Századok – 1963
Történeti irodalom - Nicola; Ottokar: Il commune di Firenze alla fine del Dugento (Ism. Hatos Géza) 893
TÖRTÉNETI IRODALOM 893 ban az orosz beavatkozás a belügyekbe, különösen Battenberg Sándor trónfosztásával kapcsolatban a bolgár közvéleményt szembefordította Oroszországgal, ezzgl szemben Szerbiában, amely 1878 után az Osztrák-Magyar Monarchia érdekszférájába tartozott, Milán fejedelem, ill. király politikája, amely szolgai módon igazodott a Monarchia igényeihez és erőszakosan próbálta az orosz befolyást kiirtani az országból, éppen ellenkezőleg arra vezetett, hogy a szerb közvélemény a Monarchia ellen fordult és az oroszok iránti barátsága növekedett. Jelavich azonban ott téved, hogy a bolgár—orosz viszonyban bekövetkezett változást úgy tekinti, mint a bolgár nép állásfoglalásában beállott fordulatot. Holott nem erről volt szó, mert a bolgár nép tömegeiben továbbra is megmaradt oroszbarátnak, nem azért, mintha már ekkor meg tudta volna különböztetni az orosz népet és az orosz kormányzatot, hanem egyszerűen azért, mert az orosz kormányzat embereinek beavatkozási kísérleteiről nem tudott, vagy ha látta, természetesnek tartotta. A változás az uralkodó osztály, ill. egy részének magatartásában következett be. Ez a tény viszont már kívül marad Jelavich látókörén. A csak angolul olvasó közönség számára Jelavich könyve sok olyan tényanyagot tartalmaz, amely hozzájárulhat a bolgár fejlődés ismeretéhez. A kérdésben közvetlenül érdekelt bolgár és szovjet történészek számára viszont könyve nem mond sok újat, de felfogásával, a hangsúly, a fény és árnyék elosztásával arra figyelmeztet, hogy ennek az egyébként számos részletében tisztázott és ismert néhány évnek egy-két alapvető problémáját újabb kutatással kell felderíteni, hogy a fejlődés teljesen hitelesen és reálisan álljon a kutatók és az érdeklődő nagyközönség előtt egyaránt. NIEDERHATTSEB EMIL OTTOKAR NICOLA: IL COM UNE DI FIRENZE ALLA FINE DEL DUGENTO (Torino, Giulio Einaudi. 1962. XVIII, 223 1.) A FIRENZEI KOMMUNA A XIII. SZÁZAD VÉGÉN Itália fejlődése és ezen belül különösen Firenzéé sajátos helyet foglal el az európai fejlődésben. Firenze gazdasági élete a XII. században alakult ki és a XIH — XIV. század folyamán szélesedett ki. A XIII. századtól kezdve a firenzei ipart egyre inkább korakapitalista vonások jellemzik. Ez a fejlődós sajátosságokat mutat fel. A gazdasági és társadalmi berendezkedés alapjai a céhek voltak. Ezek között a nagy céhek, az ún. Arti maggiori játszották a vezető szerepet, illetve igyekeztek abból egyre nagyobb részt magukhoz ragadni, a hatalomból egyre inkább kiszoruló feudális nagybirtokosok rovására. Ezek a feudális csoportok, melyeket ghibellinek névvel jelölnek, a császári politikára támaszkodva folytatták harcukat a pápai hatalomra támaszkodó guelfek ellen. A guelfek viszont jó szövetségesre találtak a popolo grasso-ban, mely a néptömegekre támaszkodva a mágnások elleni harcában a gelf—ghibellin viszályt kihasználva a guelfek oldalára állt. A két párt, melyek közül kétségtelenül a császári beavatkozást távoltartani igyekvő, a városokat támogató pápai politikára támaszkodó guelf volt a haladóbb, hosszú időn át alapul szolgált annak az elkeseredett küzdelemnek, mely oly jellemző Firenze történetére. Ottokár Nicola munkája Firenze történetének 1280-tól 1294-ig terjedő időszakával foglalkozik. A ghibellinek 1280-ban történt kiűzése után a körülmények szükségessé tették a guelfek számára, hogy száműzött ellenfeleikkel egyezkedjenek. A pártok közös megegyezéssel a pápát kérték fel közvetítőül, aki nővérének fiát, Latino bíborost bízta meg az egyezség létrehozásával. Az ekkor kidolgozott alkotmány a város vezetését 14 polgárból álló magistrátusra bízta, melyen belül 8 guelf és 6 ghibellin részvétele igyekezett a belső békét biztosítani. Ez a kormányzat, melyet prioratus néven ismerünk, természetesen nem volt képes tartósan megoldani a város bonyolult ellentéteit éppen úgy, mint ahogy ez a későbbiekben sem sikerült. A kormányzás helyzete igen nehéz volt. A szerző főképpen Giovanni Villani és Dino Compagni krónikáira támaszkodott, és sokszor hivatkozik a Gherardi-féle okmánygyűjteményre is. E források alapján igyekszik meglátni és megvilágítani a prioratus intézményének lényegét. E forrásokat rendkívül gondos elemzésnek veti alá, s ennek következtében a megrajzolt kép eseménytörténeti szempontból, valamint a firenzei alkotmányfejlődés jogtörténeti vonatkozásait tekintve kifogástalan és igen sok nehezen hozzáférhető részletet tár fel. A korabeli szövegek legpontosabb elemzése sem ad azonban Nicola Ottokár számára betekintést a gazdasági és társadalmi fejlődés Firenzében 10*