovább a puritánizmus az antimágikus küzdelmet Kálvinhoz képest, akinek tanításaiból tudvalevőleg kiindult — ezt a kérdést kell még megvizsgálnunk, mielőtt a mágia és a természettudomány kapcsolatainak, s ebben a puritánizmus szerepének tisztázására tennénk kísérletet. Láttuk, hogy a puritánok állást foglaltak a sakramentális mágia s ennek intézményes szervezete, az apostolica successiora alapuló kiváltságos papi rend, a püspöki szervezet ellen. Etekintetben Kálvint követték, s ennyiben semmi lényeges újabb motívumot nem vetettek fel. Az új, a továbblépés abban áll, amit a kor kiváló kultúrtörténésze, Basil Willey ligy nevez, hogy ,,az ördög elpszichologizálása". A vallásos gondolkozás a természet és a társadalom mozgását évezredeken át a jó és a rossz, Isten és a Sátán mechanisztikus ellentétében dramatizálta, s az embert a két antagonisztikus erő ütközőpontján tehetetlenül szenvedő, hol egyik, hol másik hatalom által elragadott áldozatnak tekintette. Kálvinnak az isteni szuverénitásról szóló tanítása ennek a dualisztikus animizmusnak a felszámolása felé utat mutatott, s erre az útra lépett rá a puritán prédikáció. Az angol államegyház „pápista maradványainak" hatalmi úton való eltörlésében akadályoztatva, a puritán prédikátorok igehirdetésükkel próbálták az emberek szívéből kiirtani azt, aminek külső megnyilvánulásait királyi parancsszóra tűrniök kellett: a sakramentális mágiát. Etekintetben abban a kényszerűen kedvező helyzetben voltak, hogy nem is jutottak a szentségek kezeléséhez, mert azt az anglikán egyház papjai látták el, ők maguk többnyire mint a középkori prédikáló szerzetesek utódai, pusztán a prédikációra voltak szorítva, s már amiatt is alig fordítottak figyelmet a szentségek kérdésére, hanem ehelyett a hitre ébresztést tekintették hivatásuknak. A puritán prédikációnak mélyebb értelme a felületes szemlélő számára felismerhetetlenül el van rejtve a puritán vallásos frazeológia mögé. Ez a frazeológia azt ismételgeti, hogy az ember az eredendő bűnbe süllyedve, menthetetlenül kárhozatra van ítélve, de tetszett Istennek, hogy ingyen kegyelemből egyeseket — anélkül, hogy ezt bármivel kiérdemelték volna — kiválasszon az üdvösségre, s akiket kiválaszt, azokat el is hívja és a bűntől megszabadítva, beiktatja őket szentjeinek seregébe. Minderről a középkori egyház is beszélt, sőt nagyon olcsón kínálta a szentséget: alkalmi szertartá-