Századok – 1963

Történeti irodalom - Beér János: A helyi tanácsok kialakulása és fejlődése Magyarországon (1945–1960-ig) (Ism. Búza László) 199

.TÖRTÉNETI IRODALOM 201 új életre, fenntartva ezek irányában a Nemzeti Bizottság politikai ellenőrző hatáskörét. Erős küzdelemre volt szükség annak biztosítására, hogy a reformok helyét a forradalmi átalakulás foglalja el. A könyv nagyon behatóan fejti ki ezen a téren a kommunista párt szerepét. A Magyar Népköztársaság Alkotmányának V. fejezete, mely az államhatalom helyi szerveiről szól, lerakja ebben a vonatkozásban is az új államszervezet alapjait. Az alkotmány idevonatkozó rendelkezései — amint ezt a könyv V. fejezete kifejti — csak programot állítanak fel, alapelveket szögeznek le, melyeket a gyakorlatban még meg kellett valósítani. Az alkotmány 35. §-a kifejezetten megállapítja, hogy a helyi tanácsokra és a végrehajtó bizottságokra vonatkozó részletes szabályokról külön törvény fog intézkedni. Az alkotmány végrehajtásáról a 70. § értelmében a Minisztertanácsnak kellett gondoskodnia. Ennek a szakasznak a 2. pontja előírja, hogy a Minisztertanács köteles az alkotmány végrehajtásához szükséges törvényeket az Országgyűlés elé terjeszteni. A Minisztertanácsnak ez a kötelessége a helyi tanácsokról szóló törvényekre is kiterjed. Az I. tanácstörvénnyel (1950. évi I. törvény) a könyv VI. fejezete foglalkozik. Erős küzdelmet kellett kifejteni ahhoz, hogy a helyi tanácsok az alkotmánynak megfelelő formában és hatáskörrel megkezdhessék működésüket. Ez a küzdelem az első tanácstörvény életbeléptetése és a tanácsok működésének megkezdése után is tovább folyt. Különösen erős küzdelmet kellett folytatni azért, hogy a tanácsok államhatalmi jellege érvényesülni tudjon, s hogy az államhatalom központi szervezete s helyi szervei között összhangzatos működés biztosíttassák. Hiba volt, hogy a helyi tanácsok irányítását kezdetben azok államhatalmi jellegével ellentétben a Minisztertanács, sőt annak egyik tagja, a belügyminiszter látta el, ez a tanácsok államhatalmi jellegét teljesen elhomályosította. Hiba volt, hogy az ellenforradalmat megelőző időkben a helyi tanácsokat népszerűtlen feladatokkal bízták meg. Munkájuk tekintélyes része a begyűjtéssel kapcsolatos rendelkezések végrehajtása volt, e feladatok megoldásába a funkcionáriusok sokszor adminisztratív intézkedésekhez nyúltak, ami éles ellentétben állt a szocialista törvényesség követelményével, s elhomályosította a tömegek előtt az új szocialista államszervezet lényegét és jelentőségét. A könyv Vn. fejezete a II. tanácstörvény (1954. X. törvénycikk) előkészítésével és elfogadásával (1953 — 1954), a IX. fejezet az 1954. évi tanácsválasztással s a tanácsok tevékenységével foglalkozik a választástól az 1956 októberi ellenforradalomig. Nagyon érdekes a könyv X. fejezete, mely ,,A tanácsi szervek az 1956. évi ellenforradalom és annak törvényes leverését követő konszolidáció idején" címet viseli. Az ellenforradalmi erők támadása a párt mellett elsősorban a helyi tanácsok és azok funkcionáriusai ellen irányult, ezek helyébe igyekeztek az ellenforradalmi céloknak megfelelő régi szervezeteket és régi embereket beállítani. A tanácsi apparátusnak az ellenforradalom leverése után nagyon gyorsan sikerült a hatalmat újból kezébe venni. Ez világos bizonyítéka annak, hogy Magyarország lakossága élesen szembenállt az ellenforradalommal, s hogy az a régi uralkodó osztályok s a régi politikai pártok vezetőinek idegen hatalmak támogatásával megindított akciója volt. A történeti jellegű fejtegetéseket a XI. fejezet zárja le, mely a tanácsi szervezet és a tanácsi munka alakulásáról szól 1957—1960-ig. Beér János könyve nemcsak a jogtudomány, hanem a jogtörténet szempontjából is nagyon sikerült alkotás. Kimerítően tárgyalja a tanácsok kialakulásával és fejlődésével összefüggő összes problémákat. Példaképe az elmélet és a gyakorlat szerencsés összekapcsolásának s nagyon hasznos útmutatás mindazok számára, akik arra törekszenek, hogy az államhatalom helyi szervei a legtökéletesebben szolgálják a szocializmus építését. BUZA LÁSZLÓ