Századok – 1964
Tanulmányok - Molnár Erik: A marxizmus szövetségi politikája (I. rész) 943
A MARXIZMUS SZÖVETSÉGI POLITIKÁJA 1001> A többi jelölt közül Cavaignac, a burzsoá köztársasági párt képviselője 1 242 000, a kispolgári demokraták vezére, Ledru-Rollin mindössze 371 000 szavazatot kapott. Raspail, akit a börtönben ülő Blanqui ösztönzésére a szocialisták külön jelöltek, 37 000 szavazathoz jutott.9 2 Marx az „Osztályharcok"-. ban azt mondja Raspail jelöléséről, hogy ez volt ,;az első tett, mellyel a proletariátus mint önálló párt a demokrata párttól elszakította, magát", Ledru-Rollin jelölése pedig „a kispolgárság utolsó kísérlete volt, hogy mint önálló párt tolja fel magát a proletariátussal szemben".9 3 Bonapartének, a megválasztott köztársasági elnöknek első dolga volt, hogy monarchista kormányt nevezzen ki. Miniszterelnök az orléanista Odilon Barrot, belügyminiszter az ő csoportjához tartozó Léon Faucher, közoktatási miniszter a legitimista-klerikális Falloux gróf lett. Changarnier legitimista tábornokot kinevezték a párizsi katonai körlet parancsnokává, Párizs rendőrprefektusa egy volt csendőrezredes lett. A mobilgárdát, a burzsoá köztársaság fegyveres szervezetét, a kormány feloszlatta. 50 köztársasági érzelmű megyei prefektust elmozdítottak, és helyükbe monarchistákat neveztek ki. Ezzel megindult a harc Bonaparte reakciós monarchista kormánya és a „demokratikus" köztársasági többségű nemzetgyűlés között. Ebben a harcban a Le National burzsoá republikánusai összefogtak Ledru-Rollin kispolgári demokratáival. A kispolgári demokraták viszont szövetségre léptek a munkásokkal, akiket, forradalmi vezetőik bukása után, az utópista szocialisták képviseltek. így jött létre a vörös vagy „szociális demokrata párt", amelyben a kispolgári demokraták voltak túlsúlyban. Az új párt programnyilatkozatot adott ki, amelyben követelte a köztársasági rend védelmét, a végrehajtó hatalom alárendelését a törvényhozó hatalomnak, a sajtószabadság, az egyesülési és gyülekezési jog megvalósítását, az adók leszállítását, a hitel demokratikus megszervezését, továbbá a biztosítás, a bankok, vasutak, csatornák, bányák államosítását, végül az elnyomott nemzetek felszabadítását. (Ledru-Rollin ebben az időben a nemzetgyűlésen sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy annakidején az ideiglenes kormány nem indított hadat a despotikus kormányok ellen az elnyomott testvérnépek felszabadításáért.) A politikai élet balszárnyán, az „Osztályharcok" szerint, ebben az időben a klubokat találjuk. A klubokat Marx az „Osztályharcok"-ban a forradalmi proletariátus központjainak, Blanqui pártja által berendezett összeesküvő fészkeknek, a felkelés megannyi harcra kész csapattestének tekintette.94 Azok voltak-e vagy nem-e inkább az 1848 tavaszi klubokhoz hasonló szervezetek — mindenesetre tény, hogy a burzsoá republikánusok egyrésze is hátvédet látott bennük. Ledru-Rollin szociális demokrata pártja pedig, amely a felkelés gondolatával kacérkodott, a klubokat tekintette a felkelés haderejének. A „Brumaire"-ben azonban nincs többé szó a proletárklubokról, se ezek együttműködéséről a kispolgári demokratákkal. Ekkor már világos volt, hogy 1848 júniusának eleven emlékei nehezen áthidalható árkot ástak a proletariátus és a kispolgárság közé.95 92 Blanqui ebből az alkalomból azt írta, hogy Ledru-Rollin, aki a szocialisták szavazataira vadászik, meg párthívei, a nagy francia forradalom hegypártját majmolják, úgy, hogy 1793 szavaival ölik meg 1793 forradalmi szellemét. 93 Marx: Osztályharcok Franciaországban. I. h. 153. 1. 94 Marx: Uo. 160, 163. 1. 95 Lásd Marx: Louis Bonaparte Brumaire tizennyolcadikája. Uo. 255. 1.
