Századok – 1963

Tanulmányok - Barta István: Felsőbüki Nagy Pál és a bécsi kormány 747

FELSOÍBÜKI NAGY PÁL ÉS A BÉCSI KORMÁNY I Neve negyedszázadon át egy nemzet legjobbjai tiszteletének tárgya volt. Költőket ihletett örökéletű sorokra, mesterüknek vallották későbbi nagy idők óriásai, szavát rettegték a hatalmasok, lelkesedéssel hallgatta a nemzet virága, az ifjúság, s pártfogójaként emlegette az a szegény nép is, amely urai nevét jobbára csak átkok kíséretében vette az ajkára. Félelem nélkül szállt szembe Béccsel, a kormánnyal, hazája nagyuraival s osztálya túlnyomó többségével, ha az alkotmány védelméről, a parasztság sorsának könnyítéséről, vagy a nemzeti nyelv jogainak kivívásáról volt szó. Közéleti pályájának második negyedszázadában viszont útja éppen az ellenkező irányba vezet: kiszorul a haladásért küzdők egyre népesebb seregének első sorából, a kormánnyal való lepaktálás vádja szétfoszlatja népszerűségét, a magány, az elfeledés, az önmagával és a világgal való meghasonlás lesz az osztályrésze, s egykor főszerepre hivatott alakja teljesen hiányzik az események színpadáról akkor, amikor a születő új világ hívei döntő harcaikat vívják a maradiság és az önkény ellenében. Kortársak és történetírók évtizedeken át vitatkoztak arról, hogy valóban hűtlen lett-e a zászlóhoz, amelyet valamikor ő emelt magasra, vagy csupán mérsékelt reformnézeteit haladta meg és tette elavulttá az 1830 körül erősen felgyorsuló fejlődés. A probléma az idő előrehaladtával vesztett jelentőségéből, s a megbékélt légkörben olyan ítélet született, amely elutasította a becsületbevágó vádakat, kiemelte Nagy Pál korábbi úttörő jelentőségű érdemeit, s konfliktusának okát a történeti körülmények növekvő igényei és saját korlátozott célkitűzései közötti ellentmondásban jelölte meg. Éz az ítélet azonban nem tényszerű bizonyítékok alapján született meg: kialakításában a rokonszenves hős korábbi kiemelkedő érdemei játszották a főszerepet, de jelentős súllyal esett latba az a hangulat is, amely a szabadságharc bukása után szívesen adott igazat utólag a mérsékelteknek, az óvatosaknak a radikálisokkal, a forradalmárokkal szemben. Ez az ítélet, amelyet később Horváth Mihály és Kossuth tekintélye erősített meg, a közvélemény szemében helyreállította Nagy Pál becsületét, s biztosította tisztes helyét a nemzeti történelem évkönyveiben, nem oszlatta azonban el a Nagy Pál pályatörése körüli titokzatos homályt, s a történeti kutatás számára máig tisztázatlan kérdés maradt: áruló volt-e, vagy csupán megfáradt öregember, akinek lassúdó lépteit az egykori tanítványok túlszárnyalják. A kérdés tényszerű tisztázásához a történeti forrásanyag megszólaltatásával lényegesen közelebb lehet kerülni, a tények megismerése és mérlegelése után pedig a történetíró feladata, hogy az enyhítő és súlyosbító körülmények figyelembevételével meghozza ítéletét. A kérdés kibogozása nem könnyű, de megéri a fáradságot: munkánk közelebb visz bennünket a kor megértéséhez, amelyben váltakozó 1 Századok 1963/4