Századok – 1963
Történeti irodalom - Horváth Pál: A középkori falusi földközösség jogtörténeti vonatkozásai (Ism. Székely György) 873
874 TÖRTÉNETI IKODALOM geschiehte 1952). E nézetét német polgári jogtörténeti oldalról is elutasították. A helytállók között szerepel méltán H. Wopfner, R. Kötzsohke, K. S. Bader, R. Schröder, Cl. Schwerin. A szerző által is kiemelt, Svájcban élő Karl Siegfried Bader munkásságában tovább vizsgálta az ismertetett témát, s szorosan ide kapcsolódik a falu jogéletét vizsgáló monográfiája (Das mittelalterliche Dorf als Friedens- und Rechtsbereich. Weimar, 1957), ami Horváth munkájának különösen III. fejezetéhez vehető figyelembe. Meg kell jegyezni azt is, hogy D. M. Petrusevszkij elmarasztaló besorolása (89.1.) nem vetett számot a neves tudós fejlődésével. De a szórványos hiányok ellenére is elsősorban azt kívánjuk hangoztatni, hogy a kérdéskör könyvtárnyivá duzzadt és jelentékeny részében nehezen hozzáférhető irodalmában igen nagy segítséget ad Horváth Pál elemző, értékelő, egyben eligazító fejtegetése. A szerzőnek ennek során meggyőzően, a vulgarizálás elkerülésével (pl. A. Dopschot gondosan elválasztva a legszélsőségesebb polgári nézetektől) sikerült érzékeltetnie a társadalomfejlődós, az osztályküzdelmek és politikai harcok összefüggését a forráskutatás irányaival, a történetírói-jogászi nézetek változásaival, összecsapásaival, és a fordulópontokat (francia forradalom, a XIX. század első fele Németországban, a tudományos szocializmus megjelenése, az oroszországi társadalmi változások megérése, a polgári liberális nézetek megtorpanása, a marxizmus térnyerése Oroszországban, a közösségi múltat is tagadó XX. századi történelmi irányzat kialakulásának okai). Találóan mutatott rá a keleti és nyugati történetírás közös és kapcsolódó problémáira is. Sokoldalúan bizonyította, mint vált alkalmatlanná a polgári pozitivizmus elméleti szegénysége folytán a korábbi tudományos eredmények megvédelmezésére s mint vállalta a marxista történetírás a meglevő eredmények felhasználását s a történelmet meghamisító egyes polgári nézetek kritikai elemzését. A munka így nemcsak a jogtörténeti, hanem a történészképzésben szerepet játszó historiográfiai oktatómunkában is szilárd támaszt jelent. Használatát igen megkönnyíti nóv- és tárgymutatója, amely azonban sajnos nem hibátlan: az erősen kiaknázott, sokszor idézett Bermann Conrad kiesett a névmutatóból; Györffy Gy. pedig tévesen szerepel Györffy I. helyett. Elméleti igényesség a következő részekben is jellemzi Horváth írását. Ebben a tekintetben a legnagyobb eredménynek azt tekinthetjük, hogy a munka II. fejezete tevőlegesen — irodalmunkban mindeddig elhanyagolt egész kérdéskörök és írócsoportok bevonásával — járult hozzá annak sokoldalú és forrásszerű igazolásához, hogy a földközösség általános jelenség volt; különféle —- nyugati és keleti, európai és más kontinenseken élő — népeknél és tájakon, eltérő domborzati viszonyok mellett és művelési ágaknál egyaránt meglelhető a fejlődés gondosan nyomon követett és elkülönített szakaszain: „Az ókortól a modern polgári társadalom uralmáig a falusi földközösségek évezredekre nyúló történetét találjuk, melynek csak egy részét képezi a középkori falusi földközösség sorsa." (151.1.) A tanulmány nagy előnye — egyben azonban néhol túl tömör fogalmazásának a kérdésösszefonódásoktól olykor nem mentes szerkezetnek is oka — az, hogy Horváth alapos kutatásokkal járult hozzá a földközösséggel kapcsolatos marxista álláspont kiterjesztéséhez: a jelenség általánosságát nagy bőségben nyújtott konkrét, országok és művelési ágak sorát felölelő adattal bizonyítja, a földközössóg (s a feudális tulajdonviszonyok) fejlődósét pedig az egyes fejlődési fokok elemző bemutatása útján érzékelteti. Természetesen egyetlen monográfia nem ölelheti fel a területeket és kérdéseket egyenlő mélységben: Horváth különösen a germán (s benne pl. 116, 255. lapon a németként feltűnő adatok között valójában holland) és szláv földközössógek problematikájának kiboptására törekedett, s ez a magyar irodalomban sohasem tapasztalt mértókig sikerült neki. Említhető még a középkori romániai agrárviszonyok leírása is (147—-148. 1.). A szerkezet javítása még fokozhatná az egybevetések lehetőségét, az ismétlődések (pl. a rendkívül érdekes „kémény", „tűz", „füst" fogalmak feleslegesen előkerülnek a 204—205, 217. és a 226—230. lapokon) kiküszöbölését. A párhuzamok olyan jelenségekre is kiterjeszthetők, amelyekre a munkában csak kevós utalást találunk. így, amikor leírja az orosz pogoszt falucsoportot, amelynek egy temetője volt és egy egyházközsége (139.1.), nyomban hiányolhatjuk Nyugat- és Közép-Európa egybevetését, ahol a feudalizmus korábbi szakaszán a földközösség s a plébániahatár gyakorta szintén egybeesett. A jogtörténész szerző kiterjedt nyugati ós bizánci—kelet-európai anyaga alapján különösen kedvteléssel vizsgálhatta a III. fejezetben kitűzött kérdéseket: a kialakuló földesuraság és az alávetett földközössóg viszonyát, kölcsönhatását s ezen belül a földesúri jogok kiterjesztését a közösségi jogok rovására. Majd a függésbe került falusi földközössóg intézményeit, használati jogait, a közösségbe belépés gyakorlatát (erre a 227. lapon ismét visszatér), a közösségen belüli differenciálódást, a közösségből való kiesést vagy éppen a kiválás korlátozódását taglalja. Szemléletesen írja le Horváth az Allmend-földek földesúri kézre kerülését s az angol elkerítést. Igen fontos kérdés itt, hogyan váltak a
