Századok – 1963

Történeti irodalom - Weszprémi István: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza. Első száz (Ism. Benda Kálmán) 725

728 KRÓNIKA fölvetésükben és azok megoldásában egyaránt példamutatók — a tanulmányok egyrósze azonban nem üti meg azt a fokot, amely kívánatos volna, egy töredékük pedig kimondottan selejt. Nemcsak az egyes munkák, a kiadványok közt is nagy különbségek mutatkoznak. Már az évkönyvek szintje sem azonos, s nyilván nem véletlen, hogy a kisebb, fiatalabb múzeumok tanulmányköteteit lapozva a lelkesedés mellett a hiányok is fokozottabban tűnnek az olvasó szemébe. Hiányaik részben az elzártságból következnek; abból, hogy sem a szerkesztő, sem az írók nem élnek benne eléggé tudományos életünkben, nincs kellő kapcsolatuk a szakmabeliekkel. Még fokozottabb ez a szín vonalskála a tanulmánysorozatoknál. A tudományos intézetek, főiskolák kiadványait, a nagy művészettörténeti, műemléki sorozatokat alig lehet együtt említeni a nemegyszer tartalmukban sovány és megjelenésükben is igen szerény füzetsorozatokkal. Vannak vidéki sorozatok, amelyek országos hírnevet szereztek (külön kiemeljük a gyulai múzeum kiadványait , amelyek sorában 4 év alatt 40 tanulmány jelent meg, jórészük történelmi), mások azonban nem tudtak kiemelkedni a helyi környezetből, s minden vonatkozásban jelentéktelenek maradtak. Nemegyszer érezhető, hogy a szerző és a szerkesztő együttesen sem tudott megbirkózni a tudományosság és a népszerűsítés követelményeinek egyesítésével: általában még nem találtuk meg a tudományos népszerűsítés történelmi műfaját, sajnálatos azonban, hogy ez sokaknak fel sem ötlik problémaként." A periodikák szerzői tábora túlnyomórészt múzeulógusokból és a múzeumok körül csoportosuló kutatókból, tanárokból ós könyvtárosokból verbuválódik, s „legföljebb harmadsorban bukkanunk itt-ott levéltárosokra, akiknek pedig a helytörténeti kutatásban irányítóknak kellene lenniök". Összefoglalóan a szerző megállapította, hogy bár a helytörténetírás az utóbbi években nagy lendületet vett, mégis — minőségileg és mennyiségileg — elmaradt más helyismereti stúdiumok mellett. Ez „összefügg azzal, hogy bár többnyire megvolna egy olyan szakemberekből álló törzsgárda, amelyik a helyi kutatócsoportok magja ós lelke lehetne, hivatalos kötöttségek, egyéni elkedvetlenedés, személyi ellentétek vagy más irányú elfoglaltság egy részüket a helytörténeti kutatásoktól távoltartja. Helyettük a helytörtónetírás nem egy esetben azok vadászterületévé válik, akik fogyatékos tudással, de gyakran lelkiismeretlenül mindenről hajlandók írni. A derékhad pedig, amelyek lelkesedése mellől többnyire hiányzik a kellő szakmai felkészültség és tájékozottság, többnyire magára van hagyatva. Tanulnának, de nincs kitől. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem újkori magyar történelmi tanszékének a helytörténeti kutatók útbaigazítására tett nagy jelentőségű kezdeményezése s az iránta megnyilvánuló érdeklődés mutatja, hogy itt a segítségnek felülről kell kiindulnia. A kiadási lehetőségek ugyan szintén erősen javultak az elmúlt évek során, mégis különösnek tűnik, hogy a táji sajtó egy része kirekeszti lapjairól a helytörténetet. A múzeumi évkönyvek pedig helyesen tennék, ha kilépnének szűk körükből, munkatársaik közé fokozottan bevonnák a múzeumon kívüli kutatókat is, talán az addiginál nagyobb mértékben adhatnának teret történelmi tanulmányoknak. Kívánatos volna a múzeumok és levéltárak közti elmélyültebb kapcsolat, együttműködés, a levéltárak részéről a tudományos munka iránti nagyobb megértés, hogy az egymást történeti anyagában szervesen kiegészítő múzeumok és levéltárak a kutatásban és feldolgozó munkában is kéz a kézben haladhassanak. Befejezésül a helytörténeti időszaki kiadványokkal és általában a helytörténeti kutatássál kapcsolatban felmerülő teendőket három pontban foglalta össze: a) szükségesnek tartotta a feladatok súlypontozását ós koordinálását, s javasolta, hogy ezt a munkát egy, а Történelmi Társulaton belül megalakítandó, a helytörténeti kutatócsoportokkal szerves kapcsolatot kiépítő és a kutatás ügyét а hivatalos szervekkel szemben a Társulat tekintélyével képviselő bizottságnak kellene elvégeznie, b) Ennek a bizottságnak lenne feladata egy helytörténeti módszertani kézikönyv elkészíttetése és a helytörténeti munkák elbírálására megfelelő lektorok kijelölése, c) Az országos történeti folyóiratoknak nagyobb figyelemmel kellene kísérniök a helytörténeti kutatást. A bizottságnak kapcsolatba kellene lépnie a különböző napilapok, évkönyvek, folyóiratok szerkesztőségével, hogy helyet adjanak a bizottság által fémjelzett tanulmányoknak. A referátum rövid ismertetése után elsőnek Babies András kandidátus, az MTA Dunántúli Tudományos Intézetének munkatársa szólalt fel. A referátum javaslataival egyetértett, de a helytörténet számára más konkrét támogatást (célhitelt, а Társulat által évenként kiadandó helytörténeti tanulmánykötetet) is szükségesnek tartott. A tájegységek szerinti folyóiratok megindítása szükségességét hangsúlyozva hivatkozott arra, hogy a Dél-Dunántúlon is ilyen vidéki történelem- ós társadalomtudományi folyóirat megalapítására törekszenek, — s ehhez kérik a Társulat erkölcsi támogatását.