Századok – 1963

Vita - Várady László: Egyszerűsítés és elmélyítés? 168

EGYSZERŰSÍTÉS ÉS ELMÉLYÍTÉS Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Történész Blokkjának egyik ülésén nemrégiben szóba került a történeti oktatás anyagának csökkentése, illetve egyszerűsítése a nagyjában azonos fejlődésű népek történetének bizonyos földrajzi körzetek szerinti globális tárgyalása útján. Az alábbiakban vitaanyagként közölni szeretném a kérdés felvetődése kapcsán elhangzott hozzászólásom kissé bővített szövegét. Ezt bízvást megtehetem anélkül, hogy homály és zavar támadna amiatt, hogy a Blokk ülésén szőnyegen volt eredeti téma a Századokban még nem nyert kifejtést. Itt ugyanis nem akarok vitába bocsátkozni afelől, hogy a hasonló fejlődésű népek története mennyiben tárgyalható történelmi-földrajzi körzetek szerint . Az a körülmény azonban, hogy a földrajzi elv — nevezzük ezt akárhogyan — mint differenciáló tényező egyáltalán felmerült az államtörténetek fölött, a népek bizonyos csoportjainak történeti fejlődésével kapcsolatban, ez maga mutatja, hogy az egyetemes történet feltótlenül igényli a filozofikus megvilágítást abból a szempontból is, hogy voltaképpen miért beszélhetünk az államtörténetek fölött hasonló fejlődésű népkomplexumokról, és továbbmenőleg: mi az oka a fejlődési különbségeknek az egyes körzetek, ill. népkomplexumok között. Vagyis történetfilozófiai magyarázatot kell adnunk arra a kérdésre, hogy milyen törvényszerűség alapján állottak elő a térbelilég, azaz történelmi-földrajzi viszonylatban észlelhető különbségek, illetve azonosságok a népek bizonyos egymással kapcsolatban álló vagy egymástól elszigetelt csoportjainak fejlődésében. Vagy: mi a végső oka annak, hogy ugyanazon fejlődési jelenségek kronológiailag és minőségileg különbözőképpen jelentkeztek (vagy egyáltalán nem jelentkeztek) az egyes népcsoportok történetében. Ezek a kérdések az egyetemes történetet egészében tanulmányozó ember előtt úgyszólván önként felmerülnek, a marxista történettudománytól azonban, sajnos, még nem kap kielégítő választ reájuk. Mielőtt azonban felvetném azt a szempontot, melynek alapján e kérdéseket, véleményem szerint, marxista alapon helyesen megválaszolhatjuk (természetesen itt csak a szempont puszta felvetésére szorítkozhatom), előzőleg ki szeretnék térni a történeti oktatási anyag csökkentésének kérdésére is. Ez a fentiekkel látszólag ellentmondásban van, a történelem művelésének korszerű minőségi alapelveit tekintve azonban összeegyeztethetők, bár nem kis nehézséget okoz az idevágó marxista módszertani tapasztalatok csaknem teljes hiánya. Mint tudjuk, a szocialista társadalomban a szellemtudományok a természettudományokkal végre egészséges egyensúlyba kerültek, és egyidejűleg óriási mértékben megnőtt a lehetősége, sőt követelménye annak, hogy értékeik az eddigieknél jóval nagyobb társadalmi szélességben univerzálódjanak. Úgy gondolom, ez a megváltozott helyzet elsősorban azt a kérdést veti fel, hogy mik is azok az értékek a szellemtudományok egyes ágaiban — és így az egyetemes történetben is —, melyek alkalmasak és méltóak erre az univerzálódásra. Hiszen tudjuk: a kultúrértékek relatívak; minden kor és társadalmi rendszer a saját normái és szükségletei szerint értékeli újra őket. Nekünk is megvan a történettudomány területén a saját szelekciós normánk, melyet természetesen mindig a feltárt ós feltárható anyag egészére kell alkalmaznunk. Mint minden új, haladóbb társadalmi rend, mi is kezünkben tartjuk a valóság teljesebb, mélyebb megismerésének kulcsát, csak talán még nem használjuk ezt a kulcsot elég intenzíven és még nem nyitottunk fel vele minden zárat, amelyeket pedig nyit ez a kulcs. Voltaképpen így értendő a színvonalemelés az egyetemes történetben. Ennél azonban elvileg is, gyakorlatilag is jóval nehezebb kérdés az anyagcsökkentés az oktatásban. Szembenállunk azzal az örvendetes lehetőséggel, hogy a tudományok értékeit, eredményeit mind szélesebb társadalmi körben terjesszük, viszont e folyamat természetes közegeinek: a középiskolai oktatásnak és a népszerű tudományos ismeret-