Századok – 1963

Történeti irodalom - Jelavich; Charles: Tsarist Russia and Balkan Nationalism (Ism. Niederhauser Emil) 891

892 TÖRTÉNETI IRODALOM évek derekán sikerül majd a helyzet normalizálása, de a kapcsolat régebbi jellegét már nem lehet visszaállítani. Mi a magyarázata ennek a hirtelen változásnak? Hogyan lehet az, hogy a felszabadító orosz csapatokat a kortársak tanúvallomása szerint lángoló lelkesedéssel fogadó bolgár nép néhány év múlva már szembefordul felszabadítójával? Vagy ha a nép nem, hogyan lehet az, hogy legalább is a kormányzat, a fiatal bolgár burzsoázia politikai megszemélyesítője eltér az orosz barátság évtizedek, sőt szinte már évszázadok óta hagyományos politikájától? Szimeon Radev 1911-ben megjelent kétkötetes munkája, ,,A mai Bulgária építői" óta a történetírás már sokat foglalkozott ezzel a kérdéssel. Charles Jelavichnak, a Californiai egyetem professzorának itt ismertett könyve is erre a kérdésre próbál feleletet találni. Mert Jelavich könyve voltaképpen csak az orosz—bolgár kapcsolatok történetét tárgyalja, 11 fejezete közül a balkáni orosz politika egészét felvető és a korabeli diplomáciatörténetbe beágyazó bevezetés és befejezés mellett mindössze két fejezet foglalkozik a szerb fejlődéssel, a munka gerincét a bulgáriai események aprólékos tárgyalása teszi ki. Jelavich, mint az a könyv végén közölt válogatott bibhográfiából is kitűnik, igen nagy kiadott forrásanyagot és számos alapvető feldolgozást használt fel könyvének megírásához, ezen kívül egyes részletekre vonatkozóan bőséges anyagot merített a szófiai angol és osztrák-magyar konzulok jelentéseiből, ill. a két hatalom egyéb diplomáciai képviselőinek az irataiból, a londoni Public Record Office, ill. a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchiv gyűjteményeiből. Ezen kívül rendelkezésére állt N. K. Girsz (Giers) orosz külügyminiszter levelezésének, ill. levéltárának legnagyobb része, ahonnan szintén hasznos információkat kapott egyes részletkérdésekre vonatkozóan. A forrásanyag jellege már önmagában is utal arra, hogy a szerző a politikai történet, elsősorban a diplomáciatörténet eseményeit tartja szem előtt, a vezető politikusok magatartásából, sokszor egyéni állásfoglalásából, rokon- vagy még inkább ellenszenveiből vezeti le az események sorozatát. így a bolgár—orosz kapcsolatok történetében csak azt vizsgálja, milyen szerepet játszottak az orosz kormányzat egyes képviselői Bulgáriában, milyen ' kapcsolatban álltak a bolgár politikai élet egyes tényezőivel, és maga a bolgár fejedelem, Battenberg Sándor milyen viszonyban volt II. Sándorral, nagybátyjával, ill. később < unokatestvérével, III. Sándorral. Nem kétséges, hogy a politikai élet fejlődésének eléggé a részletekbe menő vizsgálata itt-ott az eddigi irodalmat ki tudja egészíteni, néhány újabb vonással árnyékoltabbá teszi azt a képet, amely persze fő vonásaiban már Radev óta ismert. Egyet lehet érteni azzal a megállapításával, hogy a Bulgáriában ezekben az években az orosz kormány hivatalos képviseletében tevékenykedő politikusok és katonák sohasem kaptak világos és egyértelmű utasításokat arra nézve, hogyan kell cselekedniök, ezért saját egyéni nézeteik szerint politizáltak, ezek az egyéni nézetek pedig igen gyakran ellentmondóak voltak, úgyhogy a szófiai orosz konzul esetleg egészen más álláspontot képviselt, mint a bolgár kormány hadügyminisztere, aki ugyancsak orosz alattvaló, az orosz hadsereg tisztje volt. 1 Személyes intrikák, uralkodók hiúsága, politikusok opportunizmusa, felelős helyen álló emberek felelőtlensége — igaz, hogy mindez szintén beletartozik a történelembe, és egyes részletekben hozzájárul az események megmagyarázásához. Azonban a történelmet pusztán erre leszűkíteni és az eseményeket csak ilyen tényezőkből magyarázni ma már még a polgári történetíráson belül is túlhaladott álláspont. A marxista történetszemlélet álláspontjáról pedig teljes mértékben el kell utasítanunk ezt a módszert, amely a gazdasági és társadalmi fejlődést teljesen kirekeszti vizsgálódása köréből. Pedig éppen ezen a téren lehetne újat hozni Jelavich könyvének alapvető problematikáját illetően. Az események felsorolásában és azok értelmezésében jelavich csak annyiban hoz újat, hogy erősebben hangsúlyozza a bulgáriai orosz megbízottak szerepét Bulgária belső fejlődésében. Valószínűsíti azt, hogy Battenberg Sándor 1886. évi első trónfosztásának előkészületeiről az orosz kormányzat, sőt személy szerint a cár is előre tudott. A fejedelem másodszori lemondását Jelavich III. Sándor személyes ellenszenvének, ill. ebből eredő állásfoglalásának tudja be. De a szerző sehol sem kísérli meg, hogy megvizsgálja azt, milyen mélyebb okai voltak annak, hogy az orosz politikai befolyás néhány év alatt nagyot csökkent. Ez a kérdés további kutatást kíván, mert marxista oldalról sincs még eléggé feltárva. Az újabb bolgár történetírás általában az Angliával és az Osztrák-Magyar Monarchiával kereskedelmi kapcsolatban álló burzsoázia állásfoglalásával magyarázza a bolgár—orosz kapcsolatokban bekövetkezett változást, ill. Battenberg Sándor személyes elfogultságával, németbarátságával és oroszellenességóvel. Nem kétséges, hogy ez a magyarázat is további finomításra és precizírozásra szorul. A szerb—orosz viszony a szerzőt jóval kevésbé érdekli, ez inkább csak a háttér számára, és arra szolgál, hogy jobban alátámassza vele alapkövetkeztetését: Bulgáriá-