Századok – 1963

Történeti irodalom - Helytörténeti kiadványok (Ism. Benda Kálmán) - 899

922 KRÓNIKA lalában nem olvashatunk érdemben a szovjet csapatok jelenlétéről az országban s ennek kihatásairól, csupán mellékesen történik említés a „Magyar Közösség" összeesküvéséről, ugyancsak mellékesen habunk a Sulyok-féle Szabadság Pártról, sőt ennél kevesebbet az államosításokról, a kisgazdapárt széthullásáról stb. Ez a témafelfogás — Berend T. Iván megítélése szerint — a disszertáció cgvik leginkább említést érdemlő gyengéje. A marxista történetírásban az „egyoldalú" témaválasztás nem jelentheti a témák egyoldalú tárgyalását. A továbbiakban elismeréssel szólt a jelölt forrásfeldolgozó módszereiről. Az értekezésben a szerző gazdag, érdekes, feltáratlan forrásanyagot hozott nyilvánosságra. A forrásanyagból nem hiányzik a korabeli sajtóanyag sem. Erénye a szerzőnek, hogy biztos kézzel nyVjlt a személyi visszaemlékezések nagy tömegéhez, és a források között nagyszámban találjuk meg a MKP különböző értekezleteiről, kongresszusairól kiadott jegyzőkönyveket, a párt vezetőinek felszólalásait, beszédeit. Hiányossága azonban, hogy a KV üléseiről és egyéb bizalmas pártanyagokból, amelyek ma már történelmi dokumentumok, alig közöl részleteket. Az érdekes és fontos téma, a kiváló és gazdag forrásanyag, melyet a szerző rutinnal kezel, a téma alapos elméleti megalapozottságával páro- ' sul. Az önálló elemző készség következményeként a disszertáció fontos, új megállapításokkal gazdagítja a felszabadulás utáni évek történetéről szóló irodalmat. Az értekezés legfőbb értéke a KP fejlődésének szemléletes bemutatása. Különösön kiemelkedő szerzőnek az a következtetése, hogy a párt fejlődésének, harcainak hajtóerői a felszabadulás előtt és után az egykori illegális párt tagjai voltak. A párt 1 ezen harcosai, akik a megváltozott körülmények között képesek voltak az új munkastílus kialakítására, voltak a főrészesei annak, hogy a tömegek, elsősorban a munkásság tömegei a párt felé vonzódtak, s az a kislétszámú párt, amely a felszabadulás után még csak pár ezer főből állt, taglétszámát megsokszorozni volt képes. A párt tömegekre gyakorolt hatásának őszinte ábrázolása — a sikerekkel, megtorpanásokkal együtt — a disszertáció egyik érdeme. Ami hiányolható, az elsősorban a mélyebb társadalomtörténeti i elemzésre vonatkozik. Miben mutatkozik meg pl. ennek a hiánya? A fiatal, 1919 után felnőtt munkásgeneráció problémájának vizsgálatában, annak a nemzedéknek, amely | 1919 élményével nem rendelkezhetett és erősen ki volt téve a fasiszta fertőzésnek. Ennek vizsgálata tenné érthetővé az ún. kisnyilas problémát, avagy az antiszemitizmus kérdését a párton belül. Berend T. Iván a továbbiakban a párt tömegbefolyásának szemléletes bemutatásáról szólt. Az értekezésből egyértelműen kiolvasható az a felismerés, hogy talán nem is a látványos, többszázezres felvonulások és népgyűlések demonstrációi voltak a legfontosabbak, hanem az állandó tömegellcnőrzés, amely — az aprómunka fáradságát is vállalva — tűzön-vizen át ott állt a párt mellett. Ebből következően az értekezés vitába száll azokkal, akik úgy vallják, hogy a szocialista átalakulás nem a proletariátus és a forradalmi erők eredménye, hanem a szovjet csapatok jelenlétét ügyesen kihasználó, jól taktikázó Rákosi-féle pártvezetésé. De vitába száll azokkal is, akik a proletariátus és a forradalmi erők szerepét csak az ún. kulcseseményekre, pl. 1946 tavaszának döntő baloldali ellentámadására korlátozzák. A disszertáció további fontos értékét a pártvezetés értékelésére vonatkozó új mozzanatokban és a SZDP-vel szemben folytatott politika megítélésében látta. Értékes pl. a Rákosi—Gerő-féle pártvezetés és a 19-es illegális kommunisták közötti nézeteltérés bemutatása számos fontos kérdésben. Ma már történelmi igazság, s ezt az értekezés világosan kimutatja, a szektás dogmatikus nézeteket nem a 19-es kommunisták, hanem Rákosiék képviselték,'sőt a Rákosi-féle vezetés már akkor a tömegek lebecsülésének és a bizalmatlanságnak útjára lépett. Az opponensi vélemény befejező részében Berend T. Iván a munka szerkezeti egyenetlenségeit tette szóvá. Az elmondott észrevételek ellenére a disszertációt úttörő jelentőségűnek, magasszínvonalú marxista munkának jellemezte, s a Bírálóbizottságnak elfogadásra javasolta. Ránhi Oyörgy, a történettudományok kandidátusa hozzászólásában kiemelte a feldolgozott anyag gazdagságát és újszerűségét. Az értekezés a tömegek harcának bemutatását kiválóan oldotta meg, s egyben tudományos bizonyítékát adta a párt helyes, a szektás politikával szembenálló munkájának. Hiányossága azonban, hogy nem találta meg a helyes viszonyt a tömegek történelemformáló ereje és a felső politikai vezetés között, Bár az 1945 — 48 közötti időszakban eddig a felső politikai harc érdemeit emelték ki, hiba volna ezek után csak a tömegharcot egyoldalúan bemutatni. A másik fontos kérdés a párt élcsapat-jellegének megnyugtató tisztázása. Az az elmélet, amelyet erről kidolgoztak, nagyjából a szovjet párt tapasztalatain alapszik, de ma már számolnunk kell olyan időszakokkal, amelyek a pártszervezésnek, a párt egész gyakorlatának más módszereit követelik meg. Kifogásolta továbbá, hogy az értekezés a magyar bur-