Századok – 1963
Tanulmányok - Kovács Endre: Az 1859. évi magyar–román egyezmény 293
302 KOVÁCS END1ÎE joggal beszélhetünk III. Napoleon titkos keleti politikájáról. Nem első eset a kettős politika alkalmazása a második császárság életében. Egyik fő jellemvonása ez III. Napoleon egyéniségének s az általa inaugurált küljiolitikának is. A francia külpolitika kétarcúságára kitűnően fényt vetett már a krími háború is, melynek kirobbantását senki úgy nem óhajtotta, mint a kifelé mérsékletet hirdető П1. Napoleon; a háttérben annál nagyobb erővel szervezte a háborút. Nyomon követhetjük ezt a kétarcúságot a párizsi béke után, az Ausztriához fűződő viszony formálásában is. Az olasz—francia—osztrák háború kérdése elvileg eldőlt már 1858 júliusában a plombièresi találkozón, amikor Napoleon kijelentette Cavournak, hogv kész megsegíteni Szardíniát Ausztria ellen minden erejével, feltéve, hogy a háború nem forradalmi céllal tör ki, és igazolni lehet a hazai közvélemény, valamint a nemzetközi diplomácia szemében. Ettől kezdve az olafez — francia szövetség képviselői — elsősorban Cavour — lázasan keresik a casus bellit, az olasz miniszterelnök és a császár meg is állapodnak jóelőre a háború elindításának valóban machiavellista akciójában, de III. Napoleon még mindig — még 1859-ben, a háború kitörése előtt néhány órával is — szövetségi tervekkel áltatja az osztrák diplomáciát.16 III. Napoleonnak a román egységhez, a tervezett magyar felkeléshez való viszonyára is a titkolózás, a kettős játék és a kitűzött célnak egy másik nagyobb cél alá való rendelése a jellemző. Ezt az óvatoskodást bizonyos mértékig megindokolja a nemzetközi diplomáciával, a többi nagyhatalommal való számolás, hiszen a császárnak biztosítania kellett az olasz háborút mindenfajta külső meglepetéssel szemben. Oroszország jóindulatú passzivitása felől a császár biztos lehetett, hiszen a cári kormányzat jó szemmel nézte Piémont erőfeszítéseit az olasz egység létrehozatalára.17 Nagyobb gondokat okozott Anglia, főképpen pedig Poroszország várható magatartása.1 8 Angliával kapcsolatban a császár beérte volna azzal, hogy a brit kormány valamiféle „kényszeredett" semlegességet tanúsítson és 1859 februárjában, tehát éppen akkor, amidőn a magyar emigráció vezetői már a legvérmesebb reményekkel eltelve készülődnek a keleti válság kirobbantására, a francia és olasz diplomácia egyesült erővel mindent elkövet abban az irányban, hogy kiismerje az angol külpolitika valódi szándékait és Angliát megpróbálja megnyerni az olasz — osztrák háborúban, mint semleges felet. Az angol kormány felajánlotta közvetítését Ausztria és Olaszország között, ezt francia — olasz részről el is fogadták, de szó sem volt arról, mintha komolyan meg akarnának egyezni. III. Napoleon titkos politikája továbbra is a háborút készíti elő,19 Olaszországban pedig nyíltan folyt a társadalom erkölcsi és anyagi erőinek mozgósítása a nagy cél érdekében. Ami pedig a német országok magatartását illeti: ez még Angliánál is jobban nyugtalanította a császárt. A közép-német államok (Bajor- és Szászország) Ausztria vazallusai, és Cavour Poroszországgal szerette volna egyensúlyozni őket, de Vilmos herceg, aki 1858. október 7-én került az uralkodói székbe, nyomban megváltoztatta a királyság külpolitikáját, s a november 6-án megalakult új kormány elnöke 16 Thouvenel nyilatkozata Metternich követnek. Metternich — Buol 1859. ápr. 23-В. V. Bossy : i. m. 261. 1. 17 Utalt erre Gorcsakovnak egy nyilatkozata is: „Oroszország és Piémont természetes szövetségesek." P. Matter : Cavour et l'unité italienne. 111. 1927. 42. 1. 18 II carteggio Cavour—Nigrs^ a cura della R. commissione editriee, II. Bologna 1926. 40. 1. (A továbbiakban: Carteggio.) 19 Carteggio, II. 282. 1.
