Századok – 1963
Tanulmányok - Kovács Endre: Az 1859. évi magyar–román egyezmény 293
AZ 1859. ÉVI MAG Y AB—BOMiN EGYEZMÉNY 301 1859. február 6-án értesültek az európai kabinetek arról, hogy a havaselvi nemzetgyűlés megválasztotta fejedelemmé Cuzát, akit előzőleg már Moldvában is fejedelemnek választottak. Ezzel a román nemzeti mozgalom kész tények elé állította a világot, egyben bizonyítékát nyújtotta annak, hogy nem hajlandó lemondani céljairól, bármennyire akadályozzák is ezek elérésében egyes európai hatalmak. A kettős választás egész sor diplomáciai jegyzék váltást eredményezett, az egyes hatalmak a maguk érdekei szerint bírálták el a választások ügyét. A nagyhatalmak által 1858. augusztus 19-én aláírt egyezmény ugyanis fenntartotta a fejedelemségek különállását, előírta, hogy mindkettőnek ugyanazok a törvényei és ugyanaz a katonasága legyenek, de a közös ügyeket egy külön bizottságnak kellett megvitatnia. Az egyezmény külön közigazgatást, két kormányt és két országgyűlést vett tervbe s ezekre várt a feladat, hogy két fejedelmet válasszanak. Ifivel azonban az egyezmény nem említi, hogy ugyanaz a személy megválasztható-e mindkét fejedelemségben, nem mondja ki, hogy egy moldvait nem lehet megválasztani Havaselvén is és fordítva, a román hazafiak úgy vélték, hogy törvényesen jártak el. A kettős választás legnagyobb ellensége Ausztria és Törökország volt. Von Prokesch szerint „freche und ganz schlechte Wahl"-ról van szó, és Buol kancellár osztotta ezt a nézetet.14 A török kormány kész volt a moldvai választást jóváhagyni, de Havaselvére egy kajmakamot kívánt kinevezni. Angliában hajlottak a felé a nézet felé, hogy az egyesülés az idők követelménye és tartósan úgysem lehet megakadályozni, legfeljebb időben kitolni. Az orosz álláspont a román ügyre nézve kedvezően alakult, a iaçii orosz konzul szerint az új választások megfeleltek mindama feltételnek, melyet az 1858. évi egyezmény 13. cikkelye előírt.15 A kérdés eldöntése azonban leginkább HI. Napoleon álláspontjától függött. Ott pedig a román egyesülésnek — amennyiben természetesen a francia burzsoázia érdekeinek megfelelőn jön létre — nyert ügye volt. Cuza fejedelemmé választása és a román nemzeti mozgalom elemi erejű fellendülése ismételten ráirányították a mindenható olasz miniszterelnök, Cavour és III. Napoleon figyelmét a keleti kérdésre. Egy idő óta mindkettőjük politikai tervei között nagy helyet foglalt el a balkáni és a monarchiabeli népek helyzete, lappangó vagy nyíltan lángoló felszabadulási mozgalma, melynek felhasználhatóságát mindketten korán felismerték. A román nép önállósági törekvése éppúgy beleesett a napoleoni, cavouri politika irányába, mint a tervbevett magyarországi felkelés; nem azért, mintha III. Napoleon minden körülmények között kívánta volna a kelet-európai elnyomott népek függetlenségét, hanem azért, mert a keleten tervezett felkelés katonailag tehermentesítette volna a francia—olasz sereget, elvonta volna Ausztria seregének jelentős erőit Olaszországból, megkönnyítette volna a francia—olasz hadsereg győzelmét. A keleti konfliktus tehát kezdettől fogva nem főcél III. Napoleon és Cavour diplomáciai ós katonai tervezgetéseiben, hanem eszköz, melyet igénybe vesz az ember akkor, ha minden nemzetközi körülmény mellette szól, de elejt, mihelyt a hadihelyzet vagy a diplomácia változásai más megoldást kínálnak. A keleti kérdés kirobbantása, az erdélyi és magyarországi felkelés és ennek kapcsán egy hatékony magyar—román katonai egyezmény, melyet kiegészíthet a délszlávokkal kapcsolatos kombináció — a császári politikának nem annyira nyílt, mint inkább titkos részlegét alkotják, és ezért 14 R. V. Bossy : L'Autriche et les Principautés Unies. Bucarest. 1938. 191. 1. 15 R. V. Bossy: i. m. 11. 1.
