Századok – 1963
Tanulmányok - Kumorovitz L. Bernát: A középkori magyar „magánjogi” írásbeliség első korszaka (XI–XII. század) 1
6 KUMOROVITZ L. BEIiNÁT átmeneti írásfokozatokkal kísérletezett az oklevélnek általános használatba való állítása irányában. E kísérletezés nyomai: királyi oklevelek utánzatai; pecsételetlen, de aláírt vagy intercidált (chirographált) oklevelek; pecsételetlen s tanúkra vagy anathémára stb. támaszkodó írások.27 Az aláírás és intercisio v kivételével ezek az elemek és formák a mi XI. századi magánoklqveles emlékeinkben is felismerhetők.28 3.1. László és Kálmán (1095 — 1116) törvényei s egyéb XI. századvégi és XII. századi adataink az írásnak hazánkban való további térfoglalásáról s a nem királyi pecsét- és íráshasználat megindulásáról tanúskodnak. A Szent László korabeli (szabolcsi) zsinat határozatainak (az ún. I. törvénykönyv, 1092-ből) 17. c. szerint ítélettel vagy tanúbizonysággal kell kivizsgálni annak az idegenhői jött clericusnak az ügyét, aki püspökének ajánlólevele nélkül jön országunkba.29 A somogyvári monostor alapítólevele (1091) is már úgy rendelkezett, hogy a francia anyaapátság szerzetesei Somogyvárt, s fordítva, a somogyváriak Saint Gillesben csak megerősítő pecséttel ellátott ajánló (elbocsátó) levél birtokában telepedhetnek meg.30 1100 körül átveszi ezt a kánonjogi eredetű előírást az esztergomi (?) zsinat (21. c.) is, elrendelvén, hogy a más püspökségből vagy idegenből jött clericusokat csak akkor szabad alkalmazni, ha ajánlólevelet hoztak magukkal.3 1 E zsinat azonban az íráshasználat bővüléséről is tanúsodik. Határozatainak 20. fejezete előírja, hogy a püspökök egymáshoz csak pecsétes írással ellátott követeket küldhetnek;3 2 a 34. fejezet szerint pedig excommunicatiót a püspökök a királlyal és püspöktársaikkal írásban kötelesek közölni.33 Igaz, hogy ilyen püspöki írások ebből az időből nem maradtak ránk (külföldön is inkább csak emlegetik őket3 4 ), mégsem tagadhatjuk, hogy ilyen (ok)levelek valóban készültek is. Az említett rendelkezéseken kívül emellett bizonyít az a tény, hogy ma már több XI. századi magyar gyűrűspecsétet ismerünk. Ha nem használták volna őket, főpapjaink megelégedtek volna a mindenesetre díszesebb sima drágaköves gyűrűikkel3 5 . Annak tehát, hogy az ilyesfajta oklevelek nem maradtak fenn, nem az lehet az egyedüli oka, hogy nem is állítottak ki ilyeneket, hanem inkább az, hogy nem hirtok- vagy más örökjog biztosítására készülvén, időre szóló rendeltetésüknek a betöltése után nem őrizték meg őket.3 6 Hasonlóképpen a XI. és XII. század fordulójáról már vannak adataink arról is, hogy a magasabb rangú állami funkcionáriusok közül többen tudtak 27 E kísérletezésre vonatkozólag olv. Redlich: Privaturkunden 92—103. 1. — A franciaországi pecsételetlen magánoklevelekről olv. René Gandilhon : Inventaire des sceaux de Berry antérieures à 1515. Bourges. 1933 (a továbbiakban: Inventaire) LUI. 1. — A. de fíoüard : Manuel de diplomatique française et pontificale. L' acte privé. Paris. 1948 (a továbbiakban: L'acte privé) 136—142. 1. 28 A középkori élő magyar diplomatika a nyugati tapasztalatokat megindulása óta folyvást értékesítette. Szentpétery : Oklevéltan 29., 259—260. 1. 29 Závodszky Levente : A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai. Bpest. 1904. 161. 1. 30 Baumgarten Ferenc : A Saint Gilles-i apátság összeköttetései Magyarországgal. Századok 40 (1906) 406. 1. 31 Závodszky : i. m. 200. 1. 32 Závodszky : i. m. 200. 1. 33 Závodszky : i. m. 201. 1. 34 A. de Boüard : Manuel de diplomatique française et pontificale. Paris. 1929 (a továbbiakban: Manuel) 356. 1. 2. sz. jegyzet. 35 Kumorovitz : Pecséthasználat 25—26. 1. 36 Kumorovitz L. Bernát : A Kálmán-kori „cartula sigillata" (a továbbiakban: Cartula sigillata). Turul 58—60 (1944—1946) 29. 1. és 6. sz. jegyzet. (Kivonata uo. 38. 1. La „cartula sigillata" de l'époque du roi Coloman címmel.)
