Századok – 1963
Tanulmányok - Eperjessy Géza: A mezővárosi és falusi céhek kialakulása és bomlása az Alföldön és a Dunántúlon 951
978 EPERJESSY GÉZA nyire a szomszédos falvakkal (ill. az ugyanazon uradalomhoz tartozó többi településsel) együtt váltottak közös137 céhszabadalmat.13 8 Vas megyéhez hasonlóan Zalában is tapasztalható a mezővárosi céhek számának csökkenése a XIX. század elején. Így pl. Légrádon, Sümegen, Tapolcán, Turnischén, ezenkívül Boldogfán, Szentlászlóegyházán stb. sem alakultak újjá a régi céhek az 1805. évi rendelet után.139 Moson, Sopron, Vas és Zala megye vizsgálata alapján tehát megállapíthatjuk, hogy a XVIII. századhoz viszonyítva nagy mértékben csökkent a mezővárosi céhek száma a Dunántúlnak az osztrák határhoz közeli területein. Noha olyan falvakat is találunk, melyeknek kézművesei nem újították meg korábbi szabadalmukat, több községben inkább a céhes szerveződés erősödése tapasztalható. Sok falu mesterei csak a XIX. században szereztek privilégiumot, többnyire a szomszédos települések mestereivel együtt alakítottak közös céhszervezetet. Az az ellentétes irányú fejlődés, amely a Dunántúl nyugati részén a mezővárosi céhek bomlása és a falusi céhszervezet erősödése között a XIX. század első évtizedeiben mutatkozik, nemcsak a mezővárosi és falusi céhek fejlődésében tapasztalható „fáziskülönbséggel" magyarázható. Ennek az ellentétes irányú fejlődésnek az okát nemcsak abban kell keresnünk, hogy a falusi kézművesek általában csak a XIX. század elején, a mezővárosi mestereknél tehát kb. egy évszázaddal később léptek a céhes szerveződés útjára, s lia „elkésve" is, de lényegében ugyanazt az utat járták be — a feudális viszonyok mélyreható válságának korában, amelyet a mezővárosi mesterek tettek meg a feudalizmus korábbi szakaszában. A mezővárosi céhek bomlása elsősorban azzal magyarázható, hogy a differenciáltabb mezővárosi (s persze sz. kir. városi) kézművesség sokkal inkább megérezte az osztrák tőkés ipar hatását. A falu népe viszont sokkal kisebb mértékben vásárolt olyan iparcikkeket, amelyeket az osztrák tőkésipar állított elő, a falusi lakosság iparcikkszükségleteinek jelentékeny részét továbbra is a háziipar elégítette ki. Céhszervezetet pedig olyan falusi iparúzők alakítottak, akik a helybeli lakosság ruházkodással kapcsolatos igényeinek kielégítésén kívül (csizmadia-, varga-, takácsmesterség) főként a földműveléshez szükséges egyszerűbb eszközök készítésére specializálódtak (kerékgyártó-, kovács-, asztalosipar stb.).14 0 137 Szádeczki/ ezeket is külön céhekként tüntette fel (II. k. 245. és köv. lapok). ,3« OL. Lib. Caeh. 139 Légrádan 3 céh (szűcsök—kovácsok—lakatosok—szíjgyártók—asztalosok— késgyártók és kerékgyártók, csizmadiák, szabók—szűrszabók ós gombkötők), Sümegen I céh (a takácsok testülete) létezéséről tanúskodnak forrásaink. Meg kell jegyezni, hogy a sümegi molnárok nem alakítottak semmiféle céhet 1824-ben, mint azt Szádeczky állítja (II. k. 305. l.).Nem a sümegi, hanem a Somogy megyei molnárok (molitores Comitatus Simighiensis) kaptak szabadalmat a nevezett évben (OL. Lib. Caeh. 699). Tapolcán a csizmadiák, a takácsok és a szabók, Boldogján a takácsok, Turnischén a magyar vargák nyertek privilégiumot a XIX. sz. előtt. — Nagykanizsán és Zalaegerszegen sem tapasztalhatunk fejlődést a korábbi időszakhoz viszonyítva, Keszthelyen pedig inkább hanyatlás mut átkozik. 140 Ld. pl. lOVasmegyei község csizmadiamestereinek 1817. évi privilégiumát (OL. Lib. Caeh. 209). Vagy 7 Vas megyei község vargamestereinek 1817. évi kiváltságlevelét (uo. 23. 1.), vagy 10 Vas megyei helység takácsainak 1829. évi szabadalmát (uo. 772. 1.), vagy a vadosfai, mihályi, répceszemerei kerékgyártókkal, kovácsokkal ós asztalosokkal közös céhszervezetet alakító 14 Sopron megyei helység — fentebb is említett — 1827. évi privilégiumát (uo. 738. 1.) stb.
