Századok – 1963

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Kozlowski; Eligiusz dr. lásd Gieysztor; Aleksander - Panomarjov B. N.: Emeljük a történettudományt és a történelemtanítást a kommunista építőmunka feladatainak színvonalára! 859

EMELJÜK A TÖRTÉNETTUDOMÁNY SZÍNVONALÁT 869 szerűséget elsősorban az szabja meg, hogy a kutatásnak mi az értéke a hazánk és a forradalmi világmozgalom előtt álló feladatok megoldása szempontjából. Az időszerűséget nem lehet csupán kronológiailag értelmezni. A szovjet tudomány érdekei, az állami érdekek megkövetelik, hogy hazánkban a világtörténelem valamennyi fontos problémáját tanulmányozzák és a problémák alapján tudományosan megalapozott álláspontot alakítsanak ki. A Szovjetunió az emheriség fejlődésének élén haladó szocialista nagyhatalom. Ideje lenne a történettudomány valamennyi területén azt a feladatot kitűzni, hogy olyan tudósaink legyenek, akik a világtudományban hangadók, akiknek véleményét az adott területen valamennyi szakember kellőképpen méltányolja. A fiatal tudományos káderek ósszerű elosztása és az eszközök kiutalásában a kellő arányok fenntartása közepette létre kell hoznunk olyan iskolákat és irányzatokat, amelyek a történeti kutatások legfontosabb területein képesek biztosítani a szovjet történetírás vezető helyzetét. A szovjet történészek ezzel fognak a legjobban hozzájárulni a kommunizmusért folyó harchoz, a burzsoá történetírás leleplezéséhez. * A szovjet történettudomány előtt álló nagy és felelősségteljes feladatok meg követelik a tudományos kutatásoknak a mai feladatok színvonalára való emelését Az egyéni kutatások mellett igen gyümölcsözők és nagy távlatokkal rendelkeznek a munka kollektív formái. A történettudomány előtt felvetődtek a legfontosabb problémák komplex kutatásának feladatai, ami viszont az erők koordinálását hozza előtérbe. A kutatómunka hatékony koordinálásának megszervezésében fontos szerepet hivatottak betölteni a Szovjet Tudományos Akadémia kebelében alakult, a komplex problémákkal foglalkozó tudományos tanácsok. A tudományos kutatások helyes szervezésében és irányításában, legfontosabb irányainak megszabásában jelentős szerep jut a történelmi folyóiratoknak. E folyóiratok száma az SZKP XX. Kongresszusa után észrevehetően megnőtt, s ennek folytán megszűnt, az egyetlen folyóirat monopolhelyzete. Történeti folyóirataink a szovjet és a külföldi tudományos közvéleményben elismerést vívtak ki. Tevékenységüknek azonban még mindig sok gyenge oldala van. Hasábjaikra olykor kisjelentőségű részlettémák kerülnek. Kevés általánosító jellegű, az ideológiai kérdéseket átfogóan taglaló anyagokat közölnek. A cikkek zömét nehéz, nem kifejező erejű nyelven írják. A folyóiratok nem közölnek rendszeresen recenziókat a történelmi művekről és gyéren hoznak mélyreható kritikai cikkeket. Kialakult afféle sablon: a recenziók annotáció jellegűek, túlteng bennüli a tartalom ismétlése, amihez néhány általános megjegyzést fűznek a mű erényeiről és gyengeségeiről. Határozottan növelni kell a recenziók színvonalát, el kell érni, hogy minden recenzió maga is némi hozzájárulás legyen a tudományhoz. Az alkotókollektivák és egyes történészek tudományos kutatásai révén elért eredmények idejében való, mélyreható és objektív értékelése a történettudományi folyóiratok egyik fő feladata. A tudomány fejlesztésében, az elavult és téves fogalmak leküzdésében nagy jelentőségűek a vitatott és teljesen még nem tisztázott kérdésekben lefolytatott viták. A legutóbbi 5 — 6 esztendőben a tudományos kutatóintézményekben és a folyóiratokban sok vita bontakozott ki a történettudomány különféle kérdéseiről. Ám hangsúlyoznunk kell, hogy a viták lebonyolításában hibák vannak. Megtörténik, hogy olyan témát tűznek vitára, amely erre még nem érett meg, vagy egyáltalán nem érdemes kitűzni, ezenkívül szervezési jellegű hibák is előfordulnak. Â viták olykor nem vezetnek semmiféle pozitív eredményre. De vannak elvi jellegű hibák is, amelyek valamiféleképpen a személyi kultusz időszakának megszokásaival függnek össze. Példaként megemlíthetjük a moszkvai egyetemen 1958-ban a „középrétegekről" lezajlott vitát. Számos előadó megpróbálkozott azzal, hogy a „középrétegek" fogalmát a szocialista forradalom mai szakaszának feltételeire alkalmazva fejtse ki. Egyes tanszékek azonban megrendítő csapással vágtak vissza. A kérdés tisztására, irányuló kísérletekkel szembeállították a „középrétegekről" szóló, s „a marxista irodalomban legjobbnak" nyilvánított sztálini meghatározást. S noha az élet bebizonyította, hogy a „középrétegek" meghatározásához új módon kell közeledni, s noha azon kommunista pártok, amelyek ott dolgoznak, ahol ezek a „középrétegek" valóban léteznek, elvetették a Sztálin által adott korlátozott értelmezést, az elvtársak egy része továbbra is makacsul ragaszkodott a régi formulákhoz, s meggátolta a kérdés alkotó megközelítését.