Századok – 1963

Történeti irodalom - Childe; Vere Gordon: A civilizáció bölcsője – Az európai társadalom története (Ism. Hatos Géza) 446

468 KRÓNIKA \ bek mozgalmait. Nem tartotta kielégítőnek Liptai Ervin a délszláv munkásmozgalom tárgyalását sem, amely leszűkül a szerb—bunyevác opportunista szociáldemokratákra. Nem szól a disszertáció a megszállás alá került délszláv lakosság és a Tanácsköztársaság viszonyáról sem. Megítélése szerint, mondotta Liptai Ervin, a disszertáció előszavában magasabb igényeket támaszt önmagával szemben a szerző, mint amelyeket kielégít. Az előszóban felvetett átfogó elvi kérdések a továbbiakban nem kapnak olyan központi helyet, mint ahogyan az várható lett volna. Az előszó követelményeinek a disszertáció akkor felelhetett volna meg, ha a nemzetiségi probléma egészét tárgyalja. Hangsúlyozta azonban, hogy a hibát nem a disszertációban, hanem a célkitűzésben látja. Annak a reális követelménynek, hogy a magyarországi délszláv problémát oldja meg, — a disszertáció jól megfelel. Liptai Ervin azzal az értékeléssel kapcsolatban, amelyet a disszertáció a nemzeti kérdés burzsoá megoldásának belső tényezőiről adott, más sorrendiséget vélt kihangsúlyozandónak. Véleménye szerint a belső okok között is „alapvetően az játszott döntő szerepet, hogy a Monarchia területén élt népek szocialista forradalmi mozgalmai nem vezettek győzelemre"; a nemzeti kérdés internacionalista megoldását nem lehet elválasztania szocialista forradalom győzelmétől. Egyoldalúnak tartotta Jasa Tomié értékelését, a jugoszláv polgári hatásra erősödött nemzeti elégedetlenség és aktivitás bemutatását, a Bánáti Köztársaság értékelését. Nem tudott egyetérteni a disszertációval a muraközi mozgalmak értékelésében, a Horvátországhoz való csatlakozás megítélésében. Hiányolta az egyes szlovén pártok társadalmi bázisának bemutatását, a szlovén szociáldemokrata párt tevékenységének ábrázolását, a bánáti román aspirációk hatásának vizsgálatát is. Összegezve véleményét, Liptai Ervin javasolta a disszertáció elfogadását, valamint — bővítés és javítás utáni — mielőbbi megjelentetését. Az opponensi vélemények után több felszólalásra került sor, Kemény G. Gábor kandidátus elismeréssel szólt a disszertáció eredményeiről, majd csatlakozott az opponensek kritikai észrevételéhez a szlovén mozgalom értékelésével kapcsolatban. Maga is aggályosnak tartotta a „magyarországi délszláv" elnevezés használatát. Hibáztatta a disszertációt, hogy az nem mutatja be kellően azt az utat, amelyet a magyarországi nemzetiségi munkásmozgalmak megtesznek 1918-ig. Nem tartotta kielégítőnek a magyarországi délszláv nemzetiségi mozgalom kibomíásának, párttagozódásának felvázolását sem. Felhívta a figyelmet az 1884-es cezúra pontosságára, szólt Polit Mihály szerepéről és jelentőségéről, a szociáldemokrata párt nemzetiségi politikájáról. Javaslatokat tett további sajtótermékek, források tanulmányozására. Perényi József kandidátus hibáztatta, hogy a disszertáció megmaradt a bunyevácok és sokácok horvát megjelölésénél, mert helyesebb szerbeknek nevezni őket. Kívánatosnak tartotta, hogy a statisztikai számításokra jegyzetben utaljon a disszertáció, mert azok így nem ellenőrizhetők. Hanák Péter kandidátus hangsúlyozta, hogy a Tanácsköztársaság nemzetiségi politikájának egy konkrét vonatkozásban történt ismertetését eddig aligha láttuk, s a hazai irodalomban a szocialista föderáció kérdéseivel sem foglalkoztak még. Jó ós helyes szerrfpontnak tartja a disszertáció — itt vitatott — álláspontját, miszerint a Tanácsköztársaság nemzetiségi politikája része volt a világforradalomórt folytatott harcnak. Figyelemreméltónak mondta a disszertáció ama megállapítását, hogy ez a terület — más soknemzetiségű országoktól eltérően — „rendkívül vegyes, egymásba ékelt nemzetiségeket tartalmaz". Utalt arra, hogy a lenini—sztálini nemzetiségi tételeket, amelyek más történeti körülményekre és más nemzeti elrendezésekre vonatkoztak, korábban kissé mechanikusan próbáltuk alkalmazni a magyarországi viszonyokra. Foglalkozott továbbá a Vajdaság problémáival, rámutatva, hogy a mai Vajdaság nem történeti kategória. Internacionalista alapon csak arra az álláspontra helyezkedhetünk, •— állapította meg —, hogy e területen az egész lakosság önrendelkezési jogát szavazással, választással kellett volna biztosítani, a többségi elv szerint. A disszertáció érdemének tartja, hogy olyan vegyes nemzetiségű területeken, mint a Vajdaság, a nyugat-magyarországi horvát és a szlovén területek, viszonylag tisztán tárgyalta az autonómia problémáját. Vitatta az opponensek, s különösen Arató Endre álláspontját a két útra vonatkozó koncepció tekintetében. Megítélése szerint nagy hiba lenne ilyen fontos elvi kérdéseket mellőzni a disszertációból. Meg kell tartani — legfeljebb korlátozva érvényét a délszláv területekre — még akkor is, ha ez a kérdés vitás még jelenleg köztünk és a csehszlovák, délszláv, román történészek között. Ezzel összefüggésben leszögezte, hogy egyáltalán nem ért egyet Arató Endre fejtegetésével a Szovjetuniót illetően, s kitért az 1917—20-as évek főbb eseményeinek ismertetésére. Hangsúlyozta, hogy a monarchiai és oroszországi események több igen lényeges pontban eltérő képet mutatnak, s utalt az önrendelkezési