Századok – 1963

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Kozlowski; Eligiusz dr. lásd Gieysztor; Aleksander - Panomarjov B. N.: Emeljük a történettudományt és a történelemtanítást a kommunista építőmunka feladatainak színvonalára! 859

870 Iî. N. PONOMAKJOV Nem szabad belenyugodni abba, hogy vita ürügyén kétségbevonják a történettudomány valódi vívmányait, még kevésbé abba, hogy kétségbevonják a marxista — leninista elmélet alaptételeit. A marxizmus—leninizmus tisztaságának megőrzése minden vitánál megingathatatlan követelmény. A kutató munka szervezettségéről szólva fel kell említeni a publikációk, különösen az okmánypublikációk terén mutatkozó anarchiát, átfedéseket. Szükség van forrásközlésre, de szükséges, hogy ezek teljes mértékben megfeleljenek a nagyfokú tudományos követelményeknek, és egységes, valóban tudományos terv szerint kerüljenek kiadásra. A szovjet történettudomány mai fejlődésének fontos sajátossága az az örvendetes tény, hogy e fejlődés a testvéri szocialista országok történettudományával szoros elvtársi kapcsolatban megy végbe. A szovjet történészek és a többi szocialista ország történészei között már kialakultak az alkotó együttműködés bizonyos bevált formái, így például a közös kiadványok készítése. Az utóbbi évek folyamán a szovjet szlavista történészek a Bolgár Tudományos Akadémia Történettudományi Inézetével közösen készítik elő azon dokumentumok 3 kötetes kiadását, amelyek Bulgária török uralom alól való felszabadulásával kapcsolatosak (az első kötet már megjelent). Nagy jelentőségű a szovjet—lengyel kapcsolatok 1917-től napjainkig terjedő történetére vonatkozó anyagok és okmányok szovjet—lengyel kiadása. Egy másik szovjet—lengyel közös mű lesz az 1863—1864. évi felkelés történetének lényegében már befejezett műve, amely a felkelés századik évfordulójára jelenik meg. A csehszlovák tudományos intézményekkel együttműködésben folyik a szovjet—csehszlovák viszonyra és népeink baráti kapcsolataira vonatkozó cikkgyűjtemények és 3 kötetes okmány gyűjtemény sajtó alá rendezése. A szocialista országok történészei eredményesen részt vettek ,,A Nagy Honvédő Háború története" és a „Világtörténelem" című művek, valamint a Szovjet Tudományos Akadémia Szlavisztikai Intézete által előkészített „Bulgária története", „Lengyelország története", „Csehszlovákia története" és „Jugoszlávia története" c. művek anyagainak előzetes megvitatásában. Az utóbbi időben a tőkés országok történészeivel is tartóssá váltak a kapcsolatok. A szovjet tudósok tevékenyen részt vettek a történészek római (1955) és stockholmi (1960) nemzetközi kongresszusain. Az itt kibontakozott viták azt bizonyították, hogy a marxizmus — leninizmus növekvő hatást gyakorol a nyugati értelmiségre. Ugyanitt meg kell emlékezni egész sor olyan publikációról, amely a Szovjetunió és a fiatal szuverén ázsiai országok történészei közös munkájának gyümölcse: „Az 1857 — 1859. évi indiai népi felkelés" (1957), „A burmai unió" (1958) stb. A szovjet történettudomány nemzetközi kapcsolatainak fejlődése örvendetes tény. Hazánk történészeinek becsületbeli feladatuk, hogy a szocialista országok történészeivel és a tőkés vüág haladó szellemű tudósaival együtt fáradhatatlanul harcoljanak a nemzetközi küzdőtéren a népek történetének hű, tudományosan objektív megvilágításáért. * A szovjet történettudomány előtt álló roppant nagy feladatok csupán kellő számú, jól képzett káderrel oldhatók meg sikeresen. A tudományos oktató káderek képzésében említésre méltó eredményeket értünk el. 1961. október 1-én a főiskolákon ós a tudományos kutató intézetekben több mint 17 ezer történész dolgozott, köztük sok nagy tudós. Számos olyan szövetséges és autonóm köztársaságban, ahol a múltban az emberek teljesen írástudatlanok voltak, felnőttek a tudományos káderek, köztük a történészek is. A történettudomány továbbfejlesztéséhez azonban szükséges a tudományosoktató káderek képzésének lényeges megjavítása. Szükség van rá, hogy minél többen szerezzék meg a főiskolai és egyetemi előadók közül a tudományos fokozatot. Az aspirantúrára felvettek száma ennek ellenére évről-évre csökken. Persze a káderképzés kérdésének nem csak mennyiségi oldala van. Itt a legfőbb az elméleti képzés, a szakemberek tudományos minősítése. Az aspirantúrára a tehetséges embereket kell kiválasztani. Ám ezt a vitathatatlan szabályt is gyakorta megsértik. Ez. az egyik-fő oka annak, hogy az aspirantúrát elvégzett személyek túlnyomó többsége nem védi meg határidőre disszertációját. Problémát jelent az aspiránsok tudományos irányítása is, és ezzel kapcsolatban figyelemre méltó az az elgondolás, hogy a nagy oktatási intézményekben és tudományos intézetekben lényegesen ki kell bővíteni az aspirantúrát, ugyanakkor csökkenteni az aspiránsok felvételét azokon a helyeken, ahol ehhez nincsenek meg a kellő feltételek.