Századok – 1963

Történeti irodalom - Murdoch; George Peter: Africa; its Peoples and their Culture History (Ism. Hatos Géza) 719

720 TÖRTÉNETI IRODALOM arab írással, s melyből Szudán történetét ismerhet jük meg, jelenlegi ismereteink alapján más forrást, kivéve a nem afrikaiakat, megnevezni nem tudunk. Kiegészítésül megemlítjük, hogy a kutatásoknak sikerült kimutatni, hogy az afrikai kontinens népeinek volt a múltban is saját írásuk, nevezetesen a Nsibidi, a Bamun, a Vai, a Mende írás Nyugat-Afrikában, az ún. Somali írás Kelet-Afrikában, melyekhez az újabb kutatások szerint a nigériai Basa-írás és a legutóbb feltárt Kpele-négerek írása járul. 1943-ban J offre Francia Guineában az ún. Torna- és a Gerze-írást mutatta még ki, ezekről azonban még csak keveset tudunk. A felhasználható források közül, melyek nem afrikaiak tollából származnak, a legnagyobb figyelmet Aristoteles Politicaja érdemel, mely Carthagora vonatkozóan tartalmaz igen értékes adatokat. Különösen a társadalmi, politikai, gazda.sági viszonyokat ismerhetjük meg jól. Ezen kívül ismerjük egy névtelen görög kereskedő i. u. 60 körül írt munkáját, aki Azania-t írta le, s őrzött meg számunkra igen fontos adatokat, főleg a külkereskedelemre vonatkozóan. El Berki arab történetíró 1067 körül Ghanat látogatta meg és írta le. Ezeknek a műveknek segítségével azonban Afrika történetét a legrégibb időktől kezdve nem ismerhetjük meg. Afrika népeinek története a paleolitikumban kezdődik, s bár a kontinenst akkor benépesítő öt népcsoportot jól el lehet különíteni, a kultúrák egymásra hatása miatt és a keveredést figyelembe véve, e kezdeti idők történetének tisztázásához az összehasonlító ós a történeti nyelvtudomány módszereit is segítségül kell hívni. A nyelv azonos szerkezete egyes szavak, különösen a rokonsági fokokat kifejezők előfordulása egy-egy törzs nyelvében, ha nem is enged minden esetben azonos eredetre következtetni, de a hosszabb együttélést, vagy legalábbis a sűrű érintkezést feltétlenül jelzi. Hasonló segítséget nyújt az antropológia is, mely a régészeti leletekkel együtt igen sok kérdésre adhat választ. Ha az így nyert eredményeket a társadalmi viszonyok vizsgálatával egészítjük ki, s vizsgálódásainkat a néprajz területére is kiterjesztjük, akkor írott források hiányában is, értékes következtetéseket vonhatunk le és a valóságnak jól megfelelő képet nyerhetünk a vizsgált népekről. A szerző tizenegy fejezetre osztott művét ötvenöt alfejezetre bontotta. Az alfejezetekben a népcsoportokat ismerteti, úgy, hogy minden egyes csoport ismertetésekor bemutatja annak néprajzi, embertani, nyelvi sajátosságait ós hovatartozását, ismerteti gazdasági életét, társadalmi berendezkedését és közli, amennyiben rendelkezésre áll,, a vonatkozó történeti adatokat. Ezekből Afrika népeinek eseménytörténete igen jól nyomon követhető. Sok államot már a XI. század elejétől, a legtöbbet pedig a XIV—XV. századtól kezdve figyelemmel kísérhetünk. E fejezetek részletes ismertetése meghaladná a rendelkezésre álló kereteket, ezért csak nagy vonalakban nyújtunk a tárgyalt anyagról áttekintést. E helyen utalunk arra, hogy a szerző minden egyes alfejezet végén a fejezetben tárgyalt néptörzsre vagy csoportra vontkozóan részletes irodalom-felsorolást közöl, mely a kérdéses anyaggal kapcsolatban igen széles tájékozódást biztosít a részletek iránt érdeklődők számára. A bevezető fejezetek igen alapos áttekintést nyújtanak az anyagban előforduló főbb szempontok és ismeretek, valamint az alkalmazott módszerek tekintetében. Afrikát úgy is szokták említeni, mint az emberiség bölcsőjét. A szerző is említi ezt a felfogást, és azzal támasztja alá, hogy az afrikai kontinens területéről különböző lelőhelyekről igen korai emberi leletek kerültek napvilágra. Hogy ez a felfogás menynyire helytálló és mennyire nem, ez alkalommal aligha tisztünk eldöntetni. Leletek alapján ismert tény, hogy az afrikai kontinens benépesedése igen korán megindult. A paleolotikum óta Afrika öt népcsoporttal népesedett be. Ezek a következők: busman, kaukasoid, mongoloid, negroid ós pygmoid. A mai embertani és néprajzi kutatások eredményei nyomán azonban már többszáz etnikailag, nyelvileg stb. elkülönített népet, törzset tart számon a tudomány. E vizsgálódások folyamán és kapcsán a kérdéssel foglalkozó kutatók részletes vizsgálat alá vették az afrikai nyelveket is és több, sok esetben szerencsés, de több esetben tévedésektől sem ment hosszú munka után a kérdés ma már teljesen kielégítő megoldást nyert. Greenberg kimerítő és minden tekintetben kielégítő tudományos osztályozást adott az afrikai nyelvekről. Meg kell említenünk, hogy az egyiptomi nyelv külön kérdést jelent. Kutatók szerint a hámi-nyelvcsaládból származik, melynek modern képviselői az ún. keleti hámi-nyelvek, pl. a berber stb. A nyelvszerkezet és szókincs arra utal, hogy a sémi nyelvekkel áll rokonságban és így élesen elhatárolható a többi afrikai és ázsiai nyelvcsaládtól. Az egyiptomi írás kérdése még nem teljesen megoldott. A jelek fogalmi értékük mellett egy vagy két fix mássalhangzó és a hozzájuk tartozó magánhangzó jelölésére szolgálnak. Bár a külső megjelenési formában az idők folyamán állt is be változás: a hieroglif írás mellett kialakult a hieratikus kurzív, majd a démotikus írás, az írásrendszer változatlan maradt, és különállása a már említett írásoktól nem kétséges.