Századok – 1963

Történeti irodalom - Helytörténeti kiadványok (Ism. Benda Kálmán) - 899

KRÓNIKA 923 zsoázia különböző frakcióit egy kalap alá veszi. Szólt még egyes általános elveknek meg nem felelő érvényesítéséről, de egyetértett az opponensek véleményével, akik az értekezést színvonalasnak tartották. Jakab Sándor, a következő felszólaló, nem értett egyet a disszertáció azon megállapításával, hogy Budapesten a legális tömegpárt létesítése gyorsabban ment végbe, mint az ország többi vidékén. Állítását Nógrád megyei példákká I támasztotta alá. Nógrád megyében a KP szervezése a debreceni és budapesti KV-től függetlenül indult meg, és nagy sikereket ért el. De hangsúlyozta, hogy a munka oroszlánrészét itt is az egykori illegális kommunisták végezték. Lackó Miklós, a történettudományok kandidátusa, felhívta a figyelmet a Rákosiféle vezetés árnyaltabb, történetibb értékelésének szükségességére. Mód Aladár, a történettudományok doktora véleménye szerint a hibás régi pártvezetést kíméletlen vizsgálat alá kell vetni a tények alapján, mert éppen ez fogja megmutatni a kommunista mozgalom erejét. Egyetértett Ránki Györggyel: meg keh külön vizsgálni a párt élcsapat szerepének érvényesülésót a második vüágháború után, s beszélni kell a Rákosi-klikk t káros tevékenységéről. Ságvári Ágnes e tekintetben helyes állásponton van. Ságvári Agnes opponenseinek adott válaszában megállapította, hogy a bíráló észrevételek kivétel néhcül a tárgyalt korszak árnyaltabb elemzésére, a kommunista párt tömegpolitikai munkájának sokoldalú bemutatására szólították fel. Berend T. Iván a disszertáció fogyatékosságának ítélte meg a téma feldolgozásának önkényes korlátozását, I míg Balogh Sándor a MKP értelmiségi politikájának nem eléggé elmélyült ábrázolását l kifogásolta. Bár az opponensek bírálata teljesen jogos, a disszertáció írásakor követett elvet mégis indokoltnak tartotta, mivel a téma szempontjából legfontosabb kérdések tanulmányozására: a pártélet fejlődésére, a párton belüli áramlatok harcára, a tömegmozgalmak és a pártépítés kölcsönhatására fordíthatta a fő figyelmet. Az opponensi véleményekből elsősorban az a tanulság vonható le — állapította meg Ságvári Ágnes —, hogy a tömegmozgalmak pártvezetésének, a népfrontpolitika megtett útjának, programja fejlődésének vizsgálata területén előre kell lépni. Mint ismeretes, a ) MKP 1944 novemberi nyilatkozata széleskörű nemzeti összefogást eredményezett a politikai rendszer demokratikus megújítására, a törvényes rend mielőbbi helyreállítására. Az ' 1945-ös májusi konferencia pedig a népgazdaság újjáépítésének programjával a társada-1 lom legkülönbözőbb rétegeinek, osztályainak bevonása lehetőségeit teremtette meg. A MKP 1946 januári konferenciája és februári aktívaülóse már a magasabb szintű népi összefogást hirdette a polgári demokratikus vívmányok forradalmi megvédésének zászlaja alatt. Az 1944—45-ben alakult nagyrészt népi szervek így válhattak a baloldali tömegmozgalmak szervezőivó. A stabilizáció, a kulcsiparágak államosítása, a szén- és hídcsata további százezreket állított a párt mögé, a népfrontpolitika új tartalommal telítődött: a szocialista forradalom meggyorsításával. A MKP 1946' októberi III. Kongresszusa a sikerek tudatában fogalmazhatta meg: „Nem a tőkéseknek, a népnek építjük az oíszágot", miáltal újabb rétegek váltak érdekeltté a társadalmi átalakulásban. Á tömegkapcsolatok megszilárdításának sikere pedig az „apró munkák" céltudatos elvégzésén alapult. Az 1946 őszén kibontakozó óles ideológiai harc (a polgári vagy népi demokrácia) a középrétegek megnyeréséért folytatott küzdelem volt. Az 1947-es választások jelszava a tulajdonviszonyok fokozatos forradalmi átalakításának 3 éves terve a városi és falusi kispolgári rétegek megnyerését jelentette. Ezeket az eredményeket, amelyeket az egész párttagság tevékenysége, a marxizmus—leninizmus igazsága hozott létre, a Rákosi-féle pártvezetés saját érdemének tudta be. Holott a történelmi tények birtokában nyilvánvaló, hogy Rákosi Mátyás „szalámi taktikája" a tömegek tudatos, történelemformáló szerepének lebecsülésében, a koalíciós partnerekkel és fejlődésükkel szemben érzett bizonytalanságból fogant. A népfront-politika számára a koalíció jelentősége éppen abban állt, hogy a kormány-szövetség párt jai a szövetséges osztályok álláspontját fejezték ki. S ahogy a koalíció ellentétes érdekű osztályok szövetségét teremtette meg egy átmeneti forradalmi időszakban, úgy voltak objektíve szükségszerűségek az ott megnyilvánuló ellentmondások ós viták. Ezeket azonban nem a pártok vezérei, hanem tömegei oldották fel. A korszakon végighúzódó tömegmozgalmak korántsem voltak ösztönösek. Ha volt is bennük spontán elem, irányításuk mégis tudatosan a pártszervezetekből indul ki; a tudatos elem összekapcsolódott az ösztönzéssel. A dogmatikus pártvezetés a népi mozgalmakat ösztönösnek ítélte meg és a velük szemben megnyilvánuló bizalmatlanság fokozatosan visszaszorította a népi szervek hatáskörét. A Rákosi-klikk elgondolásainak általában jobban megfelelt volna a pártvezetők tárgyalásai útján létesült központi intéz-12 Századok 1083/4