Századok – 1963

Történeti irodalom - Helytörténeti kiadványok (Ism. Benda Kálmán) - 899

920 KRÓNIKA alá. A párt ebben az időben hirdeti meg a kongresszusi munkaversenyt s a magyar dolgozó nép — immár az egész dolgozó nép — a legnagyobb érdeklődéssel várja a MKP III. Kongresszusát. A kongresszusi munkaverseny a párt mellé sorakoztatta fel a középrétegeket, érdekeltté tette őket abban, hogy a burzsoázia és a munkásosztály közötti harc a proletariátus javára dőljön el. A kongresszusi verseny a gyakorlati kampányok egész sorával párosult. Ezek „apró munka" néven kerültek be a köztudatba. A párt szervezeti erősödése 194(5 augusztustól, a jó pénz megteremtésétől 1946 októberig 17%-os eredményt mutatott. A III. kongresszus sikerekben és eredményekben gazdag hónapok után ült össze, vethetett számot a párt tevékenységével, és szabhatta meg a fiatal magyar népi demokrácia továbbfejlődésének útját. A kongresszus jelszavai: „Nem a tőkéseknek, a népnek építjük az országot", „Ki a nép ellenségeivel a koalícióból", a forradalom békés kivívásának akcióprogramját adták: „a népi demokrácia út a szocializmus felé". A kongresszus az új feladatoknak megfelelően a pártélet alapegységeivé a termelési részlegeket tette, a taglétszám növelése helyébe a tömegszervezetekben végzendő aktív munkát állította. A párt helyes állásfoglalása olyan tényeken nyugodott, amelyek megmutatták, hogy a párt befolyásának egészséges gyarapodása nem feltétlenül követeli meg a párttagság növekedését (1946 — 47-es üzemi bizottsági választások). 1947 tavasza a politikai élet további balratolódását eredményezte: a Peyercsoport a SZDP-ban vereséget szenvedett, a kisgazda jobboldal elszigetelődött, a 3 éves terv eredményesen megindult. Mindezekről a MKP vezető szervei a tömegmunkát illetően helytelen következtetéseket vontak le: a tagtoborzás útjára léptek. Az 1947-es választások eredményei mutatták, hogy a párt egyes esetekben tömegszervezetté is vált. A párttagság felhígult, a mozgalmi élet ellanyhult, a párt befolyása alatt álló tömegszervezetek munkája akadozott, létszámuk a párttagság létszámának alig több mint fele volt. Annak ellenére, hogy mindeme szervezési-politikai gyengeségek fennállottak, mégis nagy eredmények jöttek lótre. Ennek nyitja a budapesti mozgalom képzett tapasztalt törzsgárdájában keresendő. A budapesti ós környéki pártmozgalom sikerei, tapasztalatai döntő szerepet játszottak abban, hogy az 1947-i választásokkal kezdődő évben létrejöttek és erősödtek a szocialista forradalom végrehajtásának szubjektív feltételei. Az értekezés befejező részében jelölt megállapította, hogy a tárgyalt időszakban a pártépítés, az új munkastílus kialakulása legfőbb hajtóerői az egykori illegális kommunista párt tagjai voltak. Ők képezték a párt legfontosabb rétegét, vezették és szervezték a párt-demokrácia útján azokat, akik demokrataként kerültek a pártba s lettek kommunistává. Ez a réteg az, amely csakúgy, mint 1956-ban a MSZMP újjászervezésénél, 1945-ben is a kommunista mozgalom derékhadát képviselte. Az illegális munka után a legális pártmunka szélesen kibontakozó lehetőségeit helyesen ragadta meg, összeforrasztván az általános politikai tevékenységet a napi érdekvédelemmel, az országos akciókat a helyi kezdeményezésekkel. A párt helyes munkstílusának köszönhető, hogy a magyar proletariátus tömegesen sorakozott fel zászlaja alá, s a fordulat évét megelőző hónapokban 300 000-es létszámmal állt a párt mögött s kényszerítette ki, hogy a MKP-nak a szocialista forradalmat tartalmazó programja kormányprogrammá váljék. A budapesti kommunista mozgalom teljesítette a reá háruló feladatokat: megteremtette a szocialista forradalom kibontakozásának szubjektív feltételeit. Balogh Sándor, a történettudományok kandidátusa opponensi véleményében elismeréssel szólt az értekezés erényeiről. Megállapította, hogy a disszertáció a legújabbkori magyar történelem egyik, napjainkban is legaktuálisabb kérdésének feldolgozását tűzte ki feladatul. A szerző a MKP történetének, a kommunisták tevékenységének és harcainak olyan vonásait világítja meg, amelyek nélkül nemcsak a kommunista mozgalom felszabadulás utáni erőteljes kibontakozása, de a népi demokratikus fejlődésnek akkori szakasza is csak hézagosan lenne bemutatható. A szerző munkájában helyesen, a felszabadulás után közvetlenül kialakult politikai helyzetből, a különböző osztályok és pártok állásfoglalásának elemzéséből indul ki és eddig legnagyobbrészt felhasználatlan és ismeretlen levéltári anyagot dolgoz fel. A munka komoly érdemei közé sorolandó, hogy szerző kommunista pártossággal és nagy körültekintéssel vonja le következtetéseit. Nem riad vissza attól sem, hogy a harc közben elkövetett hibákat, az egyes kudarcokat és azok okait feltárja. A disszertáció kétségkívül túlsúlyban levő értékei mellett azonban hiányosságai is vannak. A munka nem mentes a fogyatékosságoktól és a hibáktól sem. Egyik hiányossága az értekezésnek az, hogy a szerző a témájához kapcsolódó tanulmányokat és cikkeket számbaveszi ugyan, de nem fordít elég figyelmet azok bírálatára. Az értekezés szerzője a budapesti pártszervezetek munkáját vizsgálva, helyesen állítja a disszertáció középpontjába a munkásosztályt, ill. a fővárosi munkások között