Századok – 1963
Vita - Horváth Zoltán: Kossuth Lajos emigrációs politikájának értékelése 157
KOSSUTH I-AJOS EMIGRÁCIÓS POLITIKÁJÁNAK ÉRTÉKELÉSE 161 bennük", helytálló. Az emigráció nem értette meg, hogy politikája csak akkor lehet eredményes, ha azt „szervesen egybekapcsolná a 48-as forradalom továbbfejlesztésének gondolatával".1 1 Szabad György bizonyítani igyekszik, hogy Kossuth továbbfejlesztette 1848-as, sót 1849-es politikáját is, de bizonyítása, úgy véljük, nem eredményes. Szabad azt a felfogását, hogy Kossuth igenis akart és képes is volt túljutni a szabadságharc programján, elsősorban Kossuth nemzetiségi politikájának alakulására és az ún. „Kutahyai alkotmány" tervére alapítja. Úgy vélem, Szabad György itt a „túljutást" a szabadságharc programján, kissé mechanikusan, majdhogynem formálisan értelmezi. Itt nem arról van ugyanis szó — ezt Lukács sem állította természetesen —, hogy Kossuth 1860-ban, vagy akár 1850-ben ugyanazt hirdette volna, mint 1848—49-ben, tehát hogy semmit sem tanult a szabadságharc küzdelmeiből és bukásából. Lukács (azt hiszem jogosan és helyesen) állítja, hogy Kossuth ós vele az emigránsok zöme tulajdonképpen nem tudott kinőni a reformkori magyar ellenzéki gondolkodás kereteiből. Nem tudta beleélni magát abba, hogy míg egyfelől a forradalom befejezetlen maradt és nem oldotta meg a polgárosodás feladatait, sőt nem fejezte be következetesen még az agrárkérdés rendezését sem, addig másfelől 10 esztendő telt el Világos óta, s e tíz esztendő alatt az ország élt, fejlődött, haladt. Bármennyire gyűlölték is Ausztriát, a mindennapi élet ezernyi kérdésében összeszövődött az elnyomott Magyarország a kapitalizálódó Ausztriával — s részben, lassabban, ellentmondóbban, de vele együtt kapitalizálódott a magyar élet is. Sok minden, ami 1848 előtt még előremutató követelés volt —- 1860-ban idejétmúlttá, vagy inkább kevéssé, ki-nem-elégítővé lett, s már nem szolgálta a demokratikus kibontakozást. Mikor Kossuth emigrációbeli előhaladásáról beszél, Szabad György elsősorban az említett kutahiai alkotmánytervre utal, amelyet Kossuth 1850-ben dolgozott ki és lényegében 1859-ben is változtatás nélkül fenntartott. Sőt, ami a nemzetiségi kérdést illeti, 1850-hez képest inkább egy lépést tett hátrafelé —- legalább is erre mutat Irányi Dánielnek írt levele, amelyben hozzájárulását adja tervének az Irányi—Chassin-féle történelemkönyvben1 2 való közzétételére, de bizonyos kisebb módosításokat kíván.1 3 Kossuth a nemzetiségi kérdést a politika területéről „egyesületi-társadalmi" területre akarja átvinni, ami 1859-ben, közvetlenül a lombardiai háború kitörése előtt, a dunai nemzetiségi vezetőkkel folyó tárgyalások idején sem tekinthető különösen szerencsés koncepciónak, s nem bizonyít érdemleges előrehaladást a szabadságharc idején képviselt állásponthoz képest. Mert ha a terv többet nyújt is, mint az 1849. évi szegedi törvény —- nem helyes a tervezetet ebben az összefüggésben értékelni. Az 1859-ben fennállott viszonyokhoz, a nemzetiségi igényekhez — és a demokratikus elvek követelményeihez mérve kell a tervezet értékelését elvégezni. S ha ehhez mérjük, akkor joggal vetődik fel ezzel kapcsolatban az a kérdés, hogy a nemzetiségeknek ajánlott engedmény-terveket Kossuth Lajos maga mélyen átélt és magáévátett demokratikus meggyőződésből dolgozta-e ki (amint például egy évtizednél hosszabb ideje erről volt szó egy Teleki Lászlónál), vagy talán inkább politikai prakticizmusból, taktikából. Számos jel szerint inkább az utóbbiról volt szó, s ez elgondolkoztató. Mégis igazságtalan Lukács, amikor azt írja, hogy „Kossuth kialakult álláspontján a román emigránsok kísérletei is kudarcba fulladtak" (377. 1.), mert az egész magyar emigrációban nem akadt (az 1851-ben már éppen e kérdés miatt is visszahúzódó) Telekin kívül senki, akivel a román emigránsok megegyezésre tudtak volna jutni. 1850 elején Pulszky már panaszolva írja Kossuthnak, hogy Teleki „eladja Erdélyt" a románoknak, s az 1851 elején Bálcescuval folyt tárgyalások eredményét legvilágosabban mutatja Vukovics Sebő Kossuthnak megküldött emlékirata, mely jóformán minden közeledési lehetőséget kizár.14 (Itt természetesen nincs terünk annak taglalására, hogy milyen volt a megegyezési készség a nemzetiségi emigráns vezetők részéről, de utalnunk kell arra, hogy valamennyiüknél — Balcescunál is — a magyar emigránsokéval jóformán egyenlőmértékű nacionalista maximaiizmusba ütközünk.) Nem akarunk itt messzebb menni, mint annak megállapításáig, hogy Kossuth ós az emigráció zömének álláspontja a nemzetiségi kérdésben jóformán csak látszólagos, de 11 Uo. 372. 1. 11 D. lránvi-Chassin: Histoire politique de la Révolution d'Hongrie, Paris, 1860 (Kossuth alkotmány-terve I. köt. 364—399. 1.). Is Kossuth Lajos levele Irányi Dánielhez, 1859. ápr. 26-án: „A nemzetiségi egyesűlhetés jogát a mi illeti — ezt nem vélem ki kerülhetönek, mert ez az egyesületi jognak — melly elidegeníthetetlen személyes jog — logieus következése s azt is gondolom, hogy ha a nemzetiségi viszályokat ki akarjuk egyenlíteni, — nem tehetünk jobbat, mintha л nemzetiséget úgy mint a vallást, a társas érdekek közé sorozzuk . . . mert csak így lehet ki kerülni, hogy a nemzetiség a political arénán ne váljék Eris almájává." — 0. L. Teleki László genfi irathagyatéka (be-nem-sorolt) Fo. 36. 11 O. L. Kossuth gyűjt. I. 1568 — „Megjegyzések B. úr emlékiratára". (A hátlapon Kossuth kézírásos megjegyzése: Yukovics véleménye a nemzetiségi kérdésben.) 11 Századok
