Századok – 1963

Történeti irodalom - Pirnat; A.: Die Ideologie der Siebenbürger Antitrinitarier in den 1570er Jahren (Ism. Révész Imre) 883

TÖRTÉNETI IKODAI.OM 883 Niederhauser Emil könyvében csak utal a jobbágyfelszabadítás Kelet-Európa-szerte azonos kövefkezményeire: a nagybirtokrendszer fennmaradására, a feudális maradványok nagy szerepére, s általában a tőkés fejlődésnek bizonyos átmeneti formák érvényesülése után kibontakozott, egész Kelet-Európára jellemző ún. „porosz-típusú út jára" és a polgári demokratikus forradalomnak Kelet-Európa legtöbb országában egészen 1917—18-ig vagy éppen 1945-ig megoldatlanul maradt problémáira (földkérdés). Ezeknek a kérdéseknek kelet-európai összehasonlító vizsgálatával a szerzőnek azóta megjelent vagy sajtó alatt levő újabb tanulmányai foglalkoznak. Csak röviden ismertettük Niederhauser Emil könyvének eredményeit és megállapításait. Úgy véljük azonban, hogy ebből is kitűnhetett: e könyv nemcsak a magyar történet egy fontos szakaszával kapcsolatos egyetemes történeti összefüggések tisztázását segíti elő, hanem a külföldi kutatók — elsősorban az érdekelt országok történészei — is haszonnal tanulmányozhatják. KATUS LÁSZLÓ A. PIRNÁT: DIE IDEOLOGIE DER SIEBENBÜRGER ANTITRINITARIER IN DEN 1570-ER JAHREN (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1961. 217 1.) AZ ERDÉLYI ANTITRINITÁRIUSOK IDEOLÓGIÁJA AZ 1570-ES ÉVEKBEN Ismeretes, hogy az antitrinitarizmus a reformáció korában a humanizmustól többé-kevésbé megérintett polgárság leghaladóbb és legjobban előremutató rétegeinek vallásos ideológiája, amely hellyel-közzel kihat az egyházi és világi feudalizmus egyes kiemelkedő képviselőire is. Észak-itáliai és dél-svájci területekről szivárog át német területekre, onnan pedig a reformáció konzervatívabb irányai által már felszántott kedvezőbb talajra: Lengyel-, Magyar- és Erdély országba. A lengyel antitrinitarizmus bonyodalmas történetét most nem érintve, az erdélyi s részben királyhágón-inneni területeken az unitárius dráma néhány elszórt, elszigetelt, sokrétű és részben máig homályos kísérletezés előjátéka után három felvonásban játszódik le: 1. Dávid Ferenc hatalmas egyéniségének az „egysóghívő" tan mellé állásától János Zsigmond haláláig (1565 — 1571), amely szakasz az eszmének csaknem feltartóztathatatlan hódító útja; 2. Báthori István trónraléptétől Dávid haláláig (1571 —1579), amely években az addig meglehetősen egységes és mérsékelt irány, új meg új eszmei hatásokat fogadva magába, jókora részben radikalizálódik és szellemi fejének elvesztése után a bomlás szélére jut; végül 3. 1579-től 1638-ig, az erőszakos fejedelmi beavatkozást hozó dézsi complanatióig, amely szakasz folyamán az miitarizmus zöme félracionalista-konzervatív jelleggel alkalmazkodik az erdélyi feudális rendiség egyházpolitikájához, hogy annak keretében mint „bevett vallás" békén maradhasson; radikális elemei pedig, egyre több miszticizmussal és apokaliptikával átitatódva, föld alá szorulnak s kispolgári-plebejus rétegekben enyésznek el. Pirnát Antal könyve e három felvonás közül a középsővel foglalkozik. Az eddigi történelmi tudás ezt ismerte a három közül a leghézagosabban és legfelületesebben, akár vallásfelekezeti, akár általánosabb nézőpontokból igyekezett megközelíteni. Pedig ez a nem egészen egy évtized olyan gazdag és sokoldalú szellemi mozgalom színterévé teszi Erdélyt, amilyennek az egész akkori európai kontinensen — a protestantizmus vak megcsontosodása és a katolicizmus elszánt ellentámadásai közepett — nem lehet párját találni. Egymásután lépnek föl a költői lelkű Sommer János, a kalandor-hajlamú, de tudományosan is felkészült, a végén vértanúságot szenvedett Palaeologus Jakab és más külföldi vándorvendégek, akiknek nem kevés és nem méltatlan magyar követőjük akad. Ezen a réven a Báthoriak Erdélyében olyan vallási-filozófikus eszmék kezdenek terjedni és hatni, amelyek az eredeti antitrinitárius gondolatvilág határait (akár Servet, akár F. Socinus, Blandrata vagy Dávid fogalmazásában) messze túllépik, s meglepő merészségükkel és nem egy ponton átütő igazságukkal tulajdonképpen már a másfél századdal későbbi deizmus előőrseiül tekinthetők (amit pl. már egy Lessing tisztán felismert). A fiatal szerző ennek az izgalmasan érdekes gondolatvilágnak egykorú bő irodalmában — döntő többségében máig kiadatlan kéziratos anyagban, amibe őelőtte még olyanok sem igen néztek mélyebben bele, akik az anyag őrzői és kezelői voltak — erdélyi