Századok – 1964

Tanulmányok - Molnár Erik: A marxizmus szövetségi politikája (I. rész) 943

A MARXIZMUS SZÖVETSÉGI POLITIKÁJA 995> seramit sem változtatott. „A forma megváltozott, a lényeg megmaradt." A kizsákmányolás rendszere, a tőke zsarnoksága a munkásokkal szemben továbbra is fennáll. Mint eddig, továbbra is ,,a munkások verejtéke hizlalja a burzsoákat". Nevetséges dolog testvériségről beszélni, amikor a munkások éheznek. A munkásókat ne áltassák a termelőszövetkezetekkel, ezzel a „lehetetlen kísérlettel". Az egyedüli megoldás olyan köztársasági rend létesítése, amely felszabadítja a munkásokat a tőke uralma alól és végül is eljut a kom; munizmusig. A februári forradalomban nem találkozunk Blanqui korábbi — és későbbi — puccsizmusával, az összeesküvések módszerével, azzal, amit egyébként jogosan „blanquizmusnak" neveznek. 1848-ban Blanqui óva intett mindenféle elhamarkodott felkeléstől. Hadd bizonyítsa be előbb az új kormányzat tehetetlenségét, mondotta, azt, hogy nem képes és nem is akar a nép sorsán javítani. A népnek előbb ki kell ábrándulnia a kormányból ahhoz, hogy ellene lehessen fordítani. Ezt az időt ki kell várni, de siettetni lehet az agitációs és szervező munkával. Blanqui közvetlenül arra törekedett, hogy az agitáció és a szervezkedés politikai feltételeit biztosítsa. A demokratikus szabadságjogok teljességéért, a korlátlan sajtószabadságért, egyesülési és gyülekezési jogért harcolt. Követelte, hogy helyezzék hatályon kívül azokat a törvényeket, amelyek a munkások szakmai szervezkedését és a sztrájkokat tiltották. A munkások szakmai egyesülésében fontos forradalmi erőt látott. Lázas agitációt folytatott a műhelyekben és a külvárosokban, hogy a dolgozókat megnyerje magának és pártjának. A nemzetgyűlési választások gyors megtartását viszont ellenezte, azért, hogy legyen idő a tájékozatlan tömegek felvilágosítására, mert különben a választásokon biztosan a reakció fog győzni. Blanqui éppúgy a permanens forradalom álláspontján állott, mint Marx az akkori Németországban. Csak Franciaországban a viszonyok fejlettebbek voltak. Blanqúinál a permanens forradalom gondolata nem az antifeudális forradalom kiindulópontjához kapcsolódott, mint Németországban, I hanem a februárban győzelmet aratott burzsoá forradalomhoz. Ezért ez a gondolat nála már a forradalom következő szakaszában a burzsoázia elleni harcot fejezi ki. De Blanqui szerint a burzsoázia elleni forradalom nem vezethet közvetlenül a kommunista átalakulásra. Előbb létrejön a népi köztársaság szakasza, amelyben a politikai hatalmat a munkások és az összes dolgozók érdekében gyakorolják. Ezzel a politikai aktussal a permanens forradalom véget is ér. Maga a kommunizmus — itt Blanqui az utópista szocialisták módjára gondolkodik — a társadalom hosszú átnevelésének eredménye lesz. A proletárpárt fogalmát Blanqui nem úgy értelmezte, mint Marx. Míg Marxnál a proletárpárt a bérmunkás osztály mozgalmát fejezi ki, addig Blanqui — bár elsősorban a bérmunkás osztályra támaszkodott —proletárokon a vagyontalanokat értette, és pártjában helyt adott nemcsak a kispolgári, hanem a „felvilágosodott" burzsoá elemeknek is. A proletárpárt nála tehát nem osztálypárt, hanem nemzeti párt. 1848 forradalmi gyakorlatában ez a különbség persze elhomályosodott. Ha Blanqui klubjában a munkások mellett kispolgári forradalmárokkal is találkozunk, az 1848-as forradalom alatt a német kommunistáknak sem voltak külön szervezeteik, hanem szervezetileg is együttműködtek a kispolgári demokratákkal. A proletariátus és a kispolgárság szövetsége mind a két esetben elment a két osztály képviselőinek . szervezeti egységéig.