Századok – 1963

Tanulmányok - Lukács Lajos: Aspromonte és a magyar emigráció 1862-ben 32

64 LUKACS LAJOS mereven hozzákapcsolta a turini kormányzat politikájához, mely végső soron Párizstól függött. Az olasz belpolitikai helyzet 1860 után valóságos izzó kráterként állandó kitöréssel, előre nem sejthető változásokkal kecsegtetett, ilyen körülmények között az óvatosság éppen azt parancsolta volna, hogy a magyar emigráció vezetője legjobb esetben a hallgatás, a várakozás álláspontjára helyezkedjék. Az olasz belpolitikai és ezzel összefüggésben levő külpolitikai kérdések eldöntetlen állapotban voltak. Garibaldi 1862. évi fellépése során közvetlen célként nem tűzte ki a monarchia megdöntését, a köztársaság megvalósítását. Ehhez a forradalmi változáshoz valóban hiányoztak a szükséges nemzetközi körülmények és a végrehajtáshoz elégséges belső szervezett erők is. Garibaldi elsősorban arra törekedett, hogy bajtársainak, a vörösingeseknek mozgósításával, a néptömegek követeléseinek felkarolásával erőteljes nyomást gyakoroljon a liberális Rattazzi-kormányra, mely mind a szükséges társadalmi reformok, minci a nemzeti célok megvalósítása tekintetében tehetetlenül és ingadozóan vezette az ügyeket. Garibaldi arra számított az 1860-as év eseményeinek, emlékeinek felidézésével, néhány ezer bajtársának tüntető felvonulásával, hogy jobb belátásra bírhatja a kormányt, végül is az utóbbi kénytelen-kelletlen, de belesodródik a római kérdés radikális rendezését szorgalmazó akcióba. Ha Garibaldi közvetlen feladatként nem is tűzött ki többet maga elé, mégis mozgalmával felidézte a forradalom szellemét, lázba hozta az olasz közvéleményt, és ennek következtében nagyobb ijedelmet is keltett Turinban, mint ahogy az jogos lett volna. Az 1860-as év forradalmi szellemének felidézése a iegnagyobb aggodalommal és kétségbeeséssel töltötte el a turini liberális és konzervatív urakat és abból kiindulva, hogy nem lenne helyes a mozgalom végkifejlődését megvárni, türelemmel szemlélni, míg a fegyveres tüntető felvonulásból nagyobb arányú forradalmi felkelés bontakozik ki — elhatározták a legerélyesebb fellépést, amit III. Napoleon különbén is határozottan követelt. Az olasz nemzeti mozgalom radikális szárnyának fellépése ily módon akaratán kívül is kiélezte a belső osztályellentéteket, meggyorsította az eseményeket, kiváltotta az ellenforradalmi erők hazai és nemzetközi tömörülését és alkalmat adott egy csírájában levő — forradalmi változásokkal kecsegtető — mozgalom könyörtelen eltiprására. Turin Garibaldi fellépésében alkalmat látott, hogv eleve elreteszelje a nemzeti mozgalom demokratikus szárnyának további mozgolódását és konzervatív tartalommal konszolidálja az 1860-ban megindult átalakulást. így az inkább tüntetésnek szánt mozgalom polgárháborúba csapott át, a forradalmi és ellenforradalmi erők nyílt összecsapásává változott. Erre a szélső esetre Garibaldi és kis csapata nem volt felkészülve — legalább is nem a fellépésük kezdeti szakaszában. Természetesen ebből következett Garibaldi tűzszüneti parancsa is — hiszen ő nagyon is józanul és világosan látta, hogy az adott pillanatban egy fegyveres összecsapás nem mellette szólna. Nem Garibaldin múlt, hogy az események más irányba fordultak. Egy évszázad távlatából is jogosnak és helyesnek látszik, hogy Garibaldi kísérletet tett az olasz kormánypolitika helyes irányú, radikálisabb befolyásolására, és nem hajtott fejet, nem nyugodott bele a nemzeti mozgalom céljainak elvetélésébe, elodázásába. Helyesen tették azok a magyar emigránsok is, akik szívvel -lélekkel a jó ügy mellé álltak és segítették sikerre juttatni Garibaldi fellépését. Végeredményben Frigyesy, Dunyov és mások is abban a tudatban cselekedtek, hogy Olaszország nemzeti felszabadítása, társadalmi haladásának előmozdítása az emberiség közös ügye és az érte hozott áldozatok a magyar nép felszabadításának céljait is szolgálják. Aspromonte és annak