Századok – 1963
Tanulmányok - R. Várkonyi Ágnes: Buckle és a magyar polgári történetírás 610
BUCKLE ÉS A MAGYAR POLGÁRI TÖRTÉNETÍRÁS 63» fejtegetései tehát, amelyekben Bucklet élesen elválasztotta Comtetól, nem bizonyultak időtállónak. De Bucklet bírálva Pauler érveiből jónéhányat Lánczy is felvonultat. Buckle szemléletét főleg azért veti el, mert az emberi szabad akarat és a szellemi szabadság tagadásán alapszik. Véleménye szerint a történelmi tünemények szerteáradó folyamatába hiába akarunk a törvényszerűségek megállapításának igényével behatolni, megismeréséhez még a Buckle által olyan nagyra értékelt statisztika sem segít. Művét már megszületésének pillanatában elavultnak tekinti, és fölényes általánosításokkal intézi el. Pedig Lánczy is beleesik abba a hibába, amit Bucklenek kevés kritikusa kerül el. Nem ismerte a munkát. Ha alaposan áttanulmányozta volna Buckle árnyalt és minden sajátos vonást mérlegelő fejtegetéseit, nem azonosíthatta volna módszerét a természettudomány merev módszereivel. Buckle nem a „természettudomány szilárd okkapcsolatá"-t akarta bevinni a történelem eseményeinek laza, összebonyolódott tömkelegébe, nem az „agyvelő homlokzati régióinak" uralmát hangoztatta a „hátsó agyrégiók" felett, amikor az értelmi igazságok fölényéről beszélt az erkölcsi, „kedélyi tényezők felett".59 Az 1885-ös történészkongrsszus előadásai a magyar történetírás feladatát a kiegyenlítésben, a kormányok és az alattvalók közötti viták elsimításában látják. A történet vezéranyagába az „actuális erkölcsi élet nemesítő eszméi" kerültek, s a történeti tudomány „az újabb kor nyugtalan és kóros társadalmi elméletei s exorbitans doctrinái ellenében feltámasztotta a históriai tudatot". A történeti tudat pedig éltető nedveit, e szemlélet jegyében, a nemzet múltjából, jelleméből kell, hogy szívja, A művelődéstörténet a kutatás központi feladata lesz, de elszakad azoktól az eszméktől, amelyek szülték: az uralkodó osztályok, Magyarországon a nemesség életének külsőségei alkotják immáron legfőbb anyagát. A környezet, a miliő tanulmányozása kerül a forradalomellenessége miatt különösen népszerű Taine példájára előtérbe. A konkrét tényanyag elemzése meddő munka, amely semminemű eredményre nem vezethet, a történettudomány jövőjét Lánczy a történetpszichológiai vizsgálódásban látja. S aki a reformkorban úgy hirdette meg a magyar polgári történetírás programját, hogy „a nemzeti kevélység kisszerű nézeteiről fel kell emelkednie az emberiség álláspontjára", Horváth Mihály már kemény elmarasztaló ítéletben részesül.60 A magyar történetírásnak a „nemzeti eszmény" lesz a mércéje. A nemzeti eszmény tartalmi meghatározásában pedig a német történetírás a példakép. „Nem a Grote és Quinet, Macaulay és Buckle szabadságeszményeit, polgári önkormányzó tevékenységét szabad ez alatt értenünk (ti. nemzeti eszmény alatt). A nemzeti egység a katonai erő impozáns kifejtése alapján; egy nagy állam, melyben a nemzeti célok egy vasszilárd keretben összefoglaltassanak; egy öntudatos kormányhatalom a társadalmi szervezet csúcsán: ez az a »strenge politische Ausbildung«, mely a mai Németországnak egyetemes, érctalpú világnézetévé forrva ki magát, szánó mosollyal néz le a Herderek és Gervinusok »tiszta emberi« kifejlődésére."61 A pozitivista történetírók közül a magyar történetírás csupán Tainet tekinti követendő példának, Buckle neve már azok között a külföldi nagyok között sem szerepel, akik műveikkel a fiatal tudósok képzésében kapnak szerepet, György Aladárék köre sohasem kaphatott helyet a történetírók között. Néhányuk más tudományszakban fejtett ki jelentős tudományos tevékeny-69 Lánczi/ Gyula : A történelmi módszerről. A Congressus irományai. 86—107. 1-60 Pamíényi : i m. 26. 1. 61 Lánczy : i. m. 106. 1.
