Századok – 1963
Tanulmányok - Perjés Géza: Az élelemellátás kérdése Napóleon oroszországi hadjáratában 528
AZ ÉLELEMELLÁTÁS KÉRDÉSE NArOLEON OROSZORSZÁGI HADJÁRATÁBAN 553 ő építette bele szervesen hadműveleti tervébe. Kétségtelen, hogy Napoleon veresége akkor sem lett volna nagyobb, ha Phull tervét hajtják végre, de Moszkva elfoglalására és pusztulására talán nem került volna sor. Szinte biztosnak vehetjük, hogy követte volna az orosz sereget Velikije Luki irányába, s így Moszkvába nem juthatott volna el. Egyébként Phull tervét távolról sem elvi okokból vetették el és nem is azért, mintha valaki jobb tervvel állt volna elő. Itt nincs terünk arra, hogy részletesen ismertessük azokat az okokat, amelyek Phull tervét meghiúsították, csak megjegyezzük, hogy abban döntő szerepet játszott a cár határozatlansága, az orosz adminisztráció tehetetlensége, a közvélemény irtózása a területfeladástól, végül pedig az udvari emberek intrikája. Jellemző a legfelső orosz hadvezetés viszonyaira, hogy bár a cár elfogadta Phull tervét, azt az egyes orosz hadseregek parancsnokai nem ismerték, még Barclay de Tolly sem, aki pedig nemcsak hadseregparancsnok, de hadügyminiszter is volt. Kétségtelen, hogy abban az időben, amikor a cár elvetette a tervet és elrendelte a drisszai állás feladását, már alig lehetett volna mást tenni, azonban nem azért, mintha a terv kezdettől fogva és alapvetően rossz lett volna, hanem azért, mert a cári udvar tehetetlensége miatt annak több előfeltételét nem teljesítették és az egymást keresztező intézkedésekkel magát a tervet is alaposan összekuszálták. Mindezekért azonban nem lehet Phullt felelőssé tenni, aki mindvégig csak tanácsadó volt, nem pedig vezetésre jogosult és képesített parancsnok. Kétségtelen, hogy Phull nehéz természete objektíve is hozzájárult ahhoz, hogy a dolgok így alakuljanak. Teljesen idegenül mozgott az emberek között, és szakmája sáncaiba húzódva, alig tartott fenn valamilyan érintkezést a külvilággal. Szenvedélyesen hitt elvei helyességében, de ezeket oly módon, olyan formában hirdette, hogy alig nyert meg velük valakit, annál pedig sokkal tisztább jellem volt — és ezt Clausewitz minden elítélése mellett is erőteljesen hangsúlyozza —, hogy ügyeskedéssel, hízelkedéssel és intrikával vonja pártjára a cári udvar embereit.3 6 36 Bár Stein igen nagyra értékelte Phull képességeit, nem hallgatta el gyengeségeit sem és azokról Clausewiteal szinte szószerinti egyezéssel így ír: „Phull ist reizbar hypochondrisch, sein Vortrag ist abstrakt, systematisch, für Menschen, die nicht ans Denken gewöhnt sind, unverständlich; er wird leicht störrisch und statisch, ist nicht durchgreifend genug, er hat daher wenig Popularität." Botzenhast-Hubatsch : Freiherr von Stein. III. Bd. Stuttgart, 1961. 767. 1. — Az igazságot talán Tolsztoj ragadta meg leginkább hatalmas lélektani intuíciójával. így ír a „Háború és bókó"-ben: „Andrej hercegben mindeme személyek közül a feldühödött, nyers-nyakas és eszeveszetten öntelt Pfuel keltette a legnagyobb együttérzést. A jelenlevők közül láthatóan csak ő nem kívánt magának semmit, csak ő nem gyűlölködött senkire; mindössze egyet akart: fogjanak hozzá annak a tervnek a megvalósításához, amelyet esztendők munkájával leszűrt elmélete alapján megszerkesztett. Nevetséges volt, kellemetlen volt gunyoros modora miatt, de egyúttal önkéntelen tiszteletet gerjesztett eszméjéhez való határtalan ragaszkodásával. Ezenkívül — Pfueló kivételével — valamennyi felszólaló beszédében volt egy közös vonás, amit az 1805-ös haditanácson nem lehetett látni: a leplezett, de mégis páni félelem Napoleon lángelméjétől, az a félelem, amely minden ellenvetésben megnyilvánult. Azt hitték, Napoleon nem ismer lehetetlent, mindenfelől várták Napoleont, és az ő rettegett nevével rombolták le egymás feltevéseit. Űgy látszott, csak Pfuel tartja Napoleont is ugyanolyan barbárnak, mint elméletének valamennyi támadóját. De Pfuel tiszteleten kívül szánalmat is keltett Andrej hercegben. Abból a modorból, ahogyan az udvari emberek bántak vele, abból, amit Paulueci bátorkodott mondani a császárnak, de főként magának Pfuelnak egy kissé kétségbeesett arckifejezéséből látni lehetett, hogy a többiek tudják, ő pedig érzi: hamarosan elbukik. Es önteltsége, zsémbelődő német 4*
