Századok – 1963
Tanulmányok - R. Várkonyi Ágnes: Buckle és a magyar polgári történetírás 610
642 fi. YÁÜK0NYI ÁGNES A Galilei-Körben Harkányi Ede Buckle alapján beszél a tudomány fejlő déséről. De a szaktörténetírás elfelejti Bucklet. Nem csoda, hogy csaknem egy fél évszázad múlva, amikor a fiatal történészek egy csoportja elégedetlenül a szellemtörténetírás tényekkel nem számoló gyakorlatával, a szellemtörténeten belül új utakat keres és neopozitivizmus címen a társadalmi és gazdasági élet valósága felé fordul, szemrehányóan kéri számon tanítómestereitől „а XIX. századi nagy pozitivistákat", akiket „csak hírből ismer",Bucklenek már a nevére is ködösen emlékezik.65 Buckle és a magyar történetírás rövid életű kapcsolata rendkívül kis részletkérdése а XIX. század hazai történetírásának. De ha nézeteinek fogadtatását és útját megvizsgáljuk, olyan keresztmetszetet kapunk, amely a korabeli magyar történetírás számos fontos kérdését felszínre hozza. Ekkor dől el, hogy polgári-demokratikus vagy feudális-arisztokratikus irányban fejlődik-e nálunk a hazai történeti kutatás, a feudalizmus viszonyainak kritikáját vagy apologiáját készíti-e műveiben, a néptömegek életviszonyai vagy főurak és nemesek tettei kerülnek-e vizsgálódása fénykörébe, a várostörténet, ipar, kereskedelem, a mezőgazdaság fejlődésének útja vagy politikai pártküzdelmek alkotják-e majd legfontosabb fejezeteit. Mindezt polgári történetírásunk sok egyéb kérdésével együtt teljes történeti összefüggésében csak sokoldalú, mélyreható vizsgálatok során tárhatjuk fel. E munkának azonban jelentős részét kell hogy alkossa a pozitivista történetszemlélet hazai jelentkezésének feltérképezése is. A Buckle által képviselt eszmék Magyarországon nem voltak gyökértelenek: tudományos körökben és a szélesebb olvasóközönség között Egyaránt nagy érdeklődést sőt szellemi izgalmat váltottak ki. E racionális polgári nézetek ereje a 60—70-es évek polgári történetírásában mégsem törte át a feudális gátakat, eszméi nem váltak általános irány jelzőkké. Oka nyilvánvaló: a sajátos társadalmi viszonyokban gyökeredzik. Különös ellentmondás mutatkozik meg abban, hogy a magyar uralkodó osztály nagypolgári csoportjai sohasem szakadtak el annyira a feudalizmustól, hogy annak történeti kérdéseit a leszámolás igényével vizsgálták volna meg. De az arisztokrácia sem temetkezett be annyira a történelemnek feudális-teológiai szemléletébe, hogy ne a nagyburzsoázia módjára reagáljon a Párizsi Kommünre. A burzsoázia Magyarországon még nem volt eléggé polgári, az arisztokrácia pedig már nem volt teljesen feudális jellegű akkor, amikor nálunk a polgári történetírás tudományos fegyvertára kialakult. A bucklei kapcsolatok vizsgálatának egyik fő tanulságát azonban másban látjuk. A hazai történetírás irányát, a hazai társadalmi viszonyok mellett, elsősorban világtörténeti események, az általános európai fejlődés fordulatai határozták meg. ,,A nagyipar már azzal, hogy megteremtette a világpiacot — írja Engels 1847-ben —, olyan kapcsolatba hozta egymással a föld összes népeit és főként a civilizáltakat, hogy minden egyes nép függ attól, ami egy másiknál történik. Továbbá a nagyipar az összes civilizált országokban annyira egyenlővé tette a társadalmi fejlődést, hogy mindezekben az országokban a társadalom két döntő osztályává a burzsoázia és a proletariátus, napjaink fő harcává pedig a kettejük közötti harc lett."66 6 5 a fiatalok nem ismerik, nem olvasták a «grand siècle» nagy francia és angol történetíróit, Tainet, Soréit, Rucklet (sic !) Stephent; jóformán csak hallomásból, a historiográfia történetéből tudnak róluk egyet s mást." Istványi Oéza : Szellemtörténet, neopozitivizmus, új történelmi realizmus. Protestáns Szemle. 1938. 118—124. 1. 66 Engels : A kommunizmus alapelvei 1847. Marx—Engels válogatott művek.
