Századok – 1963

Történeti irodalom - Weszprémi István: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza. Első száz (Ism. Benda Kálmán) 725

TÖRTÉNETI IRODALOM 725 WESZPRÉMI ISTVÁN: MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY ORVOSAINAK RÖVID ÉLETRAJZA Első száz. Fordította: Kővári Aladár (Budapest, Medicina Könyvkiadó. 1960. LVIII + [22] + 479 1.) Weszprémi Istvánnak, a XVIII. század nagytudású és haladó gondolkozású •debreceni orvosnak 1774 és 1787 közt három kötetben megjelent munkája, a hazai orvosok életrajzgyűjteménye, gyakran forgatott kézikönyve a magyar művelődés történetével foglalkozóknak. Ez a gyűjtemény az orvosokon kívül á természettudósokat, sőt természetbúvárokat is felöleli, s az irodalom, az archeológia vagy az általános művelődés történetével foglalkozó egyaránt rendkívül becses, másutt fel nem található adatokat talál benne. Ezért üdvözöljük nagy örömmel az Orvostörténeti Könyvtár és a Medicina Könyvkiadó vállalkozását, Weszprémi alig hozzáférhető, latin nyelvű munkájának eredeti szövegében és magyar fordításban való közreadását. A most tárgyalt kötet a mű első darabját, az első száz életrajzot tartalmazza, ízléses és gondos kiadásban, amely tipográfiailag az eredetit követi. A vállalkozás fontos, sőt bizonyos fokig úttörő volta arra kötelez bennünket, hogy lelkiismeretes alapossággal foglalkozzunk a megjelent kötettel, s ezzel is segítséget nyújtsunk a további kötetek sajtó alá rendezésében. A kötet elején aláírás nélküli tanulmány ismerteti Weszprémi életét, tudományos és irodalmi működését, jelentőségét. Az igényes irodalmi formában, nagy ismeretanyag alapján megírt életrajz többet és jobbat nyújt minden Weszprémiről eddig készült műnél. Kár, hogy a szerző egy kicsit korából kiszakítva vizsgálja hősét, s annak politikai és társadalmi radikalizmusát több vonatkozásban erősen túlértékeli. (így pl. amikor a. francia forradalom világában élő radikális demokratának, jakobinusnak mondja.) Mivel az olvasó nem látja eléggé a felvilágosodáskori magyarországi, közelebbről debreceni állapotokat, így Weszprémi igazi jelentőségét sem ismerheti meg. A latin szöveg kiadásában a kötet betűszerinti hűséggel követi az eredetit, a szerkesztő csupán az eredeti kiadás errata-jegyzékében feltüntetett sajtóhibákat javította ki. Ugyanakkor az eredeti variáns-kiadásait egybevetve, megállapította az eltéréseket, s igyekezett a legteljesebb szöveget adni. Kár azonban, hogy a sajtóhibák javításában nem ment túl az errata-jegyzékben foglaltakon, sőt itt-ott a meglevő hibákat még újakkal tetézte (pl. superintendens helyett következetesen superattendens olvasható, így 28., 50., 218. L). Ennél súlyosabban esik a latba, hogy a szöveget sem filológiai, sem tárgyi jegyzetek nem kísérik. Legalább jegyzetben fel kellett volna oldani a nem szokványos rövidítéseket, helyre kellett volna igazítani Weszprémi egy-két helyen pontatlan fogalmazását, sőt tévedését, és hasznos lett volna utalni az azóta feltárt új adatokra ós feldolgozásokra. Az új kiadás így valóban többet adna a régi szöveg egyszerű megismétlésénél, s komolyan segítené a tudományos kutatást. A magyar fordítás általában olvasmányos, gördülékeny, orvosi vonatkozású vagy elbeszélő jellegű részeknél értelmileg is hűen tolmácsolja az eredetit. Viszont meglepő járatlanságot árul el a fordító a magyarországi latinságban, az egykorú jogi, közigazgatási vagy egyházi terminológiában, nem csak a latinban, de a magyarban is. (Ehhez járul még az archaizálás során létrejött több erőltetett, sőt értelmetlen kifejezés: öregesküdt senior helyett, debreceni tősfi, ispita, bajeset, királyhiány értsd: interregnum, tudománymester értsd: a tudományok doktora stb.). Mindebből számos furcsaság, zavar, sőt félreértés támad. Az, hogy a királyok címeit ahányszor előkerülnek annyiféleképp, de mindig pongyolán fordítja (pl. Zsigmond: „örökfelségű császára a rómaiaknak, királya a magyaroknak, cseheknek, dalmatáknak stb.", 353.1. —III. Ferdinánd: megválasztott, mindenkor felséges római császár, német, magyar, cseh király stb.", 19.1.), hogy a szabad királyi városokat királyi szabad városoknak nevezi (pl. 141. 1.), hogy Moscoviát Oroszország helyett moszkvai birodalomnak, fordítja (408. 1.) még nem okoz értelmi zavart. De már a szöveg megértésót is lehetetlenné teszi, hogy civitas és oppidum közt nem tud különbséget tenni, hogy a Theatrum Eperienset eperjesi vértörvényszék helyett eperjesi színpadnak fordítja (397. 1.), hogy a magyarul Heidelbergi Káténak nevezett Oatechesis Palatinatat pfalzi Kaidnak (45. 1.), az Ordo praedicatorumot domonkos helyett ferencesrendnek. mondja (63. 1.), hogy az LL.AA. magistert, ami tudvalevőleg azt jelenti: a tudományok magistere, azaz doktora, LL.AA. magisterségnek tolmácsolja (9. 1.), hogy a fehérvári káptalan főnöke szerinte a fehérvári lelkészhivatal általános dékánja (381. 1.). Ehhez járul, hogy a latin helyneveket gyakran sehogy, máskor rosszul azonosítja (pl. ecclesiae Gerhardinae ad Alutam concionatore nem az oltmenti Gellért-egyház igehirdetője,