Századok – 1964
Tanulmányok - Makkai László: Puritánizmus és természettudomány 1073
1084 MAKKAI LÁSZLÓ sokkal, jócselekedetekkel ki lehetett azt érdemelni és meg lehetett szerezni. A puritánok azonban éppen azt tartották bűnnek, ha valaki ebbe az olcsó szentségbe belenyugszik, és nem tesz erőfeszítést a legmagasabb morális követelmények teljesítésére. Minden igyekezetüket arra fordították, hogy prédikációjukkal feldúlják az átlagerkölcs adta önbizalmat, s bebizonyítsák, hogy senki sem tehet eleget isten akaratának: „szeresd Istenedet és felebarátodat", márpedig aki nem teljesíti maradéktalanul ezt a törvényt és mindent, ami belőle következik, az menthetetlenül elkárhozik.16 Nem fenyegették a pokol tüzes katlanaival, démonok fogaival és karmaival a bűnösöket, mint a középkori papok. Számukra a pokol a lélek tunya ernyedtsége, hamis biztonságérzete volt. Akit nem vádol a lelkiismerete, az a sátán foglya. „Amíg a fogoly a börtön mélyén senyved, elreteszelve és láncraverve, a rabtartó nyugton alszik . . . , de ha a retesz felpattan, a lánc lehull s a rab szabadul, akkor zsarnoka is megmozdul, utána veti magát s vad üvöltéssel üldözőbe veszi" (John Downame) — ilyen és hasonló szemléletes képekkel ábrázolták a puritán prédikációk a lelkiismeret ébredését. S a rossza 'még csak ezután következik: „Ha van e földön pokol, akkor az, aki a lelkiismeret férgének rágását érzi szívében, valóban a pokol kínjait éli át. A gondok orgiát ülnek a lelkében: félelem, aggodalom, szorongás osztozkodnak benne. A pokol minden fúriája fürtökben tapad a szívére. Az aggodalom hívja a félelmet, a félelem szólongatja a borzalmat, a borzalom invitálja a kétségbeesést, mondván, gyere, segíts kínozni a bűnöst. Egyik azt mondja, hogy ebből a bűnből < ered, a másik azt, hogy amabból, s a lélek ezer halálon megy át és nem tud meghalni. Vasraverve érzi testét, mintha rab lenne; minden világosság egyszerre kialszik körülötte, nem tud vigaszra lelni. Csak fetreng a porban, s mondogatja, hogy az egész világ az ő vállaira súlyosodik, s hogy senki sem szenved úgy, mint ahogyan ő szenved. Heverjen csak így, monda Isten, segítség nélkül, míg csak meg nem vallja bűnét, és megtörve kegyelmet nem kér" (Henry Smith). A fenti idézetek — számuk tetszés szerint szaporítható — nyilvánvalóan * mutatják, hogy a puritán prédikáció a sátánt a rossz lelkiismerettel, a pokol , fúriáit a lelki gyötrelmekkel azonosítja, szubjektivizálva és pszichologizálva a középkori vallásosságban még oly félelmesen objektív és materiális szörnyeket. Nem mintha a puritán prédikátorok nem hittek volna a Sátán realitásában. De ha egyszer a sakramentális mágia elleni küzdelemben igyekeztek Isten és ember kapcsolatát teljesen „lelki" (valójában pszichológiai) síkra áthelyezni, ez menthetetlenül maga után vonta a sátáni erők közvetlen, materiális hatásának tagadását is. A puritán szóhasználatban a Sátán rabja lenni annyi, mint sötétségben járni, Istenhez térni annyi, mint világosságra jutni. „A tudatlanság sötétség, és a sötétség telve van hamis félelmekkel" — tanítja kortársait az egyik legnépszerűbb puritán prédikátor, Richard Gibbes. „A tudás világosság — fejtegeti tovább —, s a világosság elűzi a félelmet." Mit kell tudnia a hívőnek? Azt, hogy Isten üdvösségre választotta őt ki, s lelkiismereti gyötrelmei, bűnbánata által hívja őt igaz, szent életre. Ezek az egymásba átmenő, könnyen felcserélhető, és a prédikáció dialektikus fordulatai során 16 A puritán prédikáció igen részletes és színes taglalása olvasható W. Haller : The Rise of Puritanism (New York. 1957) című könyvéhen, melynek gazdag forrásanyagából és sok találó megállapításából az alábbiakban bőven merítettem. A puritán kegyességi irodalom számos kiemelkedő alkotása egyébként magyarul is hozzáférhető egykorú fordításokban (Id. Berg Pál: Angol hatások XVII. századi irodalmunkban. Bpest. 1946 és Bodonlielyi József : Az angol puritánizmus lelki élete és magyar hatásai. Debrecen. 1942).
