Századok – 1963
Történeti irodalom - Benda Kálmán–Irinyi Károly: A négyszázéves debreceni nyomda (Ism. Tóth András) 186
TÖRTÉNETI IRODALOM BENDA KÁLMÁN—IRINYI KÁKOLY: A NÉGYSZÁZÉVES DEBRECENI NYOMDA (1561-1961) (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1961. 432 1., 104 ábra) Az alföldi metropolis, Debrecen felé kettős évforduló fordította a közelmúltban a figyelmet. A város első privilégiumának 700 éves fordulóját ünnepelte, a város és a magyar művelődés intézményei pedig az ország legrégibb nyomdájának, a debreceni nyomdának (most Alföldi Nyomda) 400 éves ünnepét. A jubiláns város szerepének napjainkig ható politikai és társadalomtörténeti jelentősége mellett nem törpül el egyik intézményének, nyomdájának az a szerepe, melyet a magyar művelődés történetében játszott. Sőt: mindaz, amit a debreceni nyomda nyújtott a magyar művelődésnek, irodalomnak, közoktatásnak és — adott esetekben — a politikai fejlődésnek, mindaz messze túllépi a közművelődés fogalmának kereteit. Indokolt volt tehát, hogy neves szerzők tollából jelenjék meg az előttünk fekvő reprezentatív kiállítású kötet, mely egyébként szegény nyomdászaitörténeti irodalmunknak mind a vizsgált időszak terjedelme, mind szerény látószögéből eredő alapossága, mind perspektivikus szemléletmódja következtében nem kicsiny értékű nyeresége. Már csak azért sem, mivel az e témával foglalkozó legutóbbi összefoglaló nagyobb mű, Csűrös Ferenc kötete, félszázada jelenvén meg, szükségessé, elengedhetetlenné vált az újabban feltárt adatanyag feldolgozása, új szemléletmód alkalmazása. A szerzők — szakmai érdeklődésüknek megfelelően — megosztották a téma feldolgozását. Benda Kálmán az alapítástól 1849-ig terjedő történeti korszakot dolgozta fel (l—156. 1.); e fejezeteken belül a nyomdatechnikával kapcsolatos részeket Bogdán István írta meg (23 lapon); az 1849 utáni évtizedek ismertetése Irinyi Károly tollából származik (157—267. 1.), aki elsősorban a modern nyomdászat kérdéseinek szakértője (a technikai kérdések területén is). A választott határ helyesnek látszik: bár a nyomda csupán 1905-ben vált iparvállalattá, ennek az átalakulásnak országos előzményei az abszolutizmus éveivel esnek egybe. A téma ilyetén megosztása rányomja bélyegét a kötet két részére. Annak ellenére, hogy a szerzők általában sikerrel törekedtek a helyes arányok közös biztosítására. Benda fejezetei mégis inkább történeti-művelődéstörténeti jellegűek, Irinyi viszont inkább a technikai-társadalomtörténeti elemeket domborítja ki. Az összkép ennek ellenére egységes jellegű, s ami szintén nem jelentéktelen: nagymértékben élvezhető, olvasmányos. Különösen az 1849-ig terjedő fejezeteket jellemzi a szerzőktől megszokott, magávalragadó stíluslendület. Űj történeti szemléletünknek felel meg a szerzők elvi célkitűzése: szemben a korábbi nyomdászattörténeti irodalom túlnyomóan technikai és stíluselemző felfogásával, már az előszóban kifejtik, hogy „a kiadványokban testet öltő gazdasági-társadalmi fejlődést s a hozzá szorosan kapcsolódó művelődési törekvéseket igyekeztünk vizsgálataink középpontjába állítani". Ez mindvégig sikerrel járt. Ugyanakkor tiszteletreméltó szerénységgel szigorú határt tudtak szabni a magyar és egyetemes történeti „kalandozó" kitekintések kísértő csábításának: a nyomda történetét várostörténeti keretben szemlélték, s a feltétlenül szükséges kitekintések mezejét a kiadványok tartalmi-világnézeti értékelésével kapcsolatban mondottakra korlátozták. Mondanivalójuk — melyben különleges értékesek a nyomda dolgozóinak anyagi és társadalmi helyzetéről írt lapok — így vált tömörré, lényeget adóvá. A debreceni nyomda életének első perceitől kezdve bizonyítja azt a tételt, hogy minden intézmény — legyen az politikai, oktatási, közművelődési vagy ezekkel összefüggő technikai jellegű — valamilyen ideológiának szolgálatában áll, s hogy maradi vagy haladó mivoltát az őt vezérlő világnézet milyensége szabja meg. Debrecen nyomdája már akkor keletkezett, amikor a városban berendezkedett a szakramentárius kálvini irányzat, s amikor Mcliusz Juhász Péternek mint világnézeti harci eszközre volt szüksége
