Századok – 1963

Történeti irodalom - Galántai József: Egyház és politika 1890–1918 (Ism. Horváth Zoltán) 197

198 TÖRTÉNETI IRODA I.OM Galántai József könyve megírásakor minden jel szerint nem tudott a kínálkozó műfajok között egyértelmű döntésre jutni, s bizonyosan ebből a bizonytalanságból ered az, hogy munkája felemás — egyik műfaj mértéke sem alkalmazható rá igazán. A témát illusztráló anyagot — hírlapi cikkeket, beszédeket, nyilatkozatokat, leveleket, s más dokumentációt — a szerző lelkiismeretesen, körültekintően és alaposan gyűjtötte össze. Ez a dokumentáció beszédes, meggyőző ós egyértelmű. Galántai ügyesen csoportosítja idézeteit és dokumentumait,mindezzel nem is lenne semmi baj. A baj ott kezdődik, hogy a dokumentáció egy pamflethez túl sok és terheli a művet. Ahhoz, hogy agitatív röpirat legyen, túl hosszú, s nincs elég jól megírva. Viszont ahhoz, hogy tudományos igényeket kielégítve, összefüggéseket világítson meg, nem a dokumentáció, hanem a szerző kutató akarata, a kor problémáiba ós feltételeibe való elmélyedés kevés. Mert ahhoz, hogy felismerjük: a katolikus egyház reakciós, haladásellenes (s ha nem tartanánk a pleonasmus és frivolitás vádjától, azt mondhatnánk: klerikális) magatartást tanúsított, aligha van szükség egy 13 ív terjedelmű könyvre, s a nagyon nagy, alapos munkát igénylő dokumentáció felkutatására. A szerzőnek ezt a szorgalmas és lelkiismeretes gyűjtőmunkáját nagyon javára kell írni, s csak sajnálkozni lehet azon, hogy anyagát nem tudta jobban értékesíteni. Ha írása pamfletnek készült, akkor teljesen elhibázott, mert nehezíti a sok jegyzet, hivatkozás, idézet, s az ezzel (bár nem szükségszerűen, de sajnos igen gyakran) együttjáró darabosság a megírásban. Mindezt figyelembevevő is kétségtelen, hogy a könyvet a történetíró igényével írta és ezen a szinten is kell bírálnunk művét. Ilyen összefüggésben kell rámutatnunk arra, hogy a szerző nem tár fel mélyebb, alkati összefüggéseket és kölcsönhatásokat, nem veszi figyelembe a tárgyalt kor belső erőviszonyait, társadalmi, gazdasági és politikai feltételeit. Galántai könyvéből sokat megtudtunk ugyan arról, hogy az egyház Habsburgpárti volt, dualizmus-párti volt, nagybirtok-párti volt. Az is kiderül, hogy a századforduló idején aktív politikai tevékenységet fejtett ki —• de lényegében mindezt nagyon szimplifikálva, sematikusan — patronszerűen kapjuk meg. Bevezetőben rámutat arra, hogy mi indította a múlt század végén a Vatikánt s a magyar főpapságot arra, hogy fokozott aktivitásba kezdjen, s indokul azt az egyszerű sémát hozza fel, hogy „kiéleződtek az osztályellentétek". De hiszen az osztályellentétek teljesen másként éleződtek ki (a könyvben ismételten említett) Belgiumban, Németországban, Ausztriában —- és Magyarországon. (Nem is szólva arról, hogy említés sem történik az ezekben az időkben rendkívül kiéleződött franciaországi antiklerikális mozgalomról.) Az egyházi politikának azt az alapvető különbségét az említett katolikus országokkal szemben (amelyek képesek voltak nagy katolikus mozgalmakat szervezni), hogy Magyarországon a magas klérus elsősorban nagybirtokos —- tehát alapvető érdeke az arisztokratikus-fólfeudális rendszer fenntartása, Galántai nem emeli ki. S ha ezt tudjuk — amint persze Galántai is tudja —, akkor hogy lehet szemére vetni l'rohászkának: ,,Kisajátításról, földosztásról még csak említés sem történt" az 1915-ben hirdetett földreform-tervóben (159. 1.)? Ezt a példát, ily élesen beállítva azért hozzuk fel, mert az egész könyv szemléletét jellemzi. Nem lehet felháborodni azon, gúnyolódni afölött, hogy az egyház felső vezetése antiszociális, antiradikális, antiszocialista —• mert ha nem ez lenne, akkor nem is lenne, nem is lett volna a katolikus egyház vezetése. Galántai könyvének, szerintünk, be kellett volna mutatnia, hogy az egyház teljes tudatában helyzetének — ós az ország helyzetének is — milyen módon indított és folytatott többfrontos harcot a magyar társadalom különféle osztályai körében a maga politikai és gazdasági érdekeiért ; hogy másként lépett fel Prohászka az értelmiségivárosi lakosság körében, s másként harcolt Csernoch a prímási székből az alsópapság irányításával. Hogy mást jelentett a néppárt, politikai akciója, s mást a Szent István Társulat, a Katolikus Népszövetség szervező szerepe; hogy Giesswein mennyiben vette komolyan a maga misszióját a munkásság megszervezésére, s hogyan szólt a falu népe felé a Néplap. A katolikus szervezkedésnek azt az alapvető jellemzőjét, hogy egyazon időpontban (s egyazon felső irányítás mellett) a szükségnek megfelelően akár százféle arcot is mutatott ós tudotl mutatni — a könyv középpontjába kellett volna állítani. Nem lehet e kor katolikus mozgalmairól hitelesen írni úgy, hogy említés se történjék arról a mély ellentétről, amely a hivatalos klérus és Prohászka között fennállott, s amely Prohászka műveinek indexre-tételével fejeződött be (s azzal, hogy püspöksége némi anyagi előnyöket kapott). Lehetetlen elhallgatni, hogy 1907—1908 körül rendkívüli mértékben kiéleződött az ellentét a katolikus akció és a magyarországi protestantizmus között, s hogy ezt az ellentétet azután Tisza István és Csernoch szövetsége oldotta fel