Századok – 1963

Közlemények - Soós Pál: Szabó Ervin hagyatékából 831

SZABÓ EB VIN HAGYATÉKÁBÓL 839 Ön szükségesnek tartja az egyén történelmi szerepének a meghatározását. Nos meg kell jegyeznem, hogy mindezekre az elvont vizsgálatokra nem sokat adok. A történelmi materializmus továbbfejlesztésére az a legjobb út, ha a tudományban alkalmazzuk. Ha ön csak egy meghatározott történelmi szakaszt vizsgál, akkor sokkal világosabb lesz Ön előtt az egyén szerepe, mintha mindenféle spekulációkba bocsátkozik ezzel kapcsolatban. Tanulni csakis a tapasztalatból lehet. A marxisták közül mindenki, aki megérti a történelmi materializmust, történelmi tanulmányok folytatása, nem pedig elront spekulációk útján jutott el ehhez az eredményhez. Altalánosságban csak a következőket kellene mondani : Az egyén történelmi szerepének a kérdése, tulajdonképpen egyenlő az egyén társadalmi szerepének a kérdésével. A történelem nem más, mint a társadalmi fejlődés kifejeződése. A társadalom tulajdonképpen az egyének olyan egyesülése, akik meghatározott kapcsolatokban állnak egymással, és amelyet végső fokon a termelési folyamat határoz meg. Az egyén befolyása a történelemre tehát nem egyéb, mint az egyénnek más egyénekre gyakorolt befolyása. Êz a befolyás a legkülönbözőbb okokból származhat, azonban minden konkrét esetben külön vizsgálandó. Olyan általános formula nem létezik, amellyel minden egyes egyénnek a történelemben való szerepét meg lehetne magyarázni. De mi a helyzet — kérdezi ön — a nagy egyéniségekkel, nevezetesen a nagy államférfiakkal? Hogyan magyarázzuk az ő szerepüket? Ahhoz, hogy a nagy ember — s ez vonatkozik a nagy női egyéniségekre is — tevékenységet tudjon kifejteni, mindenekelőtt meg kell találnia tevékenységének területét. Vegyük pl. a hadvezért — a róla mondottak mutatis mutandis érvényesek a nagy államférfira is. Ha nincs háború, nagyságát akkor nem tudja kifejteni. Ebben az esetben, bármennyire is szeretne nagy lenni, nem létezik a történelem számára. De nem csak azért van megfelelő tevékenységi területre szükségük a nagy embereknek, hogy tevékenykedni tudjanak, hanem azért is, hogy nagyságukat ki tudják fejteni. Vegyük talán a XIV. Lajos uralkodása alatti időszakot, valamint a forradalmi korszakot, és hasonlítsuk össze a közbeeső XV. és X VI. Lajos uralkodása alatti időszakkal. Milyen bőségét láthatjuk az előbb említett időszakban a hadvezéri tehetségeknek és milyen hiányát ugyanezeknek a közbeeső időszakban. Lehetetlen, hogy mindez véletlen legyen. Ennek okát a különböző történelmi helyzetekben kell keresnünk. XI V. Lajosnak a nemesség és Párizs ellen vívott veszélyes harcokban kellett kifejlesztenie önkényuralmát, és helyzete még kívülről is veszélyeztetett volt. Ezért tehát minden katonai tehetségnek — melytől léte függött — kedveznie kellett. Hasonlóan, még nagyobb mértékben nyilvánul ez meg a forradalmi korszakban. Ezzel szemben, X V. Lajos uralkodása idején a hadsereg ura, a monarchia helyzete belül és kívül is megszilárdult. Létezése nem a hadseregtől függött. A Ka'onai parancsnoki állásokat többé már nem a tehetség szerint adományozták, hanem kegyképpen. Ha valaki elő akart lépni a hadseregben, nem katonai kiválóságra, hanem udvaronci képességekre volt szüksége. Az tehát, hogy a nagy emberek a háborúban vagy a politikában felszínre kerülnek, teljes mértékben a társadalmi viszonyoktól függ. De természetesen ezzel még nincs eldöntve az a kérdés, hogy honnan jön a nagy ember. Ez a kérdés már oly sok embernek okozott fejtörést, pedig megoldása végeredményben egyszerű : Nagy férfiak, helyesebben mondva nagy emberek mindig vannak. Létezésük természetszerű szükségesség. A nagyság ugyanis relatív fogalom, abszolút nagyság nincs. A nagy emberek szintén csak emberek, de nagyobbak az átlagembernél. Alivei az természeti törvény, hogy minden egyén különbözik a másiktól, úgy az is természeti szükségesség, hogy mindig léteznek nagy emberek, olyan emberek, akik intelligensebbek, tehetségesebbek, energikasabbak stb., mint a tömeg. Ezt a tényt, mint ismeretes, mindig a szocializmus ellen fordították. Pedig ez azt magyarázza meg, hogy miért léteznek mindig nagy emberek. Azt azonban, hogy nagyságuk mindig kifej, lődhessék és érvényesülni tudjon, a mindenkori társadalmi viszonyok döntik el. Sőt még azt is eldöntik, hogy hol érvényesülhetnek ezek a tehetségek, azaz a társadalmi élet melyik területén. A zseni többnyire rendkívül sokoldalú és a legkülönbözőbb területeken vihet végbe kiemelkedő teljesítményeket. Azt a területet, amelyen tevékenykedik, semmiesetre sem a természet írja elő, a zseni oda fordul, ahol a legélénkebbek a harcok, a legnagyobb a közérdeklődés és ahol az egyes ember a legnagyobb befolyást tudja gyakorolni. Aligha lehet másként magyarázni azt a tényt, hogy a forradalom időszakában, ugyanazon időben Franciaországban a politikai és katonai zseniknek a legnagyobb bőségét, az irodalmi zseniknek viszont legnagyobb hiányát találhatjuk, ezzel szemben Németországban mindennek a fordítottját. Tehát ebben a vonatkozásban is a társadalmi viszonyok a döntőek. Más viszonyok közepette Lessing és Schiller talán elsőrangú parlamenti nagyságok lettek volna és nem drámaírók, Goethe pedig egy feltaláló, aki Edison hírnevét is elhomályosította volna.