Századok – 1963
Közlemények - Borsányi Károly: Az afrikai egységtörekvések a párizsi pánafrikai kongresszustól a casablancai afrikai csúcsértekezletig (1919–1961) 129
AZ AFRIKAI EGYSÉGTÖR KKVÉSEK 139 Afrika újbóli leigázására: Eurafrika megszervezésére. Eurafrika megindoklására a legváltozatosabb érveket sorakoztatják fel. Hivatkoznak arra, hogy az észak—dél tengelybe eső területek egymás természetes gazdasági kiegészítői,9 1 így a két Amerika is.9 2 Nem átallanak önzetlen segítséget emlegetni.9 3 Leplezetlenül kijelentik, hogy Európa — ezen az imperialista Nyugat-Európát értik — utolsó mentsvára Afrika.9 4 Azt sem titkolják, hogy a hidegháború számára stratégiai bázis.9 5 Az Egyesült Államok egyre erőteljesebben hatol be Afrikába. Újgyarmatosító tevékenységét kenetes gyarmatosításellenes szólamokkal leplezi és az Egyesült Nemzetek Szervezetével fedezi.9 6 Az újgyarmatosítás készséges kiszolgálókra, mindenre elszánt szolgalegényekre akad a törzsi arisztokráciában és az afrikai fináncoligarchákban.9 7 Az újgyarmatosítással szemben kialakul az egységtörekvés a tömegszervezeteknél. Kiváltképpen magasra csap az egységmozgalom Francia Fekete-Afrikában. Megújul az Afrikai Demokratikus Tömörülés,9 8 új pártok alakulnak,9 9 új csoportosulás jön létre10 0 . Megvalósul a Fekete-Afrikái Altalános Munkás Unió, az U. G. T. A. N101 . Az új egységszervezetek franciák és négerek egyenlőségen alapuló szövetségi államát követelik. Állhatatosan következetes azonban csak Francia-Guinea, amely Sékou Touró vezetésével De Gaulle alkotmánytervezetére ,,nem"-mel szavaz, s ezzel megszerzi függetlenségét.102 Guinea függetlenségének ünnepélyes kinyilvánítása 1958. október 2-án messzeható, Afrikán túlemelkedő politikai esemény volt. A független Guinea az afrikai egység legkövetkezetesebb harcosa. Afrika politikai életének ilyen alakulása közben ült össze az aecrai hatalmak értekezlete, és hozta meg az afrikai egységtörekvések számára döntő jelentőségű határozatait. Az értekezlet után még gyorsabb iramot vett a pánafrikanizmus fejlődése. Négy területi jellegű tömegmozgalmi megnyilvánulás előzte meg az óv végéig az első összafrikai népi értekezletet. Április végén tartották Tangerban az észak-afrikai politikai pártok első konferenciáját. Július elsején volt a főiskolai és egyetemi hallgatók első pánafrikai értekezlete • Ugandában. Az észak-afrikai főiskolai és egyetemi hallgatók augusztusban Tuniszban rendezték meg első konferenciájukat. Kelet- és Közép-Afrika Pán-afrikai Szabadságmozgalma szeptemberben ülésezett első ízben, Tanganyikában. Valamennyien állandó irodát vagy titkárságot szerveztek.10 3 Afrika mozgalmi egységének megteremtése : az első összafrikai népi értekezlet. 28 afrikai ország több mint 20Ó millió lakosának képviseletében az afrikai pártok és szakszervezetek háromszáznál több küldöttje 1958. december 5-től 13-ig Accrában10 4 tanácskozta meg az afrikai felszabadulási mozgalom taktikáját és stratégiáját. Ez az értekezlet teljesen áttörte a gyarmati megosztottság korlátait, pánafrikai volt a szó igaz értelmében, * nemcsak összetételében, hanem célkitűzéseiben is. A különböző helyeken folyó felszabadulási küzdelmeket összefogta, azok tapasztalatait általánosította, megteremtette Afrika mozgalmi egységét. A konferencia minden kérdésben a helyzet elemzése alapján hoz határozatot. A fő kérdések a következők: faji megkülönböztetés, imperializmus és gyarmati rendszer, törzsi és vallási megosztottság, területi széttagoltság, mozgalmi egység.10 5 A faji megkülönböztetéssel kapcsolatban elítéli a konferencia a Dél-Afrikai Unióban, a két Rhodéziában, Nyaszaföldön, Mozambiqueban, Angolában, Kenyában, a két Kamerunban, Belga Kongóban, Bazutóföldön és Délnyugat-Afrikában élő afrikaiakkal szemben alkalmazott megkülönböztetéseket, és különösen megbélyegzi az „apartheid", az elkülönítés rendszerét a Dél-Afrikai Unióban, Rhodéziában és a portugál terüle-" Walter Scheel : Neue Beziehungen der EWG-Gruppe zu Afrika (Auss. npolitik. 1960. jún.), 380.1. "Encyclopédie Politique de la France et du Monde.» Tome IV. Paris. 1951. 367. 1. R. Coriicvin : i. m. 394. 1. — 0. Zierer : i. m. 325. 1. " Modilim Achujusi : Devoir et responsabilités des historiens africains (Présence Africaine. 1959. aug.—nov.), 91.1. ' E. Bartsch : i. m. 167. 1. — Heinz Kamnitzer : Die letzte Stunde des Kolonialismus schlägt (Revue rund um die Welt. 1961. febr.), 47. I. " M. Sali 'Tno : i. m. — Vcrnxtn McKay : A United States Policy for the New Africa (Current History. 1959. júl.), 1—6. 1. — 1С. A. Hunion : i. m. — Erklärung der Beratung von Vertretern der kommunistischen und Arbeiterparteien (Probleme des Friedens und des Sozialismus. 1960. dec.), 7, 12. 15. 1. " Vö.: The United Nations in the Congo (Labour Monthly. 1960. nov.), 524—528.1. " André manchet : L'itinéraire des partis africains depuis Bamako. Paris. 1958. 187—192. 1. •• Uo. 193—195. 1. 100 Uo. 196—199. 1. 101 Le Mouvement Syndical Mondial (1957. ápr.); La Conférence de Cotonou, 40. 1. • Fernand Oigon : Guinée, état-pilote. Paris. 1959. 15. 1. • os Vemon McKay : i. m. 1.1. 101 Resolutions of the All African People's Conference (Current History. 1959. júl.). 41. 1. 105 Uo. 41 —46.1.