Századok – 1963
Tanulmányok - Kovács Endre: Az 1859. évi magyar–román egyezmény 293
AZ 1859. ÉVI MAG Y AB—BOMiN EGYEZMÉNY 303 Hohonzollern-Sigmaringen herceg, külügyminisztere pedig Schleinitz — ami kedvező fordulatot jelentett Ausztria számára. A III. napoleoni külpolitika nemzetközi tényezői között a legelhatározóhb befolyással tehát az angol kormány és a német államok befolyása jött számításba 1859 elejétől. Anglia semlegessége bizonytalan dolog volt, részben attól is függött, hogy a háború — ha már egyszer valóban kitört — hol áll meg, mennyiben zavarja meg a keleten kialakult s Angliát kielégítő status quot. A császár attól tartott, hogy ha keleten általános felkelésre kerül a sor, ez Angliát óhatatlanul belesodorja a háborúba. 1859. március 4-én a Tuileriákba hivatta Nigrát, a szárd kormány küldöttjét, s közölte vele, hogy az angol és a német közvéleményre való tekintettel — nem látja ugyanis biztosnak ezek semlegességét az Ausztria elleni háború esetén — kénytelen felfüggeszteni a Cavourral közösen szőtt háborús terveket; a császár szerint 1860 tavasza előtt aligha lehet megkezdeni a háborút. A piemonti politika horizontja elborult, Cavour óriási erőfeszítései meghiúsulással fenyegettek, és ez az ingadozás kihatott a magyar és román tárgyalásokra is. A háborút tartósan persze már nem lehetett megakadályozni, az olasz társadalom forrongása a robbanásig feszült, Cavour háborús politikájával maga oldalán látta — az egy Mazzini kivételével — az egész olasz nemzetet. III. Napoleon az ang*ol és német intervenciótól félve az utolsó pillanatban is habozott, de Cavournak saját népén kívül nem volt más szövetségese, hacsak nem számítjuk a magyar emigrációt, melynek odaállása, ekkor még katonai erő híján, csak erkölcsi támogatással volt egyenértékű. Cavour tehát mindent egy kockára: a napoleoni szövetségre tett fel, a császár pedig — kinek politikája IX. Pius szavai szerint „pokoli politika, mely szüntelenül változik"20 — alapjában egy olyan ügy mellett kötelezte el magát, mely népszerűtlen volt miniszterei előtt, mely miatt meg kellett küzdenie Walewski befolyásával, saját feleségével, a tőzsde embereivel, a katolikus párttal, mindazokkal, akik nem látták közvetlen érdeküket ebben a háborúban, s ide sorozhatjuk a parasztokat, valamint a hadsereg tagjait is. 1859 tavaszán a béke mellett kardoskodik az angol kormány (Derby torykormánya), Viktória királynő megpróbálja személyes kapcsolatait is latba vetni III. Napoleonnál, hogy „csillapítsa le Európa nehezteléSét, hallgasson a humánum és az igazság hangjára".21 A béke és a status quo hívei az öt nagyhatalom kongresszusának összehívásával iparkodtak a kérdést legalábbis elodázni, de Cavour, a kis Piémont vasakaratú és mindenre elszánt képviselője a császárral folytatott megbeszélésein a Quai d'Orsavn majd a Tuileriákban — Walewski jelenlétében — lemondással fenyeget, sőt egyenesen a király lemondását helyezi kilátásba; ő maga, mint mondja, Amerikába emigrál és megjelenteti bizonyítékait III. Napoleon ellen. A kínos és feszült helyzetben végre 1859 áprilisában a rövidlátó és elhamarkodott osztrák politika hozta meg a döntést: Ferenc József április 20-án elküldte Turinnak az ultimátumot, s ezzel gyakorlatilag maga kezdte meg a háborút. A szárd fővárosban fellélegzettek: a vágyvavágvott pillanat elérkezett, a nemzeti politika győzelme teljes. Cavour ujjong, Párizsban pedig a császár most már könnyűszerrel igazolja álláspontját. Még néhány nap s a francia seregek elindulnak az Arco völgyében, Napoleon meghirdeti, hogy független Itáliát akar Afrikától az Alpokig. 20 Valbert (Cherbuliez) : M. Thouvenel et le due de Gramont. Revue des deux Mondes 1889. máj. 1. 210. 1. 21 Matter : i. m. III. 162. 1.
